HTML

OrangeOrder

Politizálás - kizárólag érzelmi alapon. Semmi alakoskodás, felesleges szakmázás vagy tények tetszőleges kiválogatása.

Linkblog

A mór megtette kötelességét

2012.04.03. 07:00 OrangeOrder

Milyen tanulságai vannak Schmitt elnök úr távozásának? Egy doktori disszertációt is meg lehetne tölteni ezzel az egyszerre dicső és fájdalmas eseménnyel. Elvesztettünk egy államférfit, aki nem ténykedik tovább hazája felemeléséért. E téren egyetlen vigaszunk, hogy a Fidesz kétségtelenül remek embert szavaz majd Pali bácsi helyére. Olyat, aki továbbviszi a küldetést a Nemzet egységesítése felé. Ha szerencsénk van, ez akár Kövér László, napjaink egyik legnagyobb formátumú politikusa is lehet, és így a ballib körök majd joggal érezhetik úgy, hogy bástyát áldoztak egy gyalogért.

Jóval nagyobb jelentőségű a tapasztalat, hogy Abszurdisztán, a következmények nélküli ország nincs többé. A Fidesz testileg-lelkileg elindította a Hazát a gyógyulás útján. Úton vagyunk a becsület, a tisztaság, a tisztesség, az egyenes gerinc, a munka és az értékek társadalma felé. Nem lehet többé sumákolni, íme, még az elnök sem tehet meg bármit. Eljött a változás szele. Nem csoda, hogy rettegve fújolnak azok, akik nemrég még a leghangosabban abszurdisztánoztak.

A pozitív jövőképünket erősíti, hogy Schmitt Pál egy egészen újfajta, eddig ismeretlen politikai kultúrát jelenített meg felelősségteljes, csakis a közösség érdekeit szem előtt tartó viselkedésével. Nem arról van itt szó, hogy kinek van igaza, ki hazudott, ki csalt. Ez mind nem számít, hiszen nem lesz attól olcsóbb a kenyér és a tej, ha kiderül a pontos igazság. Schmitt úr egyszerűen belátta, hogy megosztó lehet a személye, és a Nemzet érdekének árthat, ha a tisztségében marad. Igazi úriemberként, felelős államférfiként vette hát a kalapját, és úgy, olyan tartással távozott, ami csak a legnagyobbak sajátja. Az elmondottakat igazolja, hogy az ezerszer lejáratódott, hazugságbotrányokba keveredett MSZP-sek köpködős fújolása közepette tette mindezt. Ők egyszerűen nem bírják elviselni, ha az emberek embere méltó önmaga – meglehetősen komoly – elvárásaihoz, és a Nemzetért felelősséget érző csapatemberként viselkedik.

És ezzel megérkeztünk az ellenzékhez, bár a fogalom megtévesztő lehet. Mindenkinek az MSZP ugrik be e szó hallatán, noha nyilvánvaló, hogy az „ellenzék” kifejezés manapság már méreteit, erejét és intelligenciáját tekintve is elsősorban a Jobbikot jelenti. Az intelligenciabéli különbségekről újfent meggyőződhettünk az elnök úr bejelentésekor, az MSZP-sek és a függetlenek (kivéve persze Molnár Oszkárt) padsoraiból észlelhető förtelmes üvöltözés, huhogás, köpködés hallatán. Már csak szotyit és kereplőt kellett volna adni nekik, meg csövesszatyorban egymáshoz koccanó üveges Kőbambit, és teljes lett volna az arculat. Ennek az ellenzéknek azonban vajmi kevés jogalapja van bárkire hurrogni, hiszen egy éltes svábbogár is tisztább renoméval rendelkezik náluk. Éppen az ő regnálásuk idején volt általános a teljes erkölcsi züllés, a következmény nélküliség, a gazemberség, a hazudozás, csalás, panamázás, becsületes, erkölcsös hazafiak ellehetetlenítése. És természetesen mindez még nem is a fő fogás, hiszen a 40 évnyi, körömletépős, kitelepítős, elbutító, lélekölő, teljes gazdasági csődbe vivő szocializmus is az ő lelkükön szárad. Az ellenzék azon része, amely a Fidesz-KDNP-Jobbik tengelyen kívül van, igazán befoghatná a száját, mert még az 1/5-ös részesedést sem sikerült összekaparniuk, így nekik annyi jutott, hogy 4 évig kussoljanak, és még egyszer utoljára felmarkolhatják a képviselői fizetéseket. A kisebb parlamentben aztán már ezek az élősködők is jóval kevesebb helyet foglalnak majd.

Végezetül levonjuk a fő tanulságot. Pali bácsi megtette, amit megkövetelt a Haza. Nem gördített akadályt a magyar történelem utóbbi 150 évének legnagyobb formátumú politikusa és az ő nemzetmentő, országépítő munkája elé. Ez nem olyan időszak volt, amikor akadékoskodni kellett. Olyan két év van mögöttünk, amikor az ország népének egy emberként fel kellett sorakoznia, és adogatni Orbán Viktor miniszterelnök úrnak a téglákat. Ebben Schmitt Pál elnök úr kiváló partner volt. A mór megtette kötelességét, a mór mehet. És jöjjön egy új elnök, egy újabb nagyformátumú államférfi. A jobboldalon szerencsére nem Mesterházy Attila és Szanyi Tibor szintű, unalmas és/vagy gáz arcok közül kell választani.

313 komment · 8 trackback

Címkék: összefogás elnök kövér lászló schmitt pál fideszes

A bejegyzés trackback címe:

http://orangeorder.blog.hu/api/trackback/id/tr274360245

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A trauma 2012.04.04. 18:31:22

Az ún. magyar jobboldal a trauma napjait éli. Fel kell dolgoznia a Schmitt-ügyet, ami az évek alatt szívósan kiépített virtuális valóságának megroppanását okozza. Ritka az ilyen ilyen időszak és rövid ideig tart. Éppen ezért érdemes megállnunk és körbe...

Trackback: Erkölcsi győzelem? 2012.04.03. 13:30:01

Idéznék egy kommentet az előző posztom végéről: Lezárva a vitát, Pali bá' megtette, amit meg kellett. Lemondott. Ezzel bebizonyította, hogy felismerte és bátran megtette a szükséges lépést. Demonstrálta, hogy miért van erkölcsi fölényünk veletek szemb...

Trackback: Ki veheti el Schmitt doktori címét? 2012.04.03. 11:55:13

Lemondó beszédében Schmitt Pál nehezményezte, hogy az egyetem elvette tőle a doktori címet. Szerinte ezt nem tehette volna meg; sőt, perelni is fog igazáért. Nem lesz könnyű dolga, ugyanis az egyetem elveheti a címet. Lássuk hogyan!A jelenlegi, s a 201...

Trackback: Mit szólt be Kövér László Schmitt lemondása után a Parlamentben a szocialista frakciónak? 2012.04.03. 11:45:13

Ezt mondta: “Ha már az elmúlt napokban a méltóságról és méltatlanságról hosszú vita kerekedett a sajtóban, hogy az önmagában méltatlan, hogy a tőlem balra helyet foglaló képviselő hölgyek és urak egyáltalán itt ülhetnek ebben az országgyűlésben....

Trackback: Schmitt plagizált doktorija: számok, tények, grafikon 2012.04.03. 11:10:18

Nézzük a Schmitt-botrány tényeit számokkal, grafikonnal, érzelmek nélkül! 215 számozott oldalból áll a dokumentum 10 oldalnyi diagram és táblázat tartozik hozzá 16 oldalnyi teljes szövegazonosság található a dokumentumban Klaus Heinemann tanulmányának ...

Trackback: Hogyan maradhatott volna köztársasági elnök Schmitt Pál? 2012.04.03. 11:02:56

  Ha nem hallgat a tanácsadókra, nem gabalyodik bele az általuk kreált, hazugságokból és csúsztatásokból építkező “szómágiába”, hanem kiáll a kamerák elé, és elismeri, hogy a Tényfeltáró Bizottság állításai megalapozottak és jogos a do...

Trackback: Bűnbakok, sorakozó! 2012.04.03. 10:51:29

Államfőnk "meglepetésszerű" lemondása sokakat megszólásra késztetett, józan politikai elemzőket és teljes szívüket beleadó civileket egyaránt. A lemondás "bűnbakja" ahogy mindig, most is relatív, hasonlóan ahhoz, mi számított Schmitt Pál lemondásáh...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.04.03. 10:51:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Dour ® 2012.04.03. 12:18:38

@OrangeOrder:
Plagizállak, bocs.
"Rég feltűnt - már 2000 környékén -, hogy az MSZP-seknek folyton a szaron és a segglukon jár az eszük... véletlen ??"
Előre közölném, hogy pártatlan vagyok, és még az MSZMP blabláját is néha hallgatnom kellett, mert más lehetőség nem volt műsoron, tehát nekem nem tudsz újat mondani.
De, az etetőnyílásod erős vákuummal kapcsolódhat bizonyos ánuszokon. (ne vedd sértésnek)
Hidd el, tudok sorok között is olvasni.

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 12:19:06

@Szevasztok: És gondolom egy 1997 és 2010 közötti minimálbéres fizetésből jött össze a végösszeg?! Na ne röhögtess! Engem nem zsarolt senki, örülök, hogy felszámolták, mert nem érdekel, még az sem biztos, hogy valaha megérem a nyugdíjkorhatárt, mert mindegy milyen kormány van mindig megemelik egy- két évvel mire odakerülök addigra lesz vagy 75 év a korhatár, most vagyok 32 és alig van 6 év ledolgozottam, az is minimálbéren (papíron persze)! Amúgy meg nem a tied, hanem csak részesülhetsz belőle attól a naptól, hogy eléred a korhatárt, ha előbb elpatkolsz egy kedvezményezetted jár jól, ha utána patkolsz el, akkor meg senki, hanem a pénztár teszi zsebre! Ehhez pedig nem kell hat iskola!

Lucky Larry Silverstein 2012.04.03. 12:19:51

@Szevasztok: És 40 mrd euró az MNBben kedves..

Szevasztok 2012.04.03. 12:20:13

@ariskerase: "Az a baj, hogy a sok balos söpredék, nem lát túl a szemellenzőn, azt tudja csak szajkózni, amit a vezéreik mondanak, és nem veszik észre, hogy most azért szidják a fideszt és orbánt amiért annak idején a saját sleppjüket meg istenítették! "

És most egy nagyon kicsit másképpen:

Az a baj, hogy a sok fideszes hívő, nem lát túl a szemellenzőn, azt tudja csak szajkózni, amit a vezéreik mondanak, és nem veszik észre, hogy most azért istenítik a saját sleppjüket, amiért annak idején az MSZP-t meg Gyurcsányt szidták!

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 12:21:01

Pontosan. Több külföldi hallgató van, mint magyar, és a tandíj nem egymillió forint, hanem szemeszterenként 1,5-2 m körül mozog. Német és angol nyelven is folyik az oktatás, szinte ez nevezhető fő profilnak. Nyilván Tulassay emiatt is nagyon nehéz helyzetben volt.

Valerya2 2012.04.03. 12:21:08

@Gekko:

hát ez az???? Kezdtem magam kényelmetlenül érezni :((((

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 12:23:34

@Lucky Larry Silverstein: Ezzel részben egyetértek, bár 98-02 én nem igazán mondanám sikersztorinak! A társadalmi és gazdasági problémák a 89 előtti időkben gyökereznek, az a szomorú, hogy azóta sem tudtunk normális fejlődési pályára állni, és rengeteg lehetőségről lemaradtunk!

Szevasztok 2012.04.03. 12:25:09

@ariskerase: "még az sem biztos, hogy valaha megérem a nyugdíjkorhatárt, mert mindegy milyen kormány van mindig megemelik egy- két évvel mire odakerülök addigra lesz vagy 75 év a korhatár, most vagyok 32 és alig van 6 év ledolgozottam, az is minimálbéren (papíron persze)! "

Lefogadom egy komolyabb összegbe, hogy majd 65 évesen meg rinyálsz, majd hogy "Tessék engem eltartani, különben éhen halok!"

Gratulálok a felelős jövőképedhez! Költs csak el minden pénzt, amit megkeresel, sőt vegyél fel jó sok hitelt is mert hát megérdemled. Megtakarítás eszedbe se jusson!!! Semmilyen!

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 12:25:35

@Szevasztok: Milyen igazad van! Ilyenkor örülök, és adok hálát az Istennek, hogy nem vagyok sem fityeszes, sem szocionista (a demokratikus privátklubbot, meg a lehet menni a picsában említésre sem méltóak, annyira szánalmasak)! :D

Szevasztok 2012.04.03. 12:28:32

@Lucky Larry Silverstein: "És 40 mrd euró az MNBben kedves.. "

Ezt meg leginkább a Bajnainak kellene megköszönni. Egyébként ha ez nem lenne, akkor már régen államcsőd lenne. (Meg az ehhez kapcsolódó izgalmas utcai események, amilyeneket eddig csak TV-ben láthattál)

Egyébként mi a célotok vele? Ezt is elszórjátok?
Gondolom azt tudod, hogy ez nem arra van, hogy a költségvetési lyukakat tömjétek be vele?

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 12:31:01

@Szevasztok: Én meg lefogadom, hogy több megtakarított pénz van már az én bankszámlámon mint a tieden, mert ott spórolok, ahol lehet, sőt van két félszobám amit kiadok bérbe egy kis pluszpénzért, és ha van valami pluszmeló ha kell hétvégén is elmegyek dolgozni! Ezt az öngondoskodásos dumával meg ne fárassz. Minek fizessek akkor adót meg tbét, ha nincs közbiztonság, fizessek az egészségügyért és még nyugdíjat sem kapok? És magyarázd már el, hogyan spóroljon az, aki minimálbérből él? Ahogy az emberek nagy része? Vagy segélyből? Na ennyit a realitásérzékedből! És majd te se sírj ha mondjuk csődbe megy a pénztárad, vagy egy tőzsdekrach lenullázza a befizetésedet, és ne várd, hogy az államocska eltartson. Annak örülök, hogy te úgy gondolod, hogy megérem a 65 évet, ebben legyen neked igazad! :)))))

londonline 2012.04.03. 12:31:41

Vannak olyan dolgok, amiket nem lehet egyszerű láncszemként értelmezni a gépezetben. Nem lehet egy hamis doktorit kimagyarázni. Sehogy.

Lucky Larry Silverstein 2012.04.03. 12:32:22

@Rajzfilmszemű: Mit nem mondasz. Az állatorvosinak a legmagasabb a tandíja, 700 körüli, az orvosi fél milla.

Megsúgom országosan összesen nem képeznek évi 2000 orvost se.

És hozzá 6000 külföldit??? ...:)) Ne már, linkelj nekem valamit.

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2012.04.03. 12:32:55

A sokat emlegetett nemzeti egységet még Orbán képben van , vele nem lehet megteremteni.
A k. elnöki tekintély visszaszerzését és valami nemzeti egységet csak a népszavazással választott személlyel lehetne elérni.
Nagyot bukott Orbán és a fidesz, az ellenzék csak a választásokra összefogva el tudja kergetni (pl. az anyjába..)

Hogy jöhet szóba egy Kövér, egy Tőkés, jó hogy nem Csintalan Sándor vagy Bayer bunkó Zsolt! Persze a fideszes nemzeti pofátlanságba ez is belefér!

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 12:35:26

@Szevasztok: Ja és csak lakáshitelem van, eredetileg deviza volt, mert csak ezt volt hajlandó adni a bank, amit sikerült forintosítani, hála a végtörlesztésnek és egymillió forint ráfizetésnek, most ott tartok, hogy egy millióval többel tartozom, mint amit eredetileg felvettem! Ja és honnan volt egymillióm? Onnan, hogy keményen SPÓROLTAM! Hitelt meg nem azért vettem fel, mert de jó tartozni, hanem hogy valahol lakjak! Elnézést mindenkitől, hogy nem akarok a híd alatt élni! Okostojás!

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 12:37:09

@londonline: Hamis doktorit nem is, mondjuk ha az ecserin vette volna akkor tényleg ciki lenne! De ha hamis a doktori akkor a Testnevelési Egyetem okirat-hamisítást követett el? Egy újabb 6 doktorival rendelkező nagyokos!

hodara 2012.04.03. 12:38:01

@Bulvárkacsa Szíjjártó buktál te is, takarodj most!:
Pedig Kövér lesz!!!Nem volt jó Sólyom,nem volt jó Scmitt most jön Kövér végre valaki majd helyre rakja ezt a balos söpredéket.

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 12:38:27

@ariskerase: hat, ha "papiron" minimalberes voltal, legalabb az adot megsporoltad :D

Lucky Larry Silverstein 2012.04.03. 12:39:03

@Rajzfilmszemű: Bocs láttam mit linkeltél. Én azt hittem annyiért tanul a külföldi is mint a magyar áp.

Mindenesetre így is nagyon sok ember kell a 6-7 mrdhoz.

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 12:39:42

nem is csodalom, hogy ezutan nem erzed illendonek, h Plagibat ekezd csalas miatt.

Szevasztok 2012.04.03. 12:39:47

@ariskerase: "örülök, hogy te úgy gondolod, hogy megérem a 65 évet, ebben legyen neked igazad!"

Tudod erre azért van esély, és ezért aztán nem árt ha van rá egy forgatókönyved. Jó hír neked, hogy most még van rá elég időd, de ha 20 év múlva akarod elkezdeni, már késő lesz...

"Én meg lefogadom, hogy több megtakarított pénz van már az én bankszámlámon mint a tieden, "

A megtakarítást soha nem pénzben kell értékelni, hanem időben.
Konkrétan azt a kérdést tedd fel, hogy a jelenlegi megtakarításodból/vagyonodból mennyi ideig tudnád fenntartani a jelenlegi életszínvonaladat, ha semmilyen munkát nem végeznél többet.

Na ez számít, nem a Ft egyenleg.

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 12:41:11

@hodara: És pont a Fleto! Szegény! Ő már miről fog akkor lemondani? Kiderül, hogy az egész élete egy hazugságra épül! Szeretettel várjuk a balos felszopó bloggerek védőbeszédeit!

hodara 2012.04.03. 12:42:07

@Bulvárkacsa Szíjjártó buktál te is, takarodj most!:
Ja és biztos lehetsz benne ezzel Scmitt üggyel Orbán és a Fidesz nem,hogy nem bukott még nyert is mert a szavazóit megerősíti és megmutatta,hogy még akkor is távoznia kell valakinek ha olyan magas beosztásban van mint Scmitt.A szavazókban az marad meg,hogy végre valaki viselte a felelősséget a "tetteiért"
Úgyhogy ezt buktad.

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 12:43:21

@Rajzfilmszemű: Köszi a képmutatásodat és a cinizmusodat! Szerinted 110 ezer nettóból mit lehet megspórolni manapság?

Lucky Larry Silverstein 2012.04.03. 12:44:36

@ariskerase: Fletónak már nincs értelme előszedni a dolgait, ő már ropogósra égett politikai hulla így is. Persze aki rúg egyet bele, rossz ember nem lehet.

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 12:46:06

@Szevasztok: Tehát egy fillér megtakarításod sincs, mondjuk ki! És az évek, pontosan mennyi éved van? Olyan sok nem lehet! Ezt úgy hívják mellébeszélés, te beszélsz valamiről ami nincs, mert nincs a birtokodba, és ha lenne akkor sem lenne a birtokodba, én meg beszélek valamiről, amit tudok igazolni! Na ez a nagy büdös helyzet!

Szevasztok 2012.04.03. 12:46:18

@ariskerase: "Ja és csak lakáshitelem van, eredetileg deviza volt, mert csak ezt volt hajlandó adni a bank, amit sikerült forintosítani,"

Drukkolok neked, hogy ne bánd meg 1-2 év múlva ezt a forintosítást. Ugyanis ha lesz IMF/EU hitel, akkor könnyen lehet, hogy az akkori frank / euró árfolyamot látva vered majd a fejed a falba. (De ne így legyen)

(Egyébként meg a devizahitelt ha anno lefedezed egy hedge ügylettel, akkor röhöghettél volna az egész mizérián.)

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 12:47:16

@ariskerase: Megmagyarázni mindent meg lehet! Azt is, hogy a rövidnadrágot ki lehet térdelni! Ne magyarázkodj mutass fel valamit!

Lucky Larry Silverstein 2012.04.03. 12:48:42

Említsük meg margóra ezt is:

Már pénteken, ha jól emlékszem, a jobbos lakájmédia vezére(MNO) vezércikkben nyugdíjba küldte Pált.

Keressétek vissza 2006ot, hogy őszöd után a Népszabi/M1/ATV/VG/Index/Origo lemondásra szólította-e fel Qrcsányt.

Mert azért van különbség, de nem csak ebben...

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 12:48:42

@ariskerase: Vicces arra verni a mellet, hogy mennyit sporol az ember papiron minimalbereskent, mindenesetre. Effektive adot csalsz. Es utana masnak izmozol, hogy neked tobb penzed van. Hogy ezt kimondtam, nem hinnem, hogy kepmutatas. Arrol meg nem is beszelve, hogy baszogatod a masikat, hogy neked tobb van. Ismeretlenul. Korulbelul, mint az ovodaban, az en apukamnak nagyobb a szakalla-vita.

Szevasztok 2012.04.03. 12:50:17

@ariskerase: "Tehát egy fillér megtakarításod sincs, mondjuk ki! És az évek, pontosan mennyi éved van? Olyan sok nem lehet! Ezt úgy hívják mellébeszélés, te beszélsz valamiről ami nincs, mert nincs a birtokodba, és ha lenne akkor sem lenne a birtokodba, én meg beszélek valamiről, amit tudok igazolni! Na ez a nagy büdös helyzet! "

El akartam volna kerülni a személyeskedést, de neked ez úgy látom nem megy. Akkor annyit mondok, hogy 4x évesen nekem már nem KELL dolgoznom.

Szóval tudom miről beszélek. Nálam ez az időmutató jóval túlnyúlik a várható éveim számán.
Neked mennyi?

Novbert 2012.04.03. 12:50:29

"A Fidesz testileg-lelkileg elindította a Hazát a gyógyulás útján."

WTF?
Pontosan milyen érdeme is van ebben a Fidesznek?

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 12:50:49

Plusz, lassuk be, amig elcsalod az adot, ugyanugy lopsz, mint azok, akik odafont vannak. No, ezert szivunk mi, tobbiek. Es nyilvan nem te vagy az egyeduli.

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 12:53:30

@Lucky Larry Silverstein: Kellett volna pedig.
Az MNO meg nyilvan megkapta fentrol az utasitast. Igy megy ez.

nu pagagyí 2012.04.03. 12:54:07

Levett kalappal állok Pali bácsi e cikkből kibontakozó nagysága előtt. A mű kész. Jól fog mutatni a Dr.nemdoktor úr aláírása a fundamentumot jelentő irományon. Ő ennyivel járult hozzá a jövőhöz.

A jelen meg olyan lett, amilyet a nép mindig is akart. Végre mindenért engedélyt kell kérni, a hatalom nem szolgál, hanem kordában tart.

A gátlástalan szabdság helyett kirügyezett az új kommunista rendszer. Elég nekünk egy Simicska is, mert ha kettő lenne akkor még versenyeznének egymással, ami szükségtelen kiadásokkal járna. Éljen a párt! Hajrá magyarok!

_zulu_ 2012.04.03. 12:54:31

@hodara: Ezt csak szeretné a fidesz, és ahogy olvasom a mai kommentekben a különböző blogokon erősen tetten érthető a vlószínűleg kiadott utasítás, hogy azt kell kommunikálni, milyen fasza gyerek a pali, mert vállata a következményeket. De az emberek nem teljesen hülyék, pontosan látják, hogy mi a helyzet.
Nekem pl. éppen ez az ügy volt az utolsó csepp a pohárban, s szerintem nem csak én jelentettem ki egyedül a múlt hét végén az országban, hogy "Ezekre? Soha többé!"

kida 2012.04.03. 12:56:03

lol, ez a cikk komoly?

Szevasztok 2012.04.03. 12:56:29

@Lucky Larry Silverstein: "Már pénteken, ha jól emlékszem, a jobbos lakájmédia vezére(MNO) vezércikkben nyugdíjba küldte Pált."

Miután OV kiadta a vadászati engedélyt.

Egyebekben meg egyetértek, a mai helyzetért (társadalmi, politikai, morális stb.) igen nagy mértékben a 2006-os "nem lemondás" okolható.

Kelly és a szexi dög 2012.04.03. 12:57:40

Nem rossz az írás!
Remélem a Böszme is megy a böribe hamarosan!

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 12:58:24

@Szevasztok: Tudod mit akkor fektesd be a pénzedet hedge ügyletekben, nagyobb marhaságot nem is mondhattál volna, és lakáshitelt hogy fektetsz be? Azt magyarázd már el, te nagyokos? Olyan sok hitelt vettél már fel mi? Ezeket hol olvastad a tankönyvekben? És az IMF/EU hitel, most ez, hogy van, mégis lesz? És attól a pillanattól a tehénszar arannyá válik? És tejjel- mézzel folyó kánaán lesz kishazánk? Akkor meg minek szidjátok szegény Viktort? Mert 2008/09-ben is volt imf-hitel és azóta folyamatosan megy fel a frank ára. Azt meg kötve hiném, hogy valaha 200 forint alá fog csökkenni, de ha így is lesz, akkor 20 évig így is marad és nem fog változni az árfolyam? És ha elfogy a hitel? Ja 250 ftos svájci-frank árfolyamnál fizettem 185 ezret havonta! Most biztosítással együtt 116ezer! Számold ki mennyivel kell csökkennie az árfolyamnak, hogy ugyanennyit fizessek! Ja és akkor még ott a rezsi, a kaja, az utazás stb. és még ruhát nem is vettem magamnak! És ha lesz hitel szerinted a kamatok nem fognak csökkenni? Te nagyokos "közgazdász"! Ja és ha van egy kis megtakarításod javaslom fektesd hárfába, az most tuti üzlet, olcsón megveszed és ha a válság elmúlik akkor jó pénzért eladod! Ha meg lett volna egy lakásra valóm akkor nem veszek fel hitelt nem gondolod?

Szevasztok 2012.04.03. 13:04:08

@ariskerase: "Te nagyokos "közgazdász"!"

Most válaszolok neked utoljára, mert a stílusodból elegem van!
Képzeld az vagyok, közgazdász. És veled ellentétben értem is amit mondok.

Ha kérdeztél volna esetleg válaszoltam volna érdemben, de a hőbörgésedből elég.

Pá.

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 13:04:56

@Rajzfilmszemű: Te ha valamit nem értesz javaslom olvass utána, tudod nem szeretem amikor olyan osztja az észt, aki még nem tett le semmit az asztalra! Adót csalok nem hinném! Mert te minden jövedelmed után befizeted az adót? Csak kérdezem? Tudod az a képmutatás, hogy ilyeneket írsz, sajnos olyan világban élünk, hogy az embernek trükköznie kell! De ezt mond el egy gyermekeit, minimálbérből (PAPÍRON) egyedül nevelő édesanyának is! Hogy csúnya és rossz dolog adót csalni! Inkább éhezz, de az államnak fizess be minden fillért. Amúgy meg arról nem tehetek, hogy a munkahelyem így fizetett ki anno! És még egyszer leírom 110 ezerből adót csalni!? Nem 110 millió de még csak nem is 11 millió!

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 13:08:27

@Szevasztok: Meglátszik! Akkor most a korodat is kitalálom, kb 22? És még egyetemista vagy főiskolás vagy! Vagy várjál lehet csak számvitelit végeztél, az meg nem közgazdász! Esetleg most végeztél? Meg kell tanulni érvelni, és nem azt amit a könyvekben olvastál, mert az szép és jó, egy olyan világban ahol nincs emberi és természeti tényező! Meg ha már vitázol, akkor olyanban légy nagyokos amiben el is értél valamit! Nyugi amiket írsz én is értem, van egy- két végzettségem!

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 13:09:38

@Szevasztok: Na etess mást! 18 éves kis mit ugrálsz majom vagy! Aki jól beégett!

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 13:10:22

Na léptem! Talán majd egyszer felnézek és válaszolok is!

collateral collector (törölt) 2012.04.03. 13:13:30

bármilyen esemény, amely eggyel közelebb visz minket ahhoz, hogy orbán viktor gutaütést kapjon, az pozitív esemény. márpedig most orbán viktor nagyon mérges. schmitt az ő teremtménye, egyedül az övé, úgy, mint matolcsy. ez az egész orbánnak égő elsősorban. mondjuk jól megszopatta ezt a szerencsétlent. az utóbbi napokban kiderült, hogy schmitt még annál is butább, mint amilyennek ismertük. egyszerűen nem fogta fel, hogy mi történik vele. legközelebb ne egy funkcionális analfabétával írasd alá a szaros alkotmányodat, viktor, mert látod, most is hogy jártál? hehe. ennyit ér az alkotmányod is. egy kalap szart. ki is lesz vágva a kukába veled együtt. még a pontos 'time-frame' nem ismert, de ami késik, nem múlik.

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 13:17:54

@Szevasztok: És még valamit 40 éves elmúltál - amit kétlek - és nem tudsz felmutatni semmit, csak a magánynyugdíjadat, ami ugye 1997 óta létezik? Most vagy milliókat kerestél, úgy könnyű, de akkor hogy- hogy nincs semmid? Szerintem mond az igazat, hogy huszonéves vagy és akkor rátudom, hogy tapasztalatlan vagy! Na most már tényleg lépek! Van jobb dolgom is mint itt basszam el a napomat! a sajatgondolat.blog.hu/ elérhető vagyok és bármikor válaszolok is!

Alt3r3g0 2012.04.03. 13:31:56

@OrangeOrder: az a baj veled, hogy szerinted ha valaki nem fideszpárti, akkor az csakis elvakult ellenzéki lehet. Attól, hogy te feltétel nélkül, csontig behódoltál, vannak emberek, akik gondolkodnak, mérlegelnek és végül egyik oldallal sem tudnak azonosulni. Neked ez nem megy és másról sem feltételezed.

dr.kakaósbögre 2012.04.03. 13:32:34

hélo,blogíró.ha maradt abból az anyagból amit szívtál,érdekelne.jobb lehet mint az LSD.

ob.szerver 2012.04.03. 13:36:55

Tényleg nem tudom eldönteni, hogy ez most komoly vagy irónia. Ugyanis fideszoldalon a valóságérzékelésük és az abszurditás között nincs határvonal. Ellenkezőleg, jelentős átfedés van.

Ha irónia, akkor viszont Troll ellenpólus szerintem jobb.

Megaszondó 2012.04.03. 13:40:15

Schmitt: Együtt kutattunk Georgievvel.

Ezzel szemben: Georgiev már több éve meghalt, a lánya azonban cáfolta a magyar államfőt.

---

Schmitt: A doktori disszertációmból a 180 oldalas „törzsanyagból” levont 30-35 oldalas következtetés az én saját munkám, ezért kaptam a summa cum laude minősítést.

Ezzel szemben: A vizsgálat szerint a következtetéseket is másolta az államfő, többek között a német Heinemann egyik munkájából.

---

Schmitt: Meghallgatásom nélkül döntött az egyetem doktori tanácsa és szenátusa.

Ezzel szemben: A jegyzőkönyvek szerint Schmitt korábban fogadta a tényfeltáró bizottság elnökét, s tény, hogy a jelentés nyilvánosságra hozatala idejére pedig több napra külföldre utazott.

---

Schmitt: Csak a bíróság vonhatja vissza a doktori címemet.

Ezzel szemben: Az akkreditációs bizottság szerint az egyetem szenátusa a doktori tanács véleménye alapján jogosult a doktori cím elvételére. Bíróság csak akkor jogosult eljárni, ha az egyetem nem lép, s miniszter az igazságszolgáltatáshoz fordul.

---

Schmitt: A plágiumügy úgy kezdődött, hogy egy blogger bejelentette, a kisdoktorija körül valami nem volt rendben. Én meg úgy gondoltam, hogy rendben volt.

Ezzel szemben: A hvg.hu egy alapos cikkben mutatta be, hogy
Schmitt disszertációjának túlnyomó része egy bolgár kutató korábbi munkájának fordítása.

---

Schmitt: Amennyiben az értekezés bármilyen formai hiányosságban szenvedett, ennek tényére a témavezetőnek, valamint a bírálóknak nyomatékosan fel kellett volna hívniuk a figyelmet.

Ezzel szemben: Balázs Ervin, az Akkreditációs Bizottság elnöke kijelentette: jogszerűen járt el az egyetem, amikor visszavonta Schmitt Pál doktori címét. Bazsa György, a bizottság korábbi elnöke a Blikknek azt mondta, a hallgató felelős a dolgozatáért, egy svájci könyvtárban lévő kéziratról nem kell tudnia az opponensnek.

----------

Schmit Pál mindezek alapján a Fidesz szerint "tiszteletre méltó államférfi".

No comment.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.04.03. 13:52:38

@senior bondholder (1st 2 get paid): Orbán Viktor bizony nagyon mérges. Kövér László is nagyon mérges, a dühtől remegett a hangja.

A Jóisten irgalmazzon mostantól az ármánykodóknak. Nem marad válasz nélkül.

debreceni.blog 2012.04.03. 13:52:48

Lemondott a bulvárkacsa

Először a Fidesz zárta le az ügyet, most pedig az ügy zárta le a Fideszt. Schmittpálfordulás.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1997_lemondott_a_bulvarkacsa

Közbiztonság Szilárd 2012.04.03. 14:04:29

"A jobboldalon szerencsére nem Mesterházy Attila és Szanyi Tibor szintű, unalmas és/vagy gáz arcok közül kell választani."

Hát mondjuk smit plaginál gázabb arcot még a hajléktalanok közt sem lenne egyszerű találni.

Közbiztonság Szilárd 2012.04.03. 14:05:43

@OrangeOrder:
Remélmem, mindkettő szívrohamot kap.

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 14:15:16

Csak pár apróság:

Az említett sportdiplomata lánya már ezt nyilatkozta: „Létezett együttműködés Schmitt Pál és Nikolaj Georgiev sporttörténész között”

"Az egyetem doktori tanácsa" nem egyenlő tényfeltáró bizottsággal.

Az igaz, hogy a hvg.hu-n jelent meg, de a mai napig nem tudni ki a szerző!

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 14:16:02

@Megaszondó: Csak pár apróság:

Az említett sportdiplomata lánya már ezt nyilatkozta: „Létezett együttműködés Schmitt Pál és Nikolaj Georgiev sporttörténész között”

"Az egyetem doktori tanácsa" nem egyenlő tényfeltáró bizottsággal.

Az igaz, hogy a hvg.hu-n jelent meg, de a mai napig nem tudni ki a szerző!

Szevasztok 2012.04.03. 14:17:12

@ariskerase: "a sajatgondolat.blog.hu/ elérhető vagyok és bármikor válaszolok is! "

Ja, most már mindent értek.

Megaszondó 2012.04.03. 14:42:04

@OrangeOrder:

Vicc, hogy még ti vagytok felháborodva és akartok bosszút állni!

Miért is? Mert lebuktatok? Mert minden gusztustalan, gerinctelen hazudozás ellenére, nem sikerült eltussolni Schmitt mocskos bűnét? El vagy te tévedve, de nagyon.

Nem hallottad még azt, hogy "Az Úr nevét hiába szádra ne vedd!"? Irgalomra a bűnösök szorulnak, nem azok, akik a bűnt feltárják. A bűnös pedig az aki tegnap lemondott szégyenében, nincs az az Isten aki ezt másképp látná.

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 14:44:01

@ariskerase: Igen, en minden jovedelmem utan befizetem az adot. Tovabba indokokn ide vagy oda, a csalas az csalas marad. Biztos sokan tudnanak mindenfele hevenyeszett magyarazatokat adni, hogy emberileg miert indokolhato, hogy lopnak vagy csalnak. A sok kicsi meg sokra megy.

Megaszondó 2012.04.03. 14:48:27

@ariskerase:

"Létezett együttműködés"

Schmitt jóval azután kezdett saját dolgozatának megírásába, hogy Georgiev befejezte az övét, amiben egy betű nem szerepel a Schmitt Pállal való együttműködésről. Így elég nehezen működhettek együtt, mindemellett bármilyen együttműködés esetén sem állna meg az, hogy a másik munkáját szó szerint lefordítom és beadom saját néven, hogy tudományos fokozatot kapjak ezért.

Látszik, hogy életedben nem írtál még szakdolgozatot se, fogalmad sincs arról, mit jelent az önálló tudományos munka.

Na és mi van Heinemann-nal, vele milyen együttműködés volt?

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 14:49:11

Utana meg a blogodon ugralsz a "ciganybunozesrol". Muhaha. Kiszol a luk a godorbol...

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 14:50:49

@Megaszondó: Hu, de jo, most jottem ra, hogy ezen az alapon az osszes korabbi szerzotarsam es kollaboraciom eredmenyet lenyulhatom, es meg mindig lesz par elvakult senki, aki engem sajnal majd :)

Megaszondó 2012.04.03. 15:00:11

@Rajzfilmszemű: Nem úgy megy az! Előbb be kell lépned a Fideszbe, csak akkor mentesülhetsz a szabályok alól és kapsz instant rajongókat. :)

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 15:02:14

@Megaszondó: Basszus, mar kezdtem orulni, hogy mostantol szabad a vasar :)(Ja es meg az sem lenne baj, h '89 elott funcki voltam. Hiaba, mar maga a Fidesz-tagsag lemossa a gyalazatot :))) )

Megaszondó 2012.04.03. 15:10:47

@Rajzfilmszemű: A Fidesz tagság mindent lemos és minden ellen véd. Engem leginkább egy bizonyos olasz szubkultúrára emlékeztet a Fidesz működése, szervezeti felépítése, viselkedése, bevételi forrásai, stb. Igazából mindene. :)

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 15:14:26

@Megaszondó: Engem főleg az, ahogy valaki hirtelen a Fidesz arcává lép elő: először végigcsináltatunk vele valami irdatlan genyaságot, amiért elviszi a balhét aztán már ő is lehet valaki. (pl. Lázár)

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 15:53:29

@Rajzfilmszemű: Ezen tényleg jót röhögtem, újabb bizonyíték a képmutatásra és gondolom magadat szociálisan érzékenynek mondod! Mert ezzel szerintem altass másokat. Jó neked, ha a munkahelyed kifizet mindent utánam, sajnos nekem nem ilyen humánusak a munkáltatóim. Minimálbérre jelentenek be, hidd el én örültem volna a legjobban aha teljes összeg után kifizetik az adót! De akkor számoljunk minimálbér amit kaptam, megfejelve a adójóváírással, amit sok kollégámmal ellentétben én le is dolgoztam - pedig nem kértem az adójóváírást - volt 72000 forint a fizetésem. Minden hónapban, mert 240 órát - nem 160at, és "túlórára" is ugyanannyit kaptam - dolgoztam, 24/48-as munkarendben óránként kaptam 450 forintot. A végösszeg: 72 ezer forint Erre az utolsó fél évben dobtak pár ezer éjszakai pótlékot! A végösszeg 108ezer forint, amit kézhez kaptam (minimálbérrel, adójóváírással, éjszakai pótlékkal együtt szorozd össze a 240*450) ebből lejött ruhapénz címén havi kétezer forint így maradt 106ezer. (ruha címén kaptunk 4X1500 ftos inget, egy 2000 tf-os nadrágot, egy 3000 ftos kabátot és pulóvert, egy 5000ft-os zakót, miközben a 2000 ft-ot két évig minden hónapban levonták, annyit, hozzáteszek hogy a szabadságot 2600fttal kifizették) Ha kicsit több fizetést szerettem volna akkor a havi 240 óra felett kellett pluszba vállalnom. Plusz soha életemben nem kaptam kafetériát még, sem étkezésit sem meleget, sem hideget, sem 13-ik havi bért, és nem fizették az utazásomat sem ami szintén az én pénztárcámat terhelte. És ezek után jössz te és osztod nekem az észt hogy "csaló" vagyok. Most a magyar társadalom 90 %át leadócsalóztad gratulálok. Hány éves is vagy 18-20? Ja és a cég ahol dolgoztam baloldali kötődésű volt, ahol pedig most dolgozom az kormányhoz közeli és ott a havi 120-130-at tisztán leadózva kapom meg! Na ez a nem mindegy! Okostojás!

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 15:59:39

@Megaszondó: Ilyet nem állítottam, szépen félremagyarázod amit írtam egy állítást cáfoltam meg, ami arról szólt, hogy ismerte a bolgár szerzőt, ez nem jelenti azt, hogy együtt is dolgoztak! KÉRNI OLVASNI MEGTANULNI ÉS ÉRTELMEZNI LEÍRTAK! :))) De veled ellentétben írtam már. És szó sincs arról, hogy az egészet bemásolta, hanem egy részét felhasználta, túllépve bizonyos határokat. Ezzel hibát követett el! Ennyi! Viszont voltak oponensei, konzulensei témavezetői volt védés miért nem figyelmeztették? És ne érveljünk azzal, hogy a témavezetőnek nem kell ismernie a forrásokat! Akkor milyen témavezető? Ezzel az erővel ír egy alkoholista nekem egy könyvet a bogarak nemi életéről abból ollózok és beadom szakdolgozatként? A témavezetőnek és a bírálóknak ismerniük kellett ezeket a műveket, az valószinűbb hogy jó szokásukhoz híven nem olvasták el a dolgozatot és most megy a mentegetőzés, ők meg ebben hibáztak. Viszont az eljárás amit lefolytattak igencsak gusztustalan erről feljebb részletesebben!

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 16:01:59

@Szevasztok: Mit értesz, hogy veled ellentétben én nem szemellenzővel járok, nem nyalom be a sok liberális demagóg szart, hanem gondolkodom és mindennek alaposan utánajárok? És nem beszélek ökörségeket, hogy hedge ügylet, meg öngondoskodás, meg imf/eu hitel és a tehénszar arany lesz és hasonlók? Előbb gyűjts kb. olyan 10 év élettapasztalatot és majd vagy 10 év múlva is mond nekem ugyan ezeket!

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 16:04:23

@Rajzfilmszemű: Ezt nekem írtad? Mert elfelejtetted megcímezni! Azért ne hasonlíts már engem a cigányokhoz jó!

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 16:07:33

@Rajzfilmszemű: Tudod a lakosság egy jelentős része kénytelen elmenni, ha kell feketén is dolgozni, de igazad van elmehet lopni is! Azért meg ne a munkavállaló legyen már a hibás mert a munkavállalója nem jelenti be. De tudod itt is meglátszik a különbség én veled vagy a baloldallal ellentétben vállalom az igazságot te meg hantázol itt, hogy hogy mindig befizetted az adót, nem 100 milliókat kerestem, annyival legyen neked több az életben mint amennyivel feketén többet kaptam!

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 16:11:50

@Megaszondó: És ha már az árfolymaoknál tartunk, ezt te írtad, egy bejegyzésben:

"Másodszor az EUR/CHF nem kőbe vésett, szóval egy év múlva símán lehet 1.3 (vagy még több). Tudod euróválság vége stb, stb.

És miért is ne lehetne az EUR/HUF 250 alatt (volt már...)?

Ja, hogy kellene hozzá egy hiteles gazdaságpolitika? Hát másképpen tényleg nehéz lesz..." - Most akkor mivan az árfolyammal?

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 16:19:05

@vénkujon: Vénkujon csak egy apróság, megértem a dühödet és valahol igazat is adok neked, de pali lemondott innentől nem igazán kellene vele foglalkozni. Viszont ami a körbehugyozást illeti, namármost, manapság abban a baloldal jeleskedik. Csak néhány példa: Körbehugyozták és szarták a Kunigunda utcát - azóta szabályos utazó cirkusz települt a bejárat elé - az élén Szar Kavaró Balázzsal akiről sok mindent el lehet mondani csak azt nem hogy hiteles, de ez most nem ide tartozik, aztán többször is sikerült levizelni a Kossuth teret talán nem annyiszor mint a Jobboldal de sikerült - külön gratuláció hozzá - aztán január elején megvolt az operaház előtti tér is, patakokban folyt a hugylé szép teljesítmény, legutóbb lelkes baloldaliaknak sikerült levizelni a Sándor palota előtti teret, ott is volt egy- két napos szabad kemping. Ja és a hab a tortán a kedvencem megvolt a hídfoglalás amit sikerült jól el is basznotok! Ezek után nem igazán sportszerű ilyeneket emlegetni! A leláncolásról és az lmpés szolidaritásos aktivisták erőszakos fellépéséről nem is beszélve.

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 16:21:01

@Lucky Larry Silverstein: 2014-ben mikor mondjuk a választásokon leváltják Viktort és sleppjét majd az lesz, hogy megbuktatunk egy diktátort és ők lesznek a fülkeforradalmárok vagy inkább fülkepartizánok, csak majd ha az újabb szoconista kormány is megszorít mit fognak mondani? Na ezt nem is ragoznám tovább!

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.04.03. 16:38:33

@ariskerase: Ez egy remek téma. Írtál is erről, vagy van erről valami dokumentáció bárhol?

Bár amúgy kételkedem, mert a balliberálisok köztudottan mentesülnek mindenféle biológiai életfunkció alól :)))

Szevasztok 2012.04.03. 17:17:19

@ariskerase: Na figyelj öcsisajt! Hogyan jössz te ahhoz, hogy engem hazugnak nevezz!? Akár apád is lehetnék, ha nem vigyázok! Úgyhogy vegyél vissza öcsém az arcodból!

Attól mert nagy a hangod azt hiszed, hogy neked van igazad? Vagy mert frusztrált vagy és az élettől a magyarságon kívül nem kaptál semmit, amire büszke lehetsz?

Azért mert nem érted amit a másik mond még nem biztos, hogy a másik a hülye!

Mutass egy kis tiszteletet a másik iránt, és akkor neked is jobb lesz.

Kívánom neked a legjobbakat.

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 17:30:05

Ehehehe, @ariskerase: micsoda ifjonti hév. A látatlanban életkoron való rugózás igazán pallérozott elmére vall. Nem is vitatkozom veled, mert úgy viszonylag nehéz, hogy mondok valamit, és másra válaszolsz. Remélem továbbra is jól érzed magad a világodban, majd kicsit később talán visszatérsz a földre, ha meg nem, hát az sem baj. Azt meg sajnálom, ha a munkahelyed kicseszett veled, az ilyet ott kell hagyni.

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 17:31:47

@ariskerase: Honnan tudod, hogy hantázok? Így nagyon vicces érvelni. Ha már nem tudsz mást mondani, jól lerántod a másikat a szintedre, ott úgyis te vagy a tapasztaltabb?

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 18:35:54

@OrangeOrder: Sajnos vagyok olyan mocskos jobboldali, hogy pofátlanul elmegyek balos rendezvényekre, fotózgatok és figyelek! :))))))))

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 18:38:11

@Rajzfilmszemű: Mivel értelmes szó nem hagyta még el a szád, bocsánat kezed! És most sem mondasz egy értelmes érvet sem! Csak a sablonos dumádat nyomod továbbra is! Sajnos viszont az van, hogy nekem kell lesüllyednem a szintedre!

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 18:44:03

@Rajzfilmszemű: Igen igazad van ott kell hagyni, gondolom minden utcasarkon laszóval fogdossák az embereket annyi munka van ebben az országban, örülök, hogy neked ilyen egyszerű, nem is értem miért van annyi munkanélküli ebben az országban, azt is biztos a csúnya fidesz meg a mégcsúnyább jobboldal hazudozza, nincs is itt semmi gond mert egy tejjel- mézzel folyó kánaánban élünk, igazad van akkora a jólét Magyarországon csak én veszem észre, tényleg ideje lenne már leszállnom a földre! Igazából meg nem izgat az életkorod ha fiatal vagy még megértem a szavaidat, de ha meg idősebb akkor elég szánalmas. Ha vetted volna észre te vagy az aki egy kérdésemre sem válaszolsz csak mellébeszélsz! Adócsalózol meg hazudozol! Egy dologért nem tudsz vitázni, az már kiderült a számomra, hogy nincsenek érveid ismerd el! Gúnyolódni azt tudtok, de értelmesen érvekkel alátámasztani a mondandótokat az már komoly teljesítmény. Ha nem akarsz vitázni a te dolgod, eddig sem kértelek rá, ezután sem foglak, mert igazából teszek a véleményedre.

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 18:49:57

@Szevasztok: Látom tör fel a kultúra! Elfogytak az érveid, vagy nem jött be a hedge ügylet! :)))) Nem vagyok sem az öcséd, sem az öcsisajtod, és ha ilyen apám lenne már rég a Dunába ugranék, de előtte kérném, hogy téged meg lőjjenek bele! :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Másik ahhoz nem kell nagy hang, hogy érvekkel alátámasszam az állításaimat, te erre képtelen vagy, ökörségeken kívül értelmes gondoloat nem hagyta el a szádat! És csak azt tudom mondai neked is mint a rajzfilmfigurának, hogy ha fiatal vagy megértem, hogy ilyen elvakult a felfogásod, de ha öreg vagy az igazán ciki4 Vagy te is úgy gondolod mint rajfilmfigura, hogy ebben az országban minden rendben? Tejjel- mézzel folyó kánaánban élünk? És te vagy az aki azt hiszi, hogy a tehénszar arany lesz mert lesz eu/imf hitel! Tudod én mondok valamit, majd akkor írj ha megtanulsz érvelni és kicsit szétnézel a világban nem csak az atv-ét meg a 168 órát kell bújni és rettegni, hogy mekkora diktatúra van ebben az országban!

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 18:50:57

@ariskerase: :D szebb napokat, nyugalmas éjszakát.

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2012.04.03. 18:54:56

Lassan én is tiplizek! Van jobb dolgom is!:DDDDDDDDDD Talán holnap feljövök és megnézem mit alkottak újdonsült balos "barátaim" látom sikerült őket alaposan lealázni!

A Buszos Karesz 2012.04.03. 19:09:03

kiváló írás, kedves barátaim, kiváló!
viszont milyen érdekes, hogy ez a sok áskálódó büdösbogár nem trollkodja szét a Véleményvezér, az Egyenlítő, Michael Knight, Vincent vagy a Piros Lapok hozzászólásait! erre idejönnek vitatkozni, gyűlölködni. látjátok, ezért lesztek ti ezek után is mindig kisebbségben! mert csak gyűlölni, mások halálát kívánni, lopni és áskálódni tudtok! ez pedig idegen minden magyar embertől!

Lone Wolf 2012.04.03. 22:17:15

Igen. Nagyjából én is így látom, az már más lapra tartozik, hogy személy szerint soha nem rokonszenveztem Schmitt Pál elnökségével, és erre a pozícióra alkalmatlannak tartottama legelső pllanattól kezdve. Ez annak tudható be, aminek szerintem egy köztársasági elnöknek lennie kell, és ő nem az...

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.04.03. 23:45:13

Keves bloggazda!

"Megmondtam. Ahogy azt is megmondtam, hogy Viktor marad. És milyen jól tette Pali bácsi, hogy nem mond le. Mert miért is tenné?"

"Pali bácsi megtette, amit megkövetelt a Haza. [...] A mór megtette kötelességét, a mór mehet."

No ez az a takonygerinc, ami szükséges ahoz, hogy jófideszes legyél!

49agymenet 2012.04.04. 00:45:43

Elolvastam a posztot. Olvasás közben az volt az érzésem, hogy a végén lesz egy jó poén, esetleg több is. Rossz szokásomat félretéve nem olvastam bele a végébe, vártam. A szerző hatásvadász kifejezésekkel ingerelte az olvasó nevetőizmait, mint pl.: "A pozitív jövőképünket erősíti, hogy Schmitt Pál egy egészen újfajta, eddig ismeretlen politikai kultúrát jelenített meg felelősségteljes, csakis a közösség érdekeit szem előtt tartó viselkedésével." Ez a lemondására vonatkozik. A megelőző gyakorlatok a nyilvánvaló eltussolására és letagadására némileg árnyalják ezt a szárnyalást az erkölcsi magasságokban, hogy ne mondjam visszahúzzák tekintetünket a kátyúkkal teli útra, ahol az újfajta, eddig ismeretlen politikai kultúrát megjelenítő nagyság párszor belelépett a füllentés gödröcskéibe, besározta magát a másokra mutogatással (mert ugye akkoriban ez volt a szokás???????). Szinte világcsúcsnak tekinthető gyorsasággal, mindössze egy hónap alatt összehozott doktoriját "ezek" a meghallgatása nélkül szedték el tőle, micsoda galádság, egy meghallgatás ugye nem meghallgatás, pláne ha a bizottság házhoz jön.
Sajna nem jött a poén, hacsak a félkövérrel szedett bekezdésben írt humoros szöveget nem vesszük annak. A téglaadogatáson pl. majdnem röhögtem is, meg a mór kötelességteljesítésének emlegetése is egész vicces ezen a helyen.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.04.04. 12:02:02

@RAMBO: Kár, hogy egy ilyen jó és szimpatikus szakember ilyen ordenáré stílusban nyilvánít úton-útfélen véleményt.

Te kire szavaztál-szavaznál? Azt légyszi ne mondd, hogy egyikre sem.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.04.04. 12:30:18

@OrangeOrder: Szerintem az értelmiségi válasz pedig az "egyikre sem" volt - így nem is mentem el.

Van néhány elvem:
- aki nem mondja meg, hogy mit csinálna - arra nem szavazok
- aki "elkúrja", amikor lehetősége van - arra nem szavazok
- szélsőbalos gazdaságpolitikára nem szavazok
- aki kilépne az Unióból - arra nem szavazok
- nem létező pártra nem szavazok

Indult még valaki?

nagyjoco 2012.04.05. 08:11:59

Ezen a csontig benyaló fideszzombi bejegyzésen még évekig röhögni fogunk :D:D:D
Az ötvenes években írtak utoljára ilyesmiket Rákosi pajtásról :D
A legszebb mégiscsak az, hogy ez bleülről, meggyőződésből írtad :D:D:D.
Elküldöm még sokaknak, ez messze magasan a legsötétebb bejegyzés az orbanobuzoid oldaltól :D

Bohumil Stejskal 2012.04.07. 14:18:35

Nyihhahhaaa, súlyos elmebeteg a szerző :DDDDD

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.04.12. 19:43:29

@RAMBO: Köszi a választ. Ez így mind világos, de akkor nem értem, hogy mi MELLETT tudnál-tudnátok kiállni. Persze lehet, hogy te olyan vagy, aki csak panaszkodni szeret, nem tudom.

Kritizálni, támadni könnyű. Valami mellé állni és kitartani nehezebb.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.04.12. 20:39:06

@OrangeOrder: Nem létező elvek mellé állni, szélkakasként forgolódó nézetekkel folyamatosan azonosulni - ehez nem kell ész. Amerről a kolomp szól, arra menni: ezt a birkák is tudják.

Eldönteni, hogy milyen elvekért állsz ki, és ezeket megvédeni férfimunka. Ha a párt, aki ezeket képviseli, feladja ezeket az elveket, faképnél kell őket hagyni. Ezt hívják elvek mentén történő gondolkodásnak.

Ennek a topicnak a kapcsán: ki tudok állni azért, hogy ha a Köztársasági Elnök lop, akkor ne tölthesse be ezt a tisztséget. Ez hamarabb is világos lehetett volna a jelenlegi kormánypártoknak is, ha csak a tízparancsolatra gondolunk, ugye. Te egy hete még azon elv mellett voltál, hogy maradjon. Pár napra rá, az volt az elved, hogy dejó, hogy elment. Mindazoknak, akik az elejétől ugyanazt gondolták (mint én), semmilyen efféle meghasonlásra nem volt szükségünk.

Tehát mégegyszer: elvek. Nem pártok, elvek.