A fideszellenes hisztéria ellen való orvosság

Szurkolók vs. diákok - Én megmondtam, hogy ez lesz

2013/02/12. - írta: OrangeOrder

Előre lehetett látni, hogy ez lesz - de én utólag nézve örülök, hogy így alakult.

Az elején együttéreztem, együttéreztünk többen a jobboldalról a diákokkal: a jobbikosok és a radikálisok nagy része csatlakozni is próbált a tüntetésekhez. Ekkor jött a "nácik, haza"-skandálás és a folyamatos elhatárolódás, ahogy egyre egyértelműbbé vált, hogy a magukat "A hallgatóknak" (és kizárólagos hallgatóknak) kikiáltó agresszív, dohányos, szélsőbalos fiatalok mögött valójában a teljes SZDSZ holdudvara bújik.

Megmondtam azt is, hogy a közvélemény, és hamarosan a normális diákok is ellenük fognak fordulni. És a radikálisok is, ld. Magyar Tavasz.

A futballszurkolók pedig Debrecenben elkezdték, az ELTE-n folytatták.

Bizony, meg kell szoknia a HaHának is, hogy NEM csak övék az egyetem. Remélem, hamarosan a saját hallgatótársaik teszik őket helyre, ahogy az a tegnapi egyetemfoglalásokkor már megmutatkozott.

Címkék: oktatás
2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://orangeorder.blog.hu/api/trackback/id/tr625077494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása