Bizony marad a köztársasági elnök, méghozzá egy jó ideig. Itt van pár ok, hogy miért.
1. A Bizottság is megállapította, hogy az akkor életben lévő szabályok szerint járt el, bármilyen szabálytalanságot 1992-ben kellett volna a bírálóknak és az opponensnek feltárnia, nem húsz évvel később egy gyanús sajtótermék szerkesztőségében. Véletlenül időzítve, ugye.
2. Schmitt Pál doktor vagy sem, lényegtelen. Ezek olyan dolgok amit bárki családjának vagy tanulmányának jótékony homályából előcibálhatunk. Akár meg is vonhatják tőle a kisdoktori címet, mindegy. Ő most azért van ott a Sándor palotában, mert kiváló sportdiplomáciai múlt és elkötelezettség jellemzi. A Fidesznek, és így Magyarországnak is most rá van szüksége.
3. Az ellenzék hiába jajveszékel, ez most nem az ő periódusuk. A belpolitikai helyzet úgy hozta, hogy a Fidesznek szinte teljhatalma van, ezért - bár tiltakozni szabad - itt 2014-ig lényegtelen, hogy mit akar az MSZP és társai.
4.Tényleg ne turkáljon az a múltban, akinek nem tiszta a lelkiismerete. Vagy viselje a következményeket. Van itt vád besúgásra, lövöldözésre, kémelhárításra, tisztességtelen haszonszerzésre, embereket öngyilkosságba kergetésre. Most ezt akarjuk? Legyen...
5. Ha Orbán Viktor úgy akarja, majd megkéri Pali bácsit, hogy idővel, emelt fővel vonuljon vissza és adja át a stafétát - de kinek? Na itt jöhet még olyan ember a képbe, amin majd harsányan fogunk röhögni. Akkor aztán az LMP is vakargathatja a fejét, hogy ezért flashmobolt vajon? Én mondjuk Kövér Lászlót vagy valami hasonlóan radikális arcot szívesen látnék a Köztársaság (még mindig létezik!) élén.
6. Most visszaléptetni hatalmas hiba volna és rossz üzenet az ellenzék felé. Üzenet, hogy nekik lett igazuk, precedenst teremthetnek. Sorban, szépen elővehetik mindenki kellemetlen hülyeségeit, és akkor majd sorban csinálhatnak ki mindenkit a kormányból. Ezt azért mi se gondolhatjuk komolyan. Gondoljunk csak bele: Selmecziről mi jut mindenki eszébe? Kiflitolvaj. Lázárról? Akinek nincs semmije, az annyit is ér. Kósáról? Hogy kurvázott. Pedig egyik se igaz, mint a balliberális szakmédia besározásának, kiforgatásának az eredménye, hogy ma is ez forog közszájon. Azt akarjuk, hogy még mindig a dr. Kende Péterek befolyásolják a közvéleményt és ezáltal a döntéseket?
Nem, nem, soha!
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Schmitt : ez nem áprilisi tréfa ! 2012.03.29. 12:31:54
Trackback: Diploma után 2012.03.29. 11:51:20
Trackback: Fluck Ákos különvéleménye Schmitt Pál doktori disszertációjáról 2012.03.29. 11:35:29
Trackback: Kezdeményezik Schmitt doktorijának visszavonását 2012.03.29. 11:33:01
Trackback: A Hallgatói Hálózat a SOTE Rektori Hivatalában tiltakozik Schmitt Pál plágiumbotránya miatt 2012.03.29. 11:30:28
Trackback: Schmitt Pál miatt szégyenkeznek az egyetemi tanárok 2012.03.29. 11:25:57
Trackback: Ne add fel, Pali, az Istenért, ne! 2012.03.29. 11:23:40
Trackback: Schmitt Pál TAKARODJ! 2012.03.29. 10:06:04
Trackback: Különvélemény 2012.03.29. 09:59:17
Trackback: Schmitt-ügy: Gerinc, minek? 2012.03.29. 09:49:07
Trackback: A plágium-ügy elkenése bepillantást enged a totális állam építésébe 2012.03.29. 09:07:37
Trackback: A plágium-ügy elkenése bepillantást enged a totális állam építésébe 2012.03.29. 08:56:06
Trackback: Schmitt: kor/kór-kép hitelesen 2012.03.29. 08:51:43
Trackback: Valaki plagizált! 2012.03.29. 08:17:28
Trackback: Schmitt utóda 2012.03.29. 03:33:02
Trackback: Schmitt utóda 2012.03.29. 03:22:23
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kzoltana 2012.03.28. 22:01:36
www.vagy.hu/tartalom/cikk/1626_schmitt_paltol_lopott_kosa_lajos
Így megy ez a plagizálók pártjában.
TheDevil 2012.03.29. 01:44:32
Thule 2012.03.29. 01:46:26
billy reed 2012.03.29. 01:54:37
"Bizottság is megállapította, hogy az akkor életben lévő szabályok szerint járt el, "
Nem. A bizottság azt állapította meg, hogy az akkori gyakorlatnak! megfelelően jártak el ami nem feltétlenül jelent jogszerűséget...
"Ezek olyan dolgok amit bárki családjának vagy tanulmányának jótékony homályából előcibálhatunk."
A cikkírónál lehet, hogy így van, de én nem állítanám, hogy minden magyar család plagizál...
"Tényleg ne turkáljon az a múltban, akinek nem tiszta a lelkiismerete."
Attól, hogy pl. egy MSZP-s mondja, még plágium marad. Van egy katolikus mondás: az evangélium akkor is evangélium marad, ha az ördög prédikálja.
Az nem mentség egy adócsalónak, hogy mások is csinálják. Próbálj ezzel érvelni a bíróságon!
"Most visszaléptetni hatalmas hiba volna és rossz üzenet az ellenzék felé. Üzenet, hogy nekik lett igazuk, precedenst teremthetnek. "
Ez a történet nem az ellenzékről szól, meg kellene érteni.
Magyarország külső és belső megítéléséről, a köztársasági elnöki intézmény tekintélyéről /ami most nincs/.
Persze rá lehet kenni az ellenzékre, nyilván. Ha ettől jobban érzed magad...
Isten hozott a szép új világban, Üdvözisztánban.
Neked épül.
Mulass jól!
pistola 2012.03.29. 02:03:18
Vazze ember, már a Magyar Nemzet, a háziújságotok is finoman lemondásra szólítja fel... Nézz már szét magad körül te szerencsétlen!
Hát, még mindig az írásodon röhögök...
milyen szép a Vértes, ó 2012.03.29. 02:08:25
Dr. MikkaMakka MSc, MBA, PhD 2012.03.29. 02:13:27
Kanadai Kókuszmenyét 2012.03.29. 02:17:21
Az hogy az egészet másolásnak, törzsanyagnak vagy lopásnak hívjuk az vérmérséklet kérdése.
Az, hogy a Köztársasági Elnök Úr doktor vagy sem, nekem kicsit sem mindegy, ha tisztességtelenül, más munkáját felhasználva, a sajátjaként feltüntetve szerezte a címét. Ez lopás, csalás, akkor is, ha csak 20 évvel később derül ki. Egy ilyen ember ne legyen közjogi méltóság, ne képviselje Magyarországot.
dr.billy reed írta: "Ez a történet nem az ellenzékről szól, meg kellene érteni.
Magyarország külső és belső megítéléséről, a köztársasági elnöki intézmény tekintélyéről /ami most nincs/." Ezzel tökéletesen egyet értek. (megjegyzem: EZ egy idézet, a forrás megjelölésével. :) )
Én elhiszem, hogy a kormánynak, a Fidesznek, OV-nak, meg sokaknak ez az ügy most nagyon ciki, de ki mint vet... le kell nyelni a békát és kész.
Mellesleg kíváncsi leszek Selmeczi G. nyilatkozatára, a Fidesz nyilatkozatára (ők ugye lezártnak tekintették az ügyet) és persze SP nyilatkozatára is, ha holnap úgy dönt a Doktori Tanács, hogy megvonják tőle a doktori címet.
D.Vandamme 2012.03.29. 02:37:25
user792 2012.03.29. 02:48:03
dr dr dr dr...
Látom nagyon működik a humorfaktor. Ha lenne még saskabaré, elmehetnétek oda segédpoénkitaláló-helyettesnek, remek lenne!
Engem egyébként nem érdekel az elmúltnyólcév, csak azt nem értem tényleg, hogy miért kizárólag jobboldali kormányok alatt dübörög ennyire a poéngyár? Illetve miért kizárólag jobboldali/fideszhez vagy orbánhoz köthető dolgokon tudtok folyton élcelődni ezzekkel a zs-kategóriás cinikus beszólásaitokkal? Amikor az mszp kormányzott, akkor is csak Orbánékon köszörülték a nyelvüket a hetihetesben. :/ Pedig volt/van a "másik oldalon" is humorforrás elég.
Ez ilyen elvtárs elvtársnak nem vájja ki a szemét dolog nálatok, vagy mi? Magyarázzátok már el léci, de komolyan.
mirx 2012.03.29. 03:35:00
A magadfajta számára talán elképzelhetetlen, de: NEM, ezek nem olyan dolgok, amiket bárkiről előcibálhatunk! Biza, rengetegen megírják tisztességgel a diplomamunkájukat és a doktorijukat, befizetik az adót, betartják a szabályokat (nem csak az egyetemen), ötvennel mennek az ötvenes táblánál, még ha te legyintesz is ezekre, hogy á, hát ezek hülyék, nem tudnak élni.
Ez a rálegyintés pontosan az a mentalitás, hogy "ugyanmá, okosba csinálta, más is lop, én mérne lopjak, he?" amivel a középkori balkán felé szeretnéd, ha tartanánk - hát mi meg nem, én egy olyan köztársasági elnököt szeretnék látni, aki nem a reggeli futásban meg a diplomahamisításban jeleskedett, hanem mondjuk olyan kvalitásai voltak, mint a Göncz Árpádnak. A fidesz mindenféle politikai érdekeitől függetlenül, akárhány pontba is szeded őket.
mirx 2012.03.29. 03:36:01
Lúzer Manuel 2012.03.29. 03:47:23
Akkor van némi létjogosultsága, bár kissé erőltetett.
Amúgy viszont kétségbeesett önhazugság. Ha ezt te mind hitből mondod, akkor az agyatlan vallási fanatikusokkal vagy egy szinten.
Ha meg pénzért, akkor szimplán egy aljas kis pöcs.
rockjano 2012.03.29. 03:55:39
Ez remek szolgálat az ellenzéknek és így áttételesen a magyar demokráciának.
Attól félek hogy a kis diktátor előveszi jobbik eszét és mégis elküldi...
2012.03.29. 04:45:56
Igy legalább nyugodtan mondhatják, hogy ez egy olyan ország, ahol következmények nélkül lehet lopni, csalni, hazudni és nyugodtan beszélhetnek, a hazugok, a tolvajok, a rablók, a becsületről, a keresztény értékrendről és az erkölcsről.
Mint ahogy teszed te is.
osszetortlelkek 2012.03.29. 04:49:53
Brix 2012.03.29. 05:01:28
HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.03.29. 05:19:16
Furore Carcosa 2012.03.29. 05:29:58
Schmittnek, aki pofátlanul lopott és aztán még fölényesen ki is akarta magyarázni, valóban mennie kell, méghozzá minél sürgősebben. Ő egy erkölcsi nulla. Göncz Árpád viszont politikai nulla volt, a szadesz dróton rángatott bábja, szóval hadd ne sírjam már vissza, mint köztársasági elnököt.
@dr. HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]: "Viszont most kell tökösnek lennie az ellenzéknek és körömszakadtáig kiállni az új köztársasági elnök személyének népszavaztatása mellett."
Az ellenzéknek? Maszop-déká-elempé-milla összefogás, hatalmas tömegekkel a hátuk mögött? Na ne nevettess. Kiállni éppenséggel kiállhatnak, akár a körmük is szakadhat, de se hitelük, se eszük, se erejük nincs ezt keresztülverni. Ja, és persze tökük se.
Furore Carcosa 2012.03.29. 05:44:48
@dr. HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]: Amúgy lecsekkoltam a linket és bírom a zenéteket. Szóval mégis volt valami értelme, hogy hajnalban nekiláttam közéleti blogokat olvasni.
bonifac · http://vezetek.blog.hu 2012.03.29. 06:02:37
Ez a mondat abszolút igaz. (Bár az elkötelezettséget én más szóval helyettesíteném.)
A gond az, hogy semmi más nem jellemzi. Hadd idézzem Boross Pétert, volt miniszterelnököt, aki nem Schmitt ellensége, mégis ennyiben tudta összefoglalni Schmitt államfői kvalitásait - melyekre SP maga is oly büszke, lásd tegnapi nyilatkozat - annak megválasztásakor: "Szép, magas, fess ember".
Link Elek 2012.03.29. 06:10:10
o a fidesz címerállata, jol jellemzi, hogy milyen tolvaj, csaló banda uralkodik most az orszagban.
biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az egyetlen csalas smittpali eleteben, abban is, hogy a tobbire is feny fog derulni.
klacus 2012.03.29. 06:22:39
Nincs baj azzal, ha valaki lop vagy csal, de csinálja csendben és titokban. Erre ez a Pali gyerek még büszke is. Vérciki.
Az még hagyján, hogy ő a köztársasági elnök, de innentől minden dr kezdőjelű embertől megkérdezem, hogy a Konica Minolta, vagy a Lexmark a kedvenc márkája?
Ja és a német forrást a szomszéd, vagy a csaja fordította?
Ceres 2012.03.29. 06:28:07
egyenlítő 2012.03.29. 06:32:13
Furore Carcosa 2012.03.29. 06:41:49
Antall József aztán frankón meg is bánta a választását, nem is beszélve a paktumról, ami hatalmas politikai baklövésnek bizonyult. Aki eddig a magyar politikában bármiféle megállapodást kötött a szadesz-táborral, az mind tönkrement bele.
"Egyébként pedig szerinted "nem féknek, hanem motornak" kellett volna lennie?"
Autonóm személyiségnek kellett volna lennie, nem a színfalak mögött bármikor leordítható és megalázható bábfigurának - az ilyenből ugyanis nem lesz sem fék, sem motor.
Furore Carcosa 2012.03.29. 06:44:28
Lásd rá Schmitt példáját, aki ugyanezt a formát hozza, csak pluszban még hülye és erkölcsi nímand is.
hattyú 2012.03.29. 06:48:48
Tom Ferramenti 2012.03.29. 06:50:32
:D Beszarás :D
kaes 2012.03.29. 06:55:23
Antoninus Pius 2012.03.29. 06:58:02
egyenlítő 2012.03.29. 07:13:47
1. Te ott voltál a színfalak mögött?
2. Ezek szerint nem volt fék? Akkor mi a baj vele?
na__most__akkor 2012.03.29. 07:15:45
Költőnek ezt ajánlani merem.
Nem épen tisztes, de derék szabály,
Versembe jól fér, s a mellett – talál.
Azaz – magyarra téve a szavak:
»Költő hazudj, de rajt’ ne fogjanak«;
Mert van egy példa, hogy: a sánta eb ...
A sánta költő még keservesebb.
Arany János
Mészáros Laci 2012.03.29. 07:16:32
Dour ® 2012.03.29. 07:21:05
"4.Tényleg ne turkáljon az a múltban, akinek nem tiszta a lelkiismerete."
Ez nem a lelkiismeret kérdése.
Ha marad, ha nem tök mindegy.
Az ilyen hozzáállás (és előzményei)nem méltó több milla ember képviseletére. (se itthon, se kint)
Ez a kurmányt minősíti. Ismét.
pajzsgenerátor 2012.03.29. 07:21:34
pajzsgenerátor 2012.03.29. 07:22:44
Furore Carcosa 2012.03.29. 07:23:39
Most se vagyok ott a színfalak mögött, mégis látom, hogy Schmittet kézivezérlik, önálló gondolata nincs, csak azt csinálhatja, amit megengednek neki. Göncz hajszálra ugyanezeket a tüneteket produkálta, csak őt más egzecíroztatta, és persze tudott helyesen írni.
Btw, te csak azt veszed biztosra, amit te magad személyesen láttál a saját szemeddel? Akkor honnan tudod, hogy létezik az Antarktisz?
"Ezek szerint nem volt fék? Akkor mi a baj vele?"
Az volt vele a baj, hogy egy párt marionettbábuja volt, csak ő történetesen nem a fideszé, hanem a szadeszé. (Nem értem, mit vagy így megakadva a fékkel-motorral: ezeket te hoztad elő, nem én, úgyhogy légyszi, ne akard belerakni őket a gondolatmenetembe.)
Putyilov gyári melós 2012.03.29. 07:31:18
A lengyel, litván, albán elvtársak biztos szívesen eljönnének egy újabb budapesti kirándulásra!
Én magamra vállalom a Békamenet költségeire az adománygyűjtést. Remélem, hogy minden magyar hazafi szívesen ad bele. Aki nem ad, nem is magyar!
A számlaszámom:
OTP Bank:11773023-0123456
Védjük meg Schmitt Phd Pál elvtársunkat a hazánkra támadó globalkomprador balliberális karvalytőke ármányaitól, Gyurcsánytól, az elmúttnyóccévtől, az impirialistáktól!
Éljen Schmitt Phd Pál áLamfő!
wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.03.29. 07:34:28
tudom, hogy a balliberális ajvékolás ellenére stabil marad a fidesz, és az emberek többsége normális, ellentétben azzal, ami az internetes kommentekben látszik
index.hu/belfold/2012/03/28/tarki_nott_a_fidesz_elonye/
www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-489430
Karipapa01 2012.03.29. 07:34:29
belekotyogó 2012.03.29. 07:35:02
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.29. 07:38:47
Ad Dio 2012.03.29. 07:39:32
Tarthatatlan, vállalhatatlan, kontraproduktív. Rengeteg jobboldali szavazó szemében szálka kezdettől fogva ez a bológatójános. Ennél Magyarország jobbat érdemel. Ha marad, az rengeteg szavazatba fog kerülni a jobb oldalon és automatikusan mozgósít az ellenzékben.
Putyilov gyári melós 2012.03.29. 07:39:46
NO PASSARAN!
Éljen a Párt!
A Tárkis elvtársaink 2 milliárdért elkezdték a győzedelmes Tavaszi Hadjárat tüzérségi megalapozását.
vlacko 2012.03.29. 07:40:51
Olvasd el a mai Magyar Nemzetet.
Putyilov gyári melós 2012.03.29. 07:41:49
Amikor először olvastam a posztíró blogját, akkor én is azt hittem, hogy ironizál.
De nem, ő tényleg ilyen szektás, sztálinista idióta :O)))
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.29. 07:42:25
Deres · http://textura.blog.hu 2012.03.29. 07:48:32
Hányingerkeltő.
Putyilov gyári melós 2012.03.29. 07:51:09
Nem kell a többesszám.
Magyarországon minden jelentősebb kérdésben Orbán dönt, egyszemélyben, legfeljebb másra nyomja át a felelősséget, mert egy beszari gyáva alak.
Orbán pedig nem fogja leváltani a csicskását.
Egy besúgó nem azért nevez ki egy másik gerinctelen besúgót, hogy leváltsa.
Mivé is válna akkor a Kedves Vezető, a Bölcs Néptanító TÉVEDHETETLENSÉGÉNEK MÍTOSZA?!
Orbán, mint minden xarból-mocsokból kiemelt uborkafára felkapaszkodott mentálisan sérült szarjancsi ALFAHÍMNEK hiszi magát, és egy Alfahím soha nem hozhat hibás döntést, mert akkor vége,
A tévedés a gyengeség jele és akkor oda a vezérsége.
Egyszerűen attól fosik, hogy ha bevállal egy hibás döntést, akkor megpuccsolja a többi helyére kívánkozó hiéna.
wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.03.29. 07:51:22
nagyon jól érveltek elvtársak
bizonyára a megdönthetetlen érveitek hatására 2014-ben újra többségben lesztek
XD
Putyilov gyári melós 2012.03.29. 07:54:33
Elvtársam, tanulmányozd csak azt a milliárdokért összelapátolt Tárkis xarkupacot, MI MÁR MOST TÖBBSÉGBEN VAGYUNK!
midnight coder 2012.03.29. 08:02:16
Kék az ég 2012.03.29. 08:03:14
nézd ez már a megválasztásakor nyilvánvaló volt.
www.vg.hu/kozelet/vg_online/kozelet_-_belfold/080527_stumpf_224109
eMJe 2012.03.29. 08:08:28
@wmiki: "és az emberek többsége normális" mint te? :) olvastam már máshol a kommentjeid, inkább nem véleményezném. ha ti vagytok a normálisak, nem csodálkozom, hogy csak mszp vagy fidesz van kormányon.
midnight coder 2012.03.29. 08:09:17
kitiltottakmindenhonnan 2012.03.29. 08:12:42
Inpolem 2012.03.29. 08:15:26
bizonyíts!!! vagy húzz mea culpába!
bgp 2012.03.29. 08:23:29
Az utódja is mindent aláír majd, de nem lesz ennyire poénos. Ha ma népszavazás lenne, akkor én arra szavaznék, hogy maradjon.
Persze a kisdoktorit nem érdemli meg.
tintamin 2012.03.29. 08:25:10
De nyugi: ahogy a rektor felhívta Viktorkát, hogy mi legyen a döntés, ugyanúgy kihangosítón kapcsolják a ma reggeli egyetemi ülés közben is a "Főnök"-öt, "hogy akkor biztos ne?".
Viktor meg eldönti, hogy mi legyen. Ilyen a királyság, nem tudom, miért kell meglepődni.
tintamin 2012.03.29. 08:28:20
Hagyjukmár ezt az elmúltnyolcévezést, a jelenlegi szart már ez a "szakértő" banda hozta össze.
Kérdezz meg bárkit az államigazgatásban, mennyire értenek ezek bármihez is.
Akkora a káosz, hogy csoda, hogy valahogy még működik az ország. (Egyébként csak rá kell nézni a fidesz-törvények minőségére: selejt. De legalább sok..)
notib 2012.03.29. 08:29:19
miért megy Schmitt...
- mert a helyzete már tarthatatlan, és a
legkisebb hibája a plagizálás
- mert a FIDESZ-KDNP 2/3-al azt választ meg új
elnöknek akit akar, és az új elnök mandátuma
ÚJRA KEZDŐDIK, embere tovább marad hatalomban !
- mert a FIDESZ-KDNP hivatkozhat arra, hogy igenis jogállam van, a jogszabályok Schmittre is vonatkoznak....
- mert az MSZMP utódoknak (MSZP-DK-nak) igencsak kínos lehet, hogy a doktorit az átkosban szerezte, és Ő egyértelműen a kommunista káderkiválasztás terméke, ha Schmittet vádolják, önmagukat is vádolják, csak amilyen kevés eszük van ezt még nem látják....
- esetleg elővehetik pl. Gyurcsány fiának az érettségi ügyét, ami egy szomorúan szánalmas történet, különösen, ha azóta esetleg valamiféle diplomát is szerzett....
Úgyhogy Orangekám ne légy éretlen citrom, rengeteg érv szól a távozása mellett is....
wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.03.29. 08:30:27
Különben is bizonyára megdönthetetlen bizonyítékaid vannak arra nézve, hogy Orbán Viktornak patája van (és isten nem létezik), erősebb bizonyítékok mint magára a szent evolúció elméletre, de...
...ha így folytatjátok a "munkát", akkor a Fidesz nem 2014-ig lesz hatalmon, hanem legalább 2022-ig. ˘˘
wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.03.29. 08:33:08
sok sikert!
vornia 2012.03.29. 08:35:26
http://hu.wikipedia.org/wiki/Taxisblokád
Ajánlom figyelmedbe a "A blokád időrendben" c. szakaszt.
Utolsó előtti bekezdés.
Ha jól értelmezem te Göncz Árpádot, Schmitt Pál féle bólogató jánosként értékeled.
Ennek szerintem ellent mond az akkori tette,sajna Pali bácsiról nem tudom feltételezni hogy ugyanazt meg meglépte volna (gyk. Bizony engedélyt adott volna a hadsereg bevetésére)
Nem tudom Te hol voltál és merre jártál akkor,de én ott ültem egy laktanyában felfegyverezve és bizony NEM örültem volna ha kizavarnak minket.
Én hálás vagyok neki, hogy nemet mondott anno.
HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.03.29. 08:37:00
OFF: köszi, szerintem te vagy az első aki így kattintott rá :D
ON: ellenzék, hát igen. Ez alatt most nem is az általad említett, valóban ellenzéknek nevezhető, amúgy egytől-egyig vállalhatatlan pártokat/tömörüléseket értettem, hanem mindenkit, aki nem fidesz-hívő. Csak tényleg nehogy Orbánt menekítsék köztársasági elnöknek és adják át Lázárnak a kormányt mert akkor vissza fogjuk mi még sírni Schmittet.
dr. trafik nomac 2012.03.29. 08:37:35
debreceni.blog 2012.03.29. 08:38:29
www.vagy.hu/tartalom/cikk/1475_doktorsmitt_a_pali
2012.03.29. 08:40:40
A komcsik azt hitték, örökké tart, aztán mégsem.
A fidesz is elmehet a picsába, és ezt én mondom , aki 3 ciklusban is rá szavaztam.
Na ehhez mit szólsz? Olyan hülye a pártod, hogy már a törzsszavazói is utálják. Ebből a kétharmadból kurva nagyot lehet ám bukni.
kacagány 2012.03.29. 08:43:19
Golem 2012.03.29. 08:44:40
CYR · egymondatban.blog.hu 2012.01.19. 14:25:18
1. ha egy 200 oldalas dolgozatból 180 csak fordítás, nem saját munka, akkor az nem hivatkozás. Vö. a "megmentjük a nyugdíjakat" =/= "ellopjuk a nyugdíjakat" kifejezéssel, és mégis használják előbbit az utóbbira. (Egyébként van oldalanként 45 helyesírási hiba SP kisdoktorijában? Akkor legalább hajszálnyi esélye maradna hitelesen érvelni, hogy valami köze azért csak van ahhoz a munkához)
2. SP ajnározása közepette azért ne hagyjuk ki az egyenes, becsületes, gerinces, erkölcsös fairplay sportember, szocialista szállodaigazgató és diplomahamisító nem is olyan távoli múltjából, hogy "NEM fideszes, hanem FÜGGETLEN, csak éppen hát Istenem, hogy pont a Fidesz támogatja, de FÜGGETLEN, halljátok, FÜGGETLEN" jelöltként állt bele a betonba 2002-ben, majd rendkívüli függetlenségében egyenesen, becsületesen, gerincesen és erkölcsösen kb. másnap beleült a Fidesz alelnöki székébe. Tényleg sportemberhez méltó magatartás.
Válasz erre
ayatollah 2012.03.05. 01:55:43
fasszopó csaló rabló gecik, rohadjatok meg
Válasz erre
Golem 2012.03.29. 02:16:49
"Elvtársak, a múlt felhánytorgatásával nagyon kéne vigyázni..."
És ezt mindenki nyugodtan veheti FENYEGETÉSNEK!
Hihetetlen, hogy ismét itt tart az ország, hogy csak így lehet hatalmon maradni. Félelemkeltéssel? És még le mered írni, hogy "elvtársak"?
Gondolj azoknak az embereknek, családoknak, generációknak minden fájdalmára, akiket egy ilyen rendszer nyomorított meg. De úgy, hogy közben farkasszemet nézel egy tükörrel.
Ja és nem kell ide leírni, hogy sikerült-e. A saját lelkiismeretedre tartozik.
Válasz erre
OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.03.29. 08:47:07
Bocs srácok, de most tényleg a Fidesz van és marad kormányon. Bár tudom, az álomvilágban itt Viktor távozását is elképzeltétek, hogy milyen LENNE, HA a külföld elintézné, de ez se történt meg.
Kellemetlen.
Oké, menjen Pali bá, aztán kaptok olyat, hogy csak sápítoztok. :)))
Ad Dio 2012.03.29. 08:49:56
"Nem kell a többesszám.
Magyarországon minden jelentősebb kérdésben Orbán dönt, egyszemélyben, legfeljebb másra nyomja át a felelősséget, mert egy beszari gyáva alak."
Ebben nem értünk egyet, de erről most ennyit.
Van amiben egyetértünk és ez sokkal fontosabb: Smidt Pálnak le kell mondania és a helyére egy valódi karakter kell, nem egy bólogatójános. Ebben jelenleg elég széles egyetértés mutatkozik jobb bal és "egyikse" oldalon egyaránt.
Ad Dio 2012.03.29. 08:51:05
OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.03.29. 08:53:25
Wadi Dahr 2012.03.29. 08:54:48
eMJe 2012.03.29. 08:56:10
Ceres 2012.03.29. 08:57:50
Némethné for President!
ex-dr. vuk 2012.03.29. 08:59:52
DrPepper 2012.03.29. 09:04:59
Furore Carcosa 2012.03.29. 09:08:12
Ami viszont tény, hogy a taxisblokád idején _a rendőrséget sem vetették be_ a tüntetők ellen, pedig ahhoz nem kellett volna Göncz hozzájárulása. Márpedig a mindenkori kormány civil balhé esetén óhatatlanul előbb mozgósítja a rendőrséget, mint a hadsereget, már csupán azért is, mert a rendőri beavatkozást jogilag kevésbé macerás elrendelni, politikailag meg könnyebb kimosakodni belőle. (Lásd a 2006-os példát, amikor Gyurcsány Ferenc korántsem volt ennyire szívbajos.) Szóval van egy olyan gyanúm, hogy a taxisblokád ellen senki nem akarta a hadsereget mozgósítani (hiszen még a rendőrséget sem vetették be, ami - ismétlem - jogilag és politikailag egyaránt simább megoldás). Legalábbis senki olyan politikai tényező, akinek tényleges jogosítványa lett volna egy ilyen döntés meghozatalára. Más szóval, Göncznek ez a "nem engedélyezem!'-je számomra színpadias, üres gesztusnak tűnik: még véletlenül sem rajta múlt a dolog.
"Nem tudom Te hol voltál és merre jártál akkor,de én ott ültem egy laktanyában felfegyverezve és bizony NEM örültem volna ha kizavarnak minket."
Ha a taxisblokád idején voltál katona, akkor nagyjából egyidősek vagyunk. Engem személyesen nem igazán érintett az akkori felfordulás, a jószág gondozásával voltam elfoglalva egy alföldi tanyán.
Furore Carcosa 2012.03.29. 09:14:31
Hehe... Figyelj, OrangeOrder, te ezzel most erre az alábbi kommentre válaszoltál?
@dr. HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]:
"Csak tényleg nehogy Orbánt menekítsék köztársasági elnöknek és adják át Lázárnak a kormányt mert akkor vissza fogjuk mi még sírni Schmittet."
IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.03.29. 09:15:06
Ilyen ember ne legyen a Magyar Haderő parancsnoka. Az ilyen ember más aljasságokra is képes.Képes lehet húsdarálóba küldeni fiatalokat párt, vagy vatikáni érdekeltségek miatt.
SCHMITT PÁL TAKARODJ!!!!
indapass90210 2012.03.29. 09:15:16
Martian (törölt) 2012.03.29. 09:17:18
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.29. 09:19:44
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.29. 09:23:58
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.29. 09:24:56
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.29. 09:25:30
ursus artos 2012.03.29. 09:27:37
Itt már semmi sem szent, ami egy kicsit is Orbánhoz köthető.
Még e blog szerzőjének véleménye sem.
Raziel-Anarki 2012.03.29. 09:30:16
ursus artos 2012.03.29. 09:30:37
Mikola egy tökös koma, vele nem lehet germózni!
ursus artos 2012.03.29. 09:34:30
Szarul csinálod az ironizálást, mert S.P nem Ph.D azaz tudományos fokozatot, hanem csak dr. univ. címet szerzett!
Tehát ha cinikus vagy, legalább abban legyél hiteles.
Régi szabály: az orbánozáshoz több felkészültség kell!
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.29. 09:42:13
Karipapa01 2012.03.29. 09:43:49
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.29. 09:46:26
stefiapo 2012.03.29. 09:47:20
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.29. 09:50:47
Mérges 1234 2012.03.29. 09:54:07
Kiflit nem csak 3000 milliárdot......
Az ügytől függetlenül a Selmeczi tényleg egy hülye, és a Fidesznek is cikki....
Pont nem szabadna ilyen hülyékkel körbevenni magukat, mert ez mind csak árt a pártnak.
zolika78 2012.03.29. 09:55:23
Enrico72 2012.03.29. 09:56:57
Én szóltam!
Karipapa01 2012.03.29. 09:59:14
stefiapo 2012.03.29. 10:02:50
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.29. 10:06:33
hozzószóló 2012.03.29. 10:08:20
Mérges 1234 2012.03.29. 10:11:02
mno.hu/vezercikk/elnok-ur-gondolja-at-1064292
Olvasd el, bár neked ott kell legyen az asztalodon a nyomatott verzió is.
Már lebuktál, hogy fizetett bértrolnok vagy.......
Mind jól alszol???
Kakimaki0123456789 2012.03.29. 10:11:37
Ha Schmitt megy, Orban is megy.
Erdeklodve varjuk a Fideszen beluli hatalmi harcok vegeredmenyet.
De ne aggodjatok az uj hatalmi rendszer sem lesz jobb mint a regi... fundamentalisan rothadt az egesz.
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.29. 10:13:41
torvenyfigyelo · http://www.torvenyfigyelo.hu 2012.03.29. 10:15:23
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.29. 10:16:04
"Ha Schitt marad, a Fidesz hasad.
Ha Schmitt megy, Orban is megy."
Mármint beteg vágyálmaitokban, gyűlölködőkém.
Mérges 1234 2012.03.29. 10:17:21
Azért írtam, mert a Facebookon lebuktatták. Sajnos ez tény.
De különben igazad van, ellnézést is kérek emiatt, de a tény, tény marad.
De neked is javaslom olvasd el, az mno cikkét.
Ők is azt kérik menjen az elnökúr......
DurvaPisti 2012.03.29. 10:18:53
Enrico72 2012.03.29. 10:20:57
Szelid sunmalac 2012.03.29. 10:21:34
Mérges 1234 2012.03.29. 10:23:52
Keresem.
De tudod te magad is mi vagy.......
Szelid sunmalac 2012.03.29. 10:23:56
Logan Grimnar 2012.03.29. 10:27:49
Na ebből csinált a ballibbant média "kiflilopási" ügyet.
Alt3r3g0 2012.03.29. 10:28:03
vajdasagi 2012.03.29. 10:30:20
Most azonban olyan kevés kontroll maradt a mostani irányítók felett, hogy ezeket mindenképpen támogatni kell. Mondom ezt annak ellenére, hogy igencsak elfáradtak már a Heti hetes szereplői.
Enrico72 2012.03.29. 10:36:05
Anselmo 2012.03.29. 10:37:26
- a jobbik, ha ez egy "fake" poszt, amit gey baloldali írt a kormány lejáratására. ebben az esetben a posztoló ravasz.
- a másik, ha ez tényleg egy jobboldali vélemény. ebben az esetben a posztoló munkáját kb. Gréczy Úr írásaival tudnám összehasonlítani, szóval gáz.
Anselmo 2012.03.29. 10:38:18
Karipapa01 2012.03.29. 10:38:58
Sittes Paja 2012.03.29. 10:40:46
a 2 férget kirúgni!!
MindenbeKészakarvaBelepofázóZombi 2012.03.29. 10:46:38
Mérges 1234 2012.03.29. 10:46:56
Jól van lehet én vagyok a hülye, mert olyat állítottam, amit most nem tudok bizonyítani.
Ellnézést kérek tőled.
Láttam valahol egy ilyen írást. DE bizonyítani nem tudom, és a forrás is bizonytalan.
Így nem bizonyítható, hogy fizetett bértrollnopk lennél.
Mégsegyszer ellnézést, hogy beszennyeztem a neved.
Mérges 1234 2012.03.29. 10:47:36
Hol olvastad???
Mérges 1234 2012.03.29. 10:49:02
OK megvan....
Na tegnap jobbról jött, hogy nem vonhatjuk kétségbe a bizottság munkáját...
MOst mi lesz...
Sittes Paja 2012.03.29. 10:49:49
de már kint van indexen is ha minden igaz
blah 2012.03.29. 10:52:27
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.29. 10:52:41
2012.03.29. 10:56:45
blah 2012.03.29. 10:58:00
GroundHog 2012.03.29. 10:59:17
1. nem azt állapította meg a bizottság, hanem hogy 215-ből 200 oldal másolat. ez az akkori szabályok szerint sem önálló tudományos munka, nem jogosít doktori címre.
2.nem lényegtelen. hazug, tolvaj ne lehessen már köztársasági elnök, akkor se, ha szépen tud mosolyogni. ha mégis lehet, akkor ez azt jelenti, hogy ebben az országban mindent lehet, ha jóban vagy az aktuális miniszterelnökkel. ez lenne az erkölcsi megújulás? ha gyurcsány hazudik felgyújtjuk Budapestet, ha a mi kutyánk kölyke, akkor "az akkori szabályok szerint ez nem volt szabálytalan"?
3. oké, és ebből az következik, hogy eddig a szocik csinálhattak bármit az országgal, most meg a fidesz? tényleg azt gondoljuk, hogy annak, aki hatalmon van, mindent lehet?
4. ezt nem is értem. nem baj, ha valaki alkalmatlan/méltatlan csak ne derüljön ki?
5. emelt fővel innen már nem lehet távozni. vagy ha igen, az tízmillió ember lesajnálása. lehet, hogy nem veszed észre, de a nemdoktorschmitt pozícióban tartásával azokat is hülyének nézik, akik most kiállnak mellette, tehát téged is.
6. pozícióban tartása lenne óriási hiba. pontosan azt jelentené, hogy ebben az országban a hatalom birtokosa bármit megtehet, hogy a szabályok felett áll, hogy szabályt, törvényt betartani csak annak kell, aki nincs körön belül. sikerült eljutni újra oda, hogy "aki nincs velünk, az ellenünk van." gratulálok a következmények nélküli ország felszámolásához, az erkölcsi megújuláshoz, a nemzeti együttműködéshez, az emberek akaratának figyelembevételéhez.
a ballib oldal valószínűleg odapisálna az örömtől, ha annyi híve lenne, ahányan azt gondolják, hogy hazudni még egy elnöknek se szabad. ha most csak az "ellenség" követelné/kérné/szeretné/javasolná, hogy s.p. mondjon le, akkor a fidesz nagyon nagy szarban lenne egy "most vasárnapi választás"-on. ha sokáig kitartanak MINDEN hülyeség mellett, akkor a 2014-es választáson is.
Persze, ha vicc volt a poszt, akkor én kérek elnézést, hogy a nyilvánvalót magyarázom.
SnakeHB 2012.03.29. 11:01:37
Gratula... Nyilván a Magyar Nemzet meg a világ legjobb, legobjektívabb napilapja...
"Schmitt Pál doktor vagy sem, lényegtelen.(...) Fidesznek, és így Magyarországnak is most rá van szüksége."
Nem, nem mindegy, egy csaló ne legyen itt elnök, nekünk meg nincs arra szükségünk, hogy rajtunk röhögjön a világ, hogy a posztján maradhat. Nyugati demokráciában ilyenkor illik lemondani, lásd legutóbb Németországban!
"belpolitikai helyzet úgy hozta, hogy a Fidesznek szinte teljhatalma van, ezért - bár tiltakozni szabad - itt 2014-ig lényegtelen, hogy mit akar az MSZP és társai." - más szavakkal: nincs demokrácia? Köszi!
"Most visszaléptetni hatalmas hiba volna és rossz üzenet az ellenzék felé. Üzenet, hogy nekik lett igazuk, precedenst teremthetnek."
Értem, szóval ha valakinek tényleg igaza van, de az az igazság kellemetlen, akkor azt minden áron valótlannak kell beállítani, el kell bagatellizálni. Hisz, nehogy már egy büdös ellenzékinek bármiben is igaza legyen!
2012.03.29. 11:01:38
Esetleg használhatnám a képviselőasszony autóját munkábajáráshoz? Csak úgy. Tudod, nem lopnám én el, csak használnám. Hisz az enyém. Az állam én vagyok. Demokráciában.
blah 2012.03.29. 11:02:37
Kutchek (törölt) 2012.03.29. 11:13:38
A gyengébbek kedvéért: mi, a fidesz, levettük kezünket a zemberek zemberéről! :)
Már nincs szó bizalomról, kiállásról, egyéb "kvalitások" elismeréséről.
Sittes Paja 2012.03.29. 11:15:57
hülye vagy. ilyet még itt sem lehet.
meg máshol már leírtam: a fidesz a kérdés miatt a szakadás szélén állt. látod, először megpróbálták kimosni, még a hülye is azt nyilatkozta, hogy őt ez megerősítette...
ha shittet nem küldik el, akkor a navracsis-pokorni-varga-németh féle vonulat kiszakadt volna a fideszből, ez hétszentség.
7esbusz 2012.03.29. 11:16:32
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.29. 11:16:36
index.hu/gazdasag/magyar/2012/03/29/kilenc_honapja_nem_dolgoztak_ilyen_kevesen/
Mind erkölcsileg mind gazdaságilag egy csőd ez a banda, és még ők pakolnak. Tolvaj, hazug, komcsi csürhe, mi meg 2 évtizede tapsolunk nekik.
@Könnyen elkaptuk, uram!: Én is ettem már meg TESCO vásárlás közben egy Túró Rudit, majd a kasszánál jeleztem. Legalább tudom, hogy bunkó vagyok. :D
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.29. 11:19:09
"ha shittet nem küldik el, akkor a navracsis-pokorni-varga-németh féle vonulat kiszakadt volna a fideszből, ez hétszentség."
Már most látszanak a szakadás jelei, nem kell hozzá ez az ügy sem. Minden esetre érdekes lesz a dolog kimenetele.
nincs1itt 2012.03.29. 11:21:26
a gúgli jó barát, keressetek rá erre:
"T.kocsogmagyarválasztopolgar"
olvassátok el és ha bárminemű egyezést találtok a zelmút 21-22 évvel, az nem a szerző hibája. az írás 2007-ben született...
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.29. 11:21:56
nincs1itt 2012.03.29. 11:24:14
"T. Köcsög magyar választópolgár!
Úgy érzem, hogy az elmúlt napokban nyilvánosságra került adatokkal kapcsolatban, egy-két kérdés tisztázásra szorul. Az sejlik, hogy 21 évvel a rendszerváltás után, még mindig nem vagy tisztában a demokrácia játékszabályaival! Igen, 299 Ft-ért ebédelek, és 18 millió a benzinpénzem. És? Egyrészt faszközöd van hozzá, másrészt meg ez nekem (legálisan) jár. Az meg, hogy az államadósság ekkora, azt magadnak köszönheted, te is fogod kifizetni kisköcsög.
Hallom a rikácsolásod a társadalmi igazságosságról, meg az elosztásról, meg a sok bugyuta, idealista blablád, hogy nekem miért igen, neked meg miért nem. Azé' bazmeg, mert Te egy fingszita kis pöcs vagy, én meg az elit. Azé' bazmeg, mert én hozom a törvényeket! Neked. Én felette állok. És ha megszopod, -mert én úgy gondolom, hogy meg kell, hogy szopd - akkor így jártál.Majd négy év múlva szavazol, anyádra. Mit cincogsz? Visszahívás? Te kis fasz! Hát azt a telibabaszott alkotmányt is én írtam, gondolod, hogy megtettem neked azt a szívességet, hogy beleírtam, hogy visszahívhass?Négy év, kis köcsög! Négy év. Ez a rendszer a négyéves diktatúrák sorozata. Buktam már meg az elmúlt huszonegy évben, egyszer is? Tessék? Nem figyelsz, kis fasz!
Tényleg, kire szavaztál? A komcsikra, vagy a Fideszre? Tudod miért kérdezem? Mert még azt sem vetted észre, hogy ez is kurvára mindegy. Én bazmeg, ha megyek szavazni, beviszem a fülkébe a kutyám, rászaratom a szavazólapra és azt adom be. Mert mindegy, hogy ki mellé húzod az ikszet, érvényes-e a szavazatod vagy sem. Mindenképpen rám szavazol. Mert egyedül belõlem választhatsz. Én egy vagyok. Az elit.
A Z E L I T ! Szociáldemokrata, liberális, szocialista, meg konzervatív. Ezt a szart is meg lehet veled etetni? Öcsém, hogy Te mekkora fasz vagy! Szerinted a büfében van jobbos és balos szendvics? Ugyanazt a kenyeret zabáljuk, ugyanazt a tehenet fejjük, csak a székházra teszünk ki más-más logót, hogy tudjad, éppen melyikünk szónokol, napirend elõtt. A világ nem vízszintesen van felosztva, jobb és baloldalra, hanem függõlegesen, fentre és lentre. Ja, a fent én vagyok, a lent meg Te, Te kis paraszt. "A törvény szerzõdés, gazdagok és szegények között." -azt hitted vicc, mi? Még pofáztol, hogy elkúrtuk, elkúrták az országot? És gondolod, hogy nem szarok bele vastagon? Engem addig érdekel a szaros hazád mûködõképessége, amíg az képes kitermelni a benzinpénzem, meg az illetményem. Az meg egyelõre nincs veszélyben. Zsé van, fõnök és kontroll nincs. Ergo, szarunk bele!
Tudom, neked ez most nagyon nem tetszik. Há' nyazsgem! Vagy tudod mit? Menj le tüntetni! Azt nem szarjuk le, gondolod? Menj le és rázd a nyálad a Kossuth téren, de ha nem tud elaludni tõled a gyerek, ígérem, szétbaszatom a fejed a Gergényivel vagy egy másik csicskámmal. - Mellesleg, utálom ezt a seggnyaló csókát, de hát minden házba kell valaki, aki leviszi a szemetet. - Visszatérve a benzinpénzemre, kurvára utálom ha a zsebembe turkálnak. Igen, öt milliárdot basztunk el, majd' négyszázan. A vizitdíj meg 10 millió emberen hozott volna vagy másfél milliárdot. Igen bazmeg, spórolni kell! Rajtad. Tudod, a buszjegyen spórolunk, az ablakon meg hajigáljuk kifele a lovettát kisnyúl. Gondoltad, hogy majd én kuporgatok? Ne kezdj el rinyálni, hogy a nyomorult nejeddel, és a két kibaszott kölyköddel éltek 120 nettóból! Unalmas. Közölöm veled, hogy kurvára beleszarok. A két szaros gyereked is csak annyira érdekel, hogy ne dögöljön éhen. Hogy legyen majd, akivel tíz év múlva is magamra tudok szavaztatni. Egyébként meg mit ugatsz? Nem tetszik a proliélet? Neked is áll a zászló, lehetsz Te is politikus! Ha nem, akkor meg kuss! Te választottad, szavad nem lehet.
Hogy a saját munkahelyemen csináljak létszámleépítést? Miért, szerinted mi a faszt kezdenék a Laci fiammal, ha nem tudnám betolni képviselõnek? Legyen prolimunkásköcsög, mint Te? Viccelsz, ugye? Szóval, Kedves Köcsögmagyarválasztópolgár! Sajnálom, hogy ilyen módon és ilyen stílusban kellett tudomásodra hoznom, amire magadtól is rájöhettél volna. Mivel nem csak birka, hanem barom is vagy, erre a megoldásra miattad kényszerültem. Nem akartalak megbántani, és az önérzeted sem akartam agyonbaszni, de minekután Te akkora pöcs vagy, hogy képtelen voltál a tények segítségével a valóságos helyzeted meghatározni liberális demokráciánkban, így ez a levél nem más, mint a Te nyelvedre lefordított helyzetelemzés.
Most, hogy tudod már, hogy hová sorold magad, szeretnélek megkérni, hogy a fentiek figyelembevételével a pofádat evésre használd, és most húzzál vissza dolgozni, köcsög!
2011. Budapest, Európa
ps: a levél nem az én szüleményem, itt-ott módosítottam is rajta.
Martian (törölt) 2012.03.29. 11:25:48
Éppen fordítva, lehetne utána mondani, hogy "bezzeg Fletó nem lépett le az öszödi beszéd után"... az ő "tisztességes meggazdagodásáról" nem is beszélve.
dukeekud 2012.03.29. 11:26:00
rockjano 2012.03.29. 11:26:46
Mi ez a Kádárista tempo kedves posztoló.
Bírjuk a kritikát csak nem szeretjük ugye?????
Fideszdemokrácia 2012...ezek az ő szavazóik...istenem...
Logan Grimnar 2012.03.29. 11:27:37
Martian (törölt) 2012.03.29. 11:28:12
'92-ben S.P. a Kádár-rendszerből örökölt "fontos ember" volt.
dr Smittpálelnökúr 2012.03.29. 11:29:49
Már többször olvastam másoktól is ezt a baromságot.
1992-ben már túlvagyunk a váltáson.
[megmondoember] 2012.03.29. 11:30:34
SnakeHB 2012.03.29. 11:30:59
"oké, és ebből az következik, hogy eddig a szocik csinálhattak bármit az országgal, most meg a fidesz?"
Ja, sanjos ez a ping-pong megy már 98 óta...
PonyvaMester · http://ponyvamester.hu 2012.03.29. 11:36:10
dukeekud 2012.03.29. 11:37:17
Biztos kicsit kellemetlen lesz, ha el veszik doktorijat, de neki tovabbra is ugyan az marad a munkaja mint eddig. Szolgalja es kepviseli az orszagot, amit profi modon csinal. Vegre van egy igazi Koztarsasagi elnok, aki nem olyan sulytalan mint az eddigiek. Akiknek, meg a nevukre sem emelekeznek az emberek, en legalabb is egyet sem tudnek mondani. Persze a googleban ra lehetne keresni, de lehet, hogy meg google sem tudna rolunk, annyira jelentektelenek voltak.
[megmondoember] 2012.03.29. 11:38:53
Bizony nem. Nem gondolhatjuk komolyan, hogy minden tisztességtelen, érdemtelenül, uram-bátyám haverságok mentén pozícióba jutott embert lecseréljünk feddhetetlen, valóban szorgalmuk, tehetségük és főleg erkölcsi tartásuk miatt sokra jutó, elismert (szak)emberre. Hova is jutna a magyar nép? Még a végén azt hinné, hogy neki sincs többé jogalapja adót csalni, embertársaival inkorrekten viselkedni - urambocsá gondolkodni, önálló véleményt kialakítani és amellett kiállni? (Ugye-ugye, hülyegyerek poszter, akinek képességei csak az aktuális mantra szajkózására terjednek ki?)
Ez elképzelhetetlen. Mert ha ez így lenne, akkor még esély is lenne arra, hogy Magyarország normális, élhető országgá váljon, amiben az emberek boldogok és sikeresek.
Az ilyen idióta nullaemberek, akik se gondolkodni nem tudnak, se soha semmire nem vitték az életben (amiben legnagyobb teljesítményük az volt, hogy regisztráltak maguknak egy blogot), ezt nagyon nem szeretnék. Nekik az egyetlen esélyük a "sikerre" ez a feje tetjére állított, kontraszelektált világ fennmaradása, amiben minél hülyébb és gerinctelebb valaki, minél jobban tud szemrebbenés nélkül hazudni és minél többet tud hazája erkölcsi és anyagi romlásáért tenni, annál feljebb juthat.
Gratulálok, hülyegyerek.
Martian (törölt) 2012.03.29. 11:39:19
...vagy éppen azóta sem vagyunk túl rajta.
nincs1itt 2012.03.29. 11:40:32
Pityka bá' elvinné hozzá a puliját még egyszer??
dr Smittpálelnökúr 2012.03.29. 11:41:29
Ezt írod:
"1. A Bizottság is megállapította, hogy az akkor életben lévő szabályok szerint járt el, bármilyen szabálytalanságot 1992-ben kellett volna a bírálóknak és az opponensnek feltárnia, nem húsz évvel később egy gyanús sajtótermék szerkesztőségében."
Tehát nem tudsz olvasni, mert teljesen hülye vagy, a jelentés ugyanis pontosan arról szól, hogy csalt.
De lehet, hogy a SE doktori tanácsa áll teljesen idiótákból, hiszen szerintük is csalt szeretett elnököd.
PonyvaMester · http://ponyvamester.hu 2012.03.29. 11:42:08
blah 2012.03.29. 11:44:51
Dr. NiChuck Norris sp. 2012.03.29. 11:48:37
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.29. 11:49:01
Nem az a baj veletek FIDESZ droidokkal, hogy hülyék vagytok, hanem az, hogy még büszkék is vagytok rá.
baloo112 2012.03.29. 11:49:01
Wilbourg Theodor 2012.03.29. 11:49:02
Mad Mind 2012.03.29. 11:49:21
OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.03.29. 11:50:28
Schmitt Pált azért próbálja most kicsinálni a balliberális szakmédia, mert fideszes. Ez a kicsinyes bosszújuk azért, mert a nemzet a történelem szemétdombjára küldte őket és pártjaikat. A nyomtatott sajtó haldoklik, már az állami és alapítványi pénz is egyre kevesebb. Muszáj ilyenekkel támadni, lehetőleg egész pályásan. Ha már az EU se segített...
Ha Schmitt nem lenne fideszes, nem szúrná senki szemét. És biztos, hogy addig csinálják a mocskolódást, amíg egy sem marad állva.
Nem szabad hagyni.
(És figyeljétek meg a kommenteket, még mindig csak személyeskednek. Ez a MSZP-s tempó.)
szempontpuska 2012.03.29. 11:51:46
szempontpuska 2012.03.29. 11:53:03
index.hu/x.php?id=inxcl&url=http%3A%2F%2Findex.hu%2Fbelfold%2F2012%2F03%2F29%2Fgiro-szasz_szerint_ez_nem_a_kormany_dolga%2F
Dr. NiChuck Norris sp. 2012.03.29. 11:55:48
Ja, amúgy a 2006-os események java részben a csőcselék leverése volt, másutt (pl. Lengyelországban, a németeknél vagy jenkiknél sokkal durvábban csinálják) és én egyetértek vele, noha kihágások voltak - azt meg rendesen meg kell büntetni.
Más. Gyerekes dolog egy olyan dolgozat alapján bántani valakit, amit nem is ő írt.
Ezt valahol olvastam és naon tetszett.)
Mi van az ügynöklistával?
Wilbourg Theodor 2012.03.29. 11:56:37
OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.03.29. 11:56:53
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.29. 11:57:53
"Ha Schmitt nem lenne fideszes, nem szúrná senki szemét. És biztos, hogy addig csinálják a mocskolódást, amíg egy sem marad állva."
Kérlek mond, hogy nekifutásból vagy ennyire hülye, nem helyből.
"most kicsinálni a balliberális szakmédia, mert fideszes."
Érdekes, hogy a jobboldaliak is kiakadnak, és háborognak, sőt még a FIDESZ-ek is.
Mindegy, egy áljobboldali, hazug baloldali párt neked simán kilúgozta az agyad, azért nem látod a fától az erdőt.
rockjano 2012.03.29. 11:58:25
Bocs nem akartalak meggyanúsítani ha valami technikai gond, akkor elnézést...
seagull 2012.03.29. 11:59:44
OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.03.29. 11:59:59
orangeorder.blog.hu/2012/03/29/hasztalan_a_lejaratokampany_nott_a_fidesz_tamogatottsaga
Lehet moralizálni, de az MSZP meg az LMP annyira hülye, hogy minden esélyüket elszalasztják. Szomorú. Nekik :)))
[megmondoember] 2012.03.29. 12:00:38
Ezt csak te gondolod így. Mást nem is tudsz elképzelni, mert magadból indulsz ki, és mert nálad nyilvánvalóan attól bocsánatos vagy halálos valaki bűne, hogy veled egy követ fúj -e vagy sem. Ha igen, akkor minden megbocsátható neki, ha pedig nem, akkor semmi.
Ennek ellenére azért tudod vannak más, valódi és szilárd értékrenddel, erkölcsi tartással is rendelkező emberek az országban. Akiknél a bűn az bűn, teljesen függetlenül attól, hogy "haver" követi -e el vagy sem. Mi tehát nem azért követeljük Schmitt lemondását, mert fideszes, hanem lopott, csalt és hazudott. Ráadásul nem először életében - ez csak a sokadik húzása volt. Aki kicsit is követte a politikát az elmúlt húsz évben, az már megválasztásakor is tudta, hogy egy gerinctelen, hazug, karrierista alak. Aki mint ilyen, teljesen alkalmatlan a köztársasági elnöki pozíció betöltésére.
A nagy különbség annyi az eddigiekhez képest ezen a téren, hogy ezt eddig csak mi tudtuk, láttuk. Most meg az egész világ tudja már. És még az átlagos agymosott szavazódroidnál is nagyobb hülye az aki nem látja meg, hogy ilyen körülmények között még akkor is nem hogy felelőssége, de érdeke magának is Plagi bácsi távozását követelnie az adott pozícióról, ha történetesen a saját nagyapja. Azért, mert innentől kezdve minden egyes perccel még a szokásos bepolitikai vonzatoknál is sokkal többet árt az ország minden majd tízmillió polgárának.
Persze, itt bújik ki a szög a zsákból megint az agymosott droidok részéről, hogy a haza nekik csak egy üres fázis, amit lehet puffogtatni, meg ami mögé mindig el lehet bújni amikor gáz van. Mert hogy valójában sazrnak, sazrtok ti a hazára, Magyarországra, amikor azt akarjátok, hogy egy sehonnai tolvaj, hazug és gerinctelen ember maradjon az ország formálisan első embere.
Ha nem sazrnátok Magyarországra, annak nemzetközi megítélésére, moráljára és jövőjére, pont ti állnátok ki az élre leghangosabban követelni a legmondását.
rockjano 2012.03.29. 12:03:43
Sok hatalma nincs nekik a mi állami berendezésünkben ezért emberi tartással józansággal kellene pótolni a hatalom hiányát. Nem az vele a legnagyobb gond hogy annó úgy szerezte meg a doktoriját ahogy (bár ez bőven elég ahoz hogy le kelljen mondania egy normálsi országban).
De az aki egyetelen törvénnyel kapcsolatban sem emel kifogást az elmúlt két év eszméletlen szürreális törvénykezési gyakorlata után, arra nem lehet mást mondani mint hogy BÁB és ez a legnagyobb gond vele.
Egyébként nem kell mszp-snek lenni ahhoz hogy az embernek tele legyen a hócipője én sem vagyok az és sok konzervatív barátomnak is nagyon elege van.
És az hogy van hogy már a MN is lemondásra szólitja fel???
blah 2012.03.29. 12:05:36
dr Smittpálelnökúr 2012.03.29. 12:07:04
Sajnos sokan vannak, akik szerint a kilencvenes években is a kádásr korszak élt.
Prien-u47 2012.03.29. 12:07:35
ööö... nem lehet, hogy "a köztársasági elnök fideszes" az alapprobléma?
dr Smittpálelnökúr 2012.03.29. 12:10:40
Baszki, legalább a pártlapot olvasd el, mert már változott a kurzus nálatok!
TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.29. 12:11:44
De vicces, hogy amit ork bánék 8 évig csináltak (D-209, gyurcsánymonnyonla, gágágá), most a saját fejükre szakad.
Nekem az a gondom, hogy miért pont egy ilyen szerencsétlen bohócot csinálnak ki. Miért nem azzal foglalkoznak, aki odatette?
Wilbourg Theodor 2012.03.29. 12:12:23
Hát talán azért, mert felfogták nagy a gáz.Ha marad Dr. akkor az összes magyar doktori értékét veszti.
OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.03.29. 12:12:34
dr Smittpálelnökúr 2012.03.29. 12:13:06
Aztán utána jött a pofára esés, amitől a vezér úgy megzakkant,hogy ápolni kellett egy darabig.
Kakimaki0123456789 2012.03.29. 12:14:20
Skiccpali csak egy eszkoz ebben a harcban, Orban vetette be a demokracia gyengitesere, most kiutik a kezebol, jol van ez igy.
belekotty 2012.03.29. 12:15:11
16:2 arányban elvennék Schmitt doktori címét
index.hu/belfold/2012/03/29/16_2_aranyban_elvennek_schmitt_doktori_cimet/
OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.03.29. 12:15:30
MSZP? Jobbik? LMP? Új SZDSZ? Szép kilátások :)))
Kakimaki0123456789 2012.03.29. 12:15:38
belekotty 2012.03.29. 12:16:06
phaidros 2012.03.29. 12:16:18
Van még kérdés? Akar valaki beszélgetni? Szerintem csak az, aki érzelmi alapon politizál. Értelmes emberek semmiképpen, ehhez képest van itt 180 komment.
csárli hárper 2012.03.29. 12:18:59
hoseman 2012.03.29. 12:19:33
Kakimaki0123456789 2012.03.29. 12:19:44
A valasztok nagy resze uj arcokat, uj partokat akar, ergo lesznek is uj arcok, uj partok.
J.László 2012.03.29. 12:20:36
Ha ezzel szemben nem rúgatja ki a ballib Schmittet, 2014-ig lehet verni a tamtamot, plusz a 2014-es elsöprő győzelem után már csak egy év, és jöhet a saját elnökük.
Ennyire hülye lenne a ballib?
rockjano 2012.03.29. 12:20:51
Azt tudni kell hogy akit megválaszt most helyette a fidesz az 5 évig lesz ugye??? tehát 2017-ig.
Az gészben nem szegény Pali az érdekes hanem Orbán, ez neki személyesen presztizsveszteség és nagyon utálja az ilyesmit...
Prien-u47 2012.03.29. 12:21:03
(előtte persze szaladjatok haza a barna ingért)
phaidros 2012.03.29. 12:21:34
rockjano 2012.03.29. 12:22:15
Igen olyan ember kell aki segít kitejesíteni a diktatúrátokat...értem én
Hitler Adolf is jól megválogatta a munkatársait ugye???
seagull 2012.03.29. 12:22:40
pástétom 2012.03.29. 12:22:41
Csak annyi ezzel a bibi, hogy ezek a fideszes gazfickók egyáltalán nem számolnak azzal (szvsz még egy kósza gondolat erejáéig sem), hogy valaha is megbuknak - pláne már két év múlva... Emiatt schmitt, mint marionettbábú továbbra is kényelmes megoldás lenne számukra, 2014-ben úgyis nyernek, plagibácsi utódlásáról meg ráérnek agyalni.
Prien-u47 2012.03.29. 12:23:19
index.hu/belfold/2012/03/29/schmitt_ket_ujabb_elhallgatott_forrasat_lepleztek_le/
pástétom 2012.03.29. 12:24:10
eMJe 2012.03.29. 12:26:03
Cs.M. 2012.03.29. 12:28:06
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.29. 12:28:19
OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.03.29. 12:31:29
Öröm látni, hogy azért rengeteg felelősen gondolkodó, kiegyensúlyozott hovatartozású, higgadt politizáló ember van. Mind itt kommentel éppen :)))
belekotty 2012.03.29. 12:34:32
Martian (törölt) 2012.03.29. 12:34:38
belekotty 2012.03.29. 12:35:19
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.29. 12:35:52
J.László 2012.03.29. 12:36:15
E csodálatos szavakért érdemes élni. A ballib erkölcsről beszél. Az ólajtó meg még a helyén van. Az ég sem szakad le.
belekotty 2012.03.29. 12:41:15
OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.03.29. 12:41:44
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.29. 12:44:46
Alt3r3g0 2012.03.29. 12:44:55
tcom 2012.03.29. 12:45:04
Talán nem kellett volna Sólyom Lászlót kipaterolni! Igaz, hogy Sólyom is gyermeki naivsággal várta Orbán második országlását. Valahogy ő is elfelejtette mi történt itt 98-02 között. Most ugye olyan tényekkel szembesül, amelyekre álmában sem gondolt (pl. AK focicsapattá degradálása).
phaidros 2012.03.29. 12:45:28
belekotty 2012.03.29. 12:45:49
eMJe 2012.03.29. 12:46:16
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.29. 12:46:48
belekotty 2012.03.29. 12:47:20
eMJe 2012.03.29. 12:47:48
belekotty 2012.03.29. 12:48:24
A jó és a rossz küzd benned. Szép pszichiáteri melóval kecsegtetsz. :-))
Napkutya 2012.03.29. 12:52:44
Ha egy éven belül kivágják SP-t a hivatalából, akkor a FIDESZ egy újabb embert betonozhat be oda, -újabb évekkel meghosszabbítva az ottani befolyását.
EGY köztársasági elnököt NEM lehet bombabiztosan bebetonozni kilenc évre, de KETTŐVEL ez simán megy a mostani leosztásban.
Lehet, hogy bepalizták a Schmittet?
Ügyes túlélő volt, de most elképzelhető, hogy valakiben, aki még gátlástalanabb, az emberére akadt.
Ha így van, az nem túl szép munka, -de ügyes.
Hajrá Magyarok!
Kassian 2012.03.29. 12:52:47
Prien-u47 2012.03.29. 12:54:32
phaidros 2012.03.29. 12:55:49
OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.03.29. 12:56:30
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.29. 12:57:32
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.29. 12:58:55
Putyilov gyári melós 2012.03.29. 12:58:58
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.29. 13:01:51
csillámpóni 2012.03.29. 13:02:09
Miért nem maradtál itt Te!
Miért nem lehet egyszerűbb, miért kell mindig újabb seb?
Mond, miért nem lehet máshogy, mondd meg miért csak engem bánt?
Mindig lesz egy újabb dal, mi mindig visszavár."
SP voltam, sziasztok
Putyilov gyári melós 2012.03.29. 13:02:19
Orbán Viktor és a Fidesz ezen dolgozik!
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.29. 13:04:35
Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2012.03.29. 13:06:13
béla a görög (törölt) 2012.03.29. 13:09:59
1.) Nem, ez nem így működik
2.) Nem nem lényegtelen, hogy doktor vagy sem - továbbá van pár százezer ember aki nem csókos és írt diplomát ilyen-olyan dolgot alkotott és dolgozott azzal Nekik sem mindegy. értem én, hogy szar van a palacsintában és most el kell kenni a szart olyan vékonyra, hogy már ne is látszódjon, DE NEM, nem lényegtelen - nem így működik.
3.) Nem, ez nem így működik. Az ellenzék csinálja a dolgát. A nyilvánosság tájékozódik. Egy valamitől még Viktor patkány is fosik és ez a nyilvánosság a közvélemény befolyásolása. Minden politikus retteg a nyilvánosságtól. Mert az nem úgy fogja tálalni a dolgokat ahogy ő szeretné. És ez így van rendjén. Úgyhogy nem kell várni 2014-ig. Most is itt porig alázni egy tolvajt azt kell.
4.) Nem te mondod meg ki turkál a múltban. Ez nem kívánságműsor. Ez a nyilvánosság.
5.) Nem ez sem így működik. Nem mondom hogy olvasd el a jogszabályokat mert megzavarna :), de nem, ez sem így működik :)
6.) Te kis stratéga, te :)
Remélem elég primítiv lett a stílusom.
Szóval OrangeOrder elősször tanuld meg mi az az Order. NEM, nem az a rend amit magatokra nézve annak tartotok!
NEM, NEM, NEM, NEM, NEM. SZokjad :)
Haynau (Sons of Monarchy) 2012.03.29. 13:11:11
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.29. 13:11:43
Ez a FIDESZnyikek szókasa szokott lenni. Te is az lennél?
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.29. 13:13:41
Dour ® 2012.03.29. 13:16:45
"Ő most azért van ott a Sándor palotában, mert kiváló sportdiplomáciai múlt és elkötelezettség jellemzi."
Biztos, hogy Pl:.nem doppingolt? Vagy csak nem "tudott" róla, hogy nem lehet?
"A Fidesznek, és így Magyarországnak is most rá van szüksége."
Te melyik fityeszes szóvivőnek a szócsöve vagy? Mennyiért?
depall 2012.03.29. 13:17:10
Ha a HVG, a NOL és a Népszava összefogna nagy
biztonsággal bebizonyítanák.
Hajrá fiúk!
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.29. 13:20:33
vadöreg 2012.03.29. 13:22:33
KopaszMercis 2012.03.29. 13:26:55
Ne adjunk esélyt újból ennek a tróger cigány bandának.
Haynau (Sons of Monarchy) 2012.03.29. 13:28:21
"1. A Bizottság is megállapította, hogy az akkor életben lévő szabályok szerint járt el, bármilyen szabálytalanságot 1992-ben kellett volna a bírálóknak és az opponensnek feltárnia, nem húsz évvel később egy gyanús sajtótermék szerkesztőségében. Véletlenül időzítve, ugye." - Attól, mert akkoriban nem tűnt fel (nem a fenét!) az opponenseknek, attól még nem lett legális a plagizálás. Pedig feltűnhetett volna már akkor is, hogy egy a magyar helyesírás ingoványos talaján gyakran elsüppedő ember hogy tudott két hónap alatt összehozni egy ilyen munkát. Úgy, hogy plagizált. Más szóval: más ember munkájából lopott. A lopás pedig, mint tudjuk, csúnya dolog.
"2. Schmitt Pál doktor vagy sem, lényegtelen. Ezek olyan dolgok amit bárki családjának vagy tanulmányának jótékony homályából előcibálhatunk. Akár meg is vonhatják tőle a kisdoktori címet, mindegy. Ő most azért van ott a Sándor palotában, mert kiváló sportdiplomáciai múlt és elkötelezettség jellemzi. A Fidesznek, és így Magyarországnak is most rá van szüksége."
Bármennyire nem tetszik a naracsnyikoknak, a Fidesz nem egyenlő Magyarországgal. Ezt a fajta állampárti gondolkodást az ötvenes-hatvanas években hallhattuk utoljára. Schmitt Pál pedig azért ül a Sándor-palotában, mert tudvalevőleg Orbánék készséges parancsvégrehajtója, aki butácska vigyorral az arcán aláír bármilyen törvényterzevetet, ha azt a Kárpát-Medence Géniusza úgy óhajtja.
"3. Az ellenzék hiába jajveszékel, ez most nem az ő periódusuk. A belpolitikai helyzet úgy hozta, hogy a Fidesznek szinte teljhatalma van, ezért - bár tiltakozni szabad - itt 2014-ig lényegtelen, hogy mit akar az MSZP és társai."
Fordítok: szarjunk a törvényekre és a morálra emberek, kétharmadunk van! Ennyire nyíltan még senki nem ismerte be senki, hogy a Fidesz-klikktől mennyire távol áll a demokratikus út. Persze, hiszen azon nem lehet kettős beszédben hülyíteni a népet holmi kokikról meg sallerekről, miközben Viktorunk beceneve Brüsszelben már csak "Mr. Vileda", mert annyiszor mosták fel vele a padlót. Tehát: a kétharmad feljogosít a törvények semmibevételére, mert a pártérdekekkel (illetve a Párt belső klikkjének érdekeivel) szembe mennek? Ez valami Rákosi nevű pasi idejéből ismerős habitus.
"4.Tényleg ne turkáljon az a múltban, akinek nem tiszta a lelkiismerete. Vagy viselje a következményeket. Van itt vád besúgásra, lövöldözésre, kémelhárításra, tisztességtelen haszonszerzésre, embereket öngyilkosságba kergetésre. Most ezt akarjuk? Legyen..."
Azt már csak el lehet várni, hogy legalább az államfő legyen erkölcsös személy, ha már a Parlament tele van hazudozó, mutyizó, csókosszájú narancsnyikkal? És ha már itt tartunk: hogy is volt azokkal az ügynökaktákkal? Miért is fossa le bokáját félelmében a fél Fidesz-frakció, hogy kinyílnának az ügynök-akták? Csak nincs vaj a fejükön a hazafias, örök ellenzéki uraknak (elvtársaknak)?
"5. Ha Orbán Viktor úgy akarja, majd megkéri Pali bácsit, hogy idővel, emelt fővel vonuljon vissza és adja át a stafétát - de kinek? Na itt jöhet még olyan ember a képbe, amin majd harsányan fogunk röhögni. Akkor aztán az LMP is vakargathatja a fejét, hogy ezért flashmobolt vajon? Én mondjuk Kövér Lászlót vagy valami hasonlóan radikális arcot szívesen látnék a Köztársaság (még mindig létezik!) élén."
Sajnos Kövér Lászlónak reális esélye lehet az elnöki posztra. Ahogy Selmeczi Garbiellának is, ha már éveke keresztül rezzenéstelen arccal tudott nekünk mindenféle fideszes baromságot értelmes húzásként beadni. A gond az, hogy az államfőt nem a nép választja meg. Akkor Viktorunknak persze nem lenne annyi beleszólása abba, hogy megint egy Palibohóc kerüljön a Sándor-palotába, aki engedelmesen aláír mindent, ami elékerül.
"6. Most visszaléptetni hatalmas hiba volna és rossz üzenet az ellenzék felé. Üzenet, hogy nekik lett igazuk, precedenst teremthetnek. Sorban, szépen elővehetik mindenki kellemetlen hülyeségeit, és akkor majd sorban csinálhatnak ki mindenkit a kormányból. Ezt azért mi se gondolhatjuk komolyan. Gondoljunk csak bele: Selmecziről mi jut mindenki eszébe? Kiflitolvaj. Lázárról? Akinek nincs semmije, az annyit is ér. Kósáról? Hogy kurvázott. Pedig egyik se igaz, mint a balliberális szakmédia besározásának, kiforgatásának az eredménye, hogy ma is ez forog közszájon. Azt akarjuk, hogy még mindig a dr. Kende Péterek befolyásolják a közvéleményt és ezáltal a döntéseket?"
Értem én: az ellenzéknek egy tapodtat sem szabad engedni! Még mit nem?! Még a végén több emberről is kiderül, hogy vaj van a fejükön (csak nem az ügynök-ügy megint?) és akkor talán nekik is vissza kelljen lépni? Fúj, micsoda libsi morál, hogy a mi embereinkre is vonatkoznak törvények és morális szabályok. Nem igaz: a kétharmad ez alól is felszabadított minket! Miénk itt a tér!
...a kérdés csak az, hogy meddig még. Szerintem ne sokáig.
OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.03.29. 13:28:47
[megmondoember] 2012.03.29. 13:32:07
Nem. Ennyivel okosabb nálad. Ha ugyanis most bukik meg Pali bácsi, akkor a következő kormányt csak 3 évig fogja a következő fityeszes elnök elgáncsolni, ahol csak tudja. Míg ha most helyén marad és majd 2014 elején gyorsan lemond, hogy gyorsan még a kétharmados fideszes parlament a helyére választhasson az utódot, akkor nem hogy a következő, de még az azutáni nemfideszes kormánynak ia keresztbe tehet majd egy évig a mindenkori pártkatona. Aki mellesleg, ha már 2014 elején úgyis biztos lesz a totális bukta az országgyűlési választásokon a Fidesz számára, maga I. Igazmondó Viktor is lehet majd. Sőt, lesz is.
Haynau (Sons of Monarchy) 2012.03.29. 13:34:20
Fején találtad a szöget, mert szerintem itt van az eb elásva. A mai ellenzéki pártok ugyanis szerintem nagyrészt komolytalanok, és soknak kell ahhoz változniuk, hogy méltó ellenfelek legyenek a 2014-es választási évben. Hacsak Viktorék nem követnek el rengeteg nyilvánvaló hibát és felejtik el azokat a narancs médiabirodalom bértollnokai által megideologizálni.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.29. 13:35:35
Amúgy meg hiába téped a szád:
"Akárhova kattintok a fidesz mindenhol csak magyarázkodik... hebegnek habognak szó szerint! MEGMÁSÍTJÁK A KÉRDÉST ÉS ARRA VÁLASZOLNAK AMIT SENKI NEM KÉRDEZETT!!!"
Haynau (Sons of Monarchy) 2012.03.29. 13:40:24
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.29. 13:50:41
Haynau (Sons of Monarchy) 2012.03.29. 13:55:40
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.29. 13:58:06
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.29. 13:58:58
belekotty 2012.03.29. 14:02:32
Azóta nicket is váltottál, de ahogy elnézem az érvekkel most is hadilábon állsz. A mocskolódás az viszont még mindig jól megy neked.
Haynau (Sons of Monarchy) 2012.03.29. 14:08:49
OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.03.29. 14:12:45
szempontpuska 2012.03.29. 14:18:24
Haynau (Sons of Monarchy) 2012.03.29. 14:21:32
Szerintem egy csoda kell ahhoz, hogy 2014-ben a narancsbirodalmat elsöpörje a nép jogos dühe - mert egy hiteles és egyenlő súlycsoportú rivális hiányában megint csak a felcsúti fiúk fogják beseperni a szavazatokat.
seagull 2012.03.29. 14:46:56
Logan Grimnar 2012.03.29. 14:51:27
Ha nem, akkor egy maszop/elempé/dk/jobbik koalíció fog kormányozni.
Mondjuk az is jó móka lesz :-))))
dr. Ez is csak egy nick 2012.03.29. 15:00:40
Hát hogymint vagytok otthon, Vikikám?
Gondoltok-e ugy néha-néha rám?
Mondjátok-e, ha estebéd után
Beszélgetéstek meghitt és vidám,
Mondjátok-e az est óráinál:
Hát a mi Pálunk most vajh mit plagizál?
dr. Ez is csak egy nick 2012.03.29. 15:05:24
Ráadásul nem is 2, hanem 1 hónap alatt.
Ennyi szöveget ennyi idő alatt napi 8 órában lefordítani sem könnyű még most, a számítógépek, szótárprogramok és internet korában sem.
Most gondolj bele, mekkora tempó lehetett az írógép + szótárlapozgatás korában. Kb. napi 5 oldal volt a tempó.
Tehát, bár erre a vizsgálat nem tért ki, a fordítást SEM plagi bá csinálta, hanem a sameszai.
Aztán a disszertációt összeollózta a titkárnő.
Plagi bának annyi köze van hozzá, hogy az ő neve szerepel a borítón. Szerintem az ujjlenyomatát sem lehetne megtalálni az eredeti példány egyetlen lapján sem, mert a kezében sem járt.
dr. Ez is csak egy nick 2012.03.29. 15:06:19
Hát... már most se kellett volna.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.29. 16:16:25
Haynau (Sons of Monarchy) 2012.03.29. 16:18:33
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.29. 16:36:37
KopaszMercis 2012.03.29. 16:52:58
Hm.. vegyuk sorra oket?
MSZP: ez a szocdemnek csufolt gittegylet annyira a sajat belso viszalykodasaval van elfoglalva, hogy a kakasok a szemetdombon effektus miatt, szerintem eszre sem vennek, hogy megvalasztjuk oket...
DK: Gyurcsany... MUAHAHHAHAHA, annyira azert nem szerettem meg Orban Viktort a regnalasa alatt (sot!), hogy azt a csavot valasszam meg megint 4 evre, aki garantalja nekem, hogy orban eletfogytig politikara iteltethetik
LMP: se szine se szaga.. olyan, mint a fidesz, csak nem annyira kommunista, es kevesbbe nagy a fegyelem, sotet ismeretlen erok vannak mogotte, es nem mernek olyat a hatalom kozelebe engedni, akirol nem tudom, hogy kicsoda
Jobbik: bar szorakoztat a gondolat, hogy milyen lenne ha Borat-ra vegre rabiznank egy orszag kormanyzasat, az a baj, hogy lattuk, hogy mit csinal a kommunizmus a vilaggal a XX. szazad masodik feleben, es nekem ennyi eleg is volt belole.. az hogy ennek fejebe, meg ez az egeszsegtelen tortenelem fetisuk van (allandoan a holokauszttal, meg 56-tal meg trianonnal vannak elfoglalva.. olyanok, mint a rossz zsidok, csak a holokauszton kivul, meg 20 masik dologra all a faszuk, szal rosszabbak), es raadasul ilyen alsagos, valojaban tokeletes magyar es nemzetellenes piros feher zold maszlagba csomagoljak az egeszet, meg inkabb ijesztove teszi oket. Es mielott megvadolnatok: nem nem az a bajom, hogy a Vona Gabor cigany, es hiszek a szellemi fogyatekos egyenjogusagaban, szoval nem ez a bajom a jobbikkal.
Szoval a kerdes nehez.. szerintem azzal kellene kezdeni, hogy felhuzogatni az andrassyn a villanyoszlopra a jelenlegi kepviselo gardat, es maglatjuk onnan hogy alakul...
Martian (törölt) 2012.03.29. 16:56:07
Wilbourg Theodor 2012.03.29. 20:03:54
Wilbourg Theodor 2012.03.29. 20:10:39
szempontpuska 2012.03.29. 21:37:46
:-)))))
2012.03.29. 21:49:54
Hát pont nekik nem. ERKÖLCSI alapja mindazoknak van, akik csalás nélkül szereztek doktorit.
2012.03.29. 21:51:36
Ha megettél egy Túrórudit, és kifizetted, akkor semmi viszonyítási alap sincs Kiflicsücsök kisasszonyhoz. Számomra teljesen elfogadható.
2012.03.29. 21:53:32
2012.03.29. 22:01:04
Na ebből csinált a ballibbant média "kiflilopási" ügyet. "
A baj nem ott volt. Gabika felháborodott, és nem akart fizetni, mert mit képzelnek, hogy őt ŐT számonkérjék?
Vagy nem vagy az információk teljes birtokában, vagy szándékosan hallgatod el. egyik esetben sem én vagyok, aki ne tudná értelmezni becses soraidat.
dr. Le Monde 2012.03.30. 01:52:08
Pont RÁTOK nincs itt szükség. Schmitt Pál pedig menni fog mint a szél.
Jól jegyezd meg amit mondok: a mai nap nem csak Schmitt Pál uralkodásának vége, hanem Orbán Viktor bukásának kezdete is. Ha azt hiszed, hogy ez az ügy ennyivel el lett intézve, akkor nagyon nagyot tévedsz.
Ebben az egész ügyben nem Schmitt doktori munkája volt a lényeg, hanem az, ahogy ezt az ügyet a Fidesz és annak vezetése és személyesen Orbán Viktor kezelte. A plagizálás önmagában is bűn (konkrétan bűncselekmény), de ennek pártolásával a Fidesz most mindeki számára kimutatta a foga fehérjét. A Schmitt ügyben született tagadó, mismásoló nyilatkozatokat senki, soha nem mossa le szeretett pártodról, erre jobb ha felkészülsz. A magadfajta, hithű katonának ez nyilván nem számít, de ti kevesen vagytok ahhoz, hogy választást nyerjetek, akármeddig is rajzolgatja újra a Fidesz a szavazóköröket.
aLaca · http://utopiaepulet.blog.hu/ 2012.03.30. 06:30:50
And37 2012.03.30. 08:12:40
ursus artos 2012.03.30. 08:17:32
Úgy alakul, hogy azt követően téged választunk meg képviselőnek, persze minimálbérért és aztán meg téged húzunk fel az oszlopra...
KopaszMercis 2012.03.30. 09:40:58
Hat en nem lehetnek orszaggyulesi kepviselo vagy politikus, mert beszelek nyelveket, tudom hasznalni a szamitogepet, szobatiszta vagyok es raadasul van merheto ertekem a munkaeropiacon.. ezek mar egyenkent is kizaro tenyezok, plane igy egyutt :(
De koszonom, hogy ram gondoltal.
KopaszMercis 2012.03.30. 09:44:38
56-ban sem az volt a tema, amikor a komcsik meg dobogo sziveit vagtak ki beloluk, hogy vajon kire kellene majd szavazni, egy percig se aggodj ;)
KopaszMercis 2012.03.30. 10:05:38
Ez legalabb olyan jo, mint a TV vita, amikor Viktorral a Gyurcsany kitorolte a segget, majd visszahajitotta a hivei koze :)))
Viszont bosszant, mert tok jo lenne szemelott tartani ezt a ferget, mert o az aki megtesit mindent, ami a Fidesz ertekrendje.. tulok bunko buzerans paraszt :)
Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2012.03.30. 12:28:20
KopaszMercis 2012.03.31. 08:38:15
Vagy megse :)))))
OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.03.31. 14:17:12
Pali bácsi majd lemond, ha MI úgy látjuk jónak. De sajnos (?) ez nem MSZP-s bemondásra megy. Bocs.
Népszerűségvesztés? Akár lehet is. Majd megint visszaszavaznak az MSZP-re? Kizárt.
KopaszMercis 2012.03.31. 17:24:21
En is megmondtam. Viktor is addig maradhat, amig engedem... Igy hogy most kaptam visszanemteritendot, igy meg hagyok egy kis idot a vilag legalacsonyabb cigany focistajanak... Utana meglatjuk milyen kedvem lesz ;)
szempontpuska 2012.04.02. 13:20:54
KopaszMercis 2012.04.02. 13:34:52
MUAHAHAHHAHAH
Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2012.04.02. 14:22:17
OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.04.02. 16:40:42
Ráadásul remélem, hasonlóan fogtok örülni az utódjának is :)))
szempontpuska 2012.04.02. 18:50:15
OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.04.02. 20:46:48
Hogy mit hoz a jövő? Könnyen el tudom képzelni, hogy SP egy éven belül esetleg visszavonul. Nem is baj, így egy támadási felülettel kevesebb. "
Hát ilyesmi. Na de előre kell tekintenünk, ahogy Szanyi kapitány is mondta! Legszívesebben Wittner Máriának vagy Budaházy Gyurinak adnám az államfői címet, de meglátjuk. Kövér Lacival is kiegyeznék most. Biztos örülni fogtok neki :)))
szempontpuska 2012.04.02. 21:07:08
Ennél a pojácánál több törvényt úgysem lehet aláírni.
Abban meg biztos vagyok, hogy az állampárt a saját vazallusát teszi oda, aztán majd kikérik magának, ha itthon és európában azt mondják rá, nem független :-)
KopaszMercis 2012.04.03. 10:32:03
Magyar ember nem erzi jol magat ha nem szaros a szaja ;)
A Kovernek nagyon nagyon orulnek, akkor ugyanis garantalt a kovetkezo valasztasokon a bukas.. egy Ader vagy egy Pokorni fele ellenalloval viszont van esely ujabb 4 ev narancsra, szal szurkolj velem a Kovernek...
Minel primitivebb, minel kommunistabb, annal jobb.. es valljuk be, a Kovernek nincsen parja. O a magyar kommunistak Gyurcsany Ference...
D.Vandamme 2012.04.22. 22:59:16
eme senkiházi, nobody, előgerinchúros lemondásának szerintem minden jóérzésű ember örül. ijesztően nagy hülyeségeket tudsz amúgy összehordani amúgy :S