A fideszellenes hisztéria ellen való orvosság

Nyugi: Schmitt Pál marad!

2012/03/28. - írta: OrangeOrder

Bizony marad a köztársasági elnök, méghozzá egy jó ideig. Itt van pár ok, hogy miért.

1. A Bizottság is megállapította, hogy az akkor életben lévő szabályok szerint járt el, bármilyen szabálytalanságot 1992-ben kellett volna a bírálóknak és az opponensnek feltárnia, nem húsz évvel később egy gyanús sajtótermék szerkesztőségében. Véletlenül időzítve, ugye.

2. Schmitt Pál doktor vagy sem, lényegtelen. Ezek olyan dolgok amit bárki családjának vagy tanulmányának jótékony homályából előcibálhatunk. Akár meg is vonhatják tőle a kisdoktori címet, mindegy. Ő most azért van ott a Sándor palotában, mert kiváló sportdiplomáciai múlt és elkötelezettség jellemzi. A Fidesznek, és így Magyarországnak is most rá van szüksége.

3. Az ellenzék hiába jajveszékel, ez most nem az ő periódusuk. A belpolitikai helyzet úgy hozta, hogy a Fidesznek szinte teljhatalma van, ezért - bár tiltakozni szabad - itt 2014-ig lényegtelen, hogy mit akar az MSZP és társai.

4.Tényleg ne turkáljon az a múltban, akinek nem tiszta a lelkiismerete. Vagy viselje a következményeket. Van itt vád besúgásra, lövöldözésre, kémelhárításra, tisztességtelen haszonszerzésre, embereket öngyilkosságba kergetésre. Most ezt akarjuk? Legyen...

5. Ha Orbán Viktor úgy akarja, majd megkéri Pali bácsit, hogy idővel, emelt fővel vonuljon vissza és adja át a stafétát - de kinek? Na itt jöhet még olyan ember a képbe, amin majd harsányan fogunk röhögni. Akkor aztán az LMP is vakargathatja a fejét, hogy ezért flashmobolt vajon? Én mondjuk Kövér Lászlót vagy valami hasonlóan radikális arcot szívesen látnék a Köztársaság (még mindig létezik!) élén.

6. Most visszaléptetni hatalmas hiba volna és rossz üzenet az ellenzék felé. Üzenet, hogy nekik lett igazuk, precedenst teremthetnek. Sorban, szépen elővehetik mindenki kellemetlen hülyeségeit, és akkor majd sorban csinálhatnak ki mindenkit a kormányból. Ezt azért mi se gondolhatjuk komolyan. Gondoljunk csak bele: Selmecziről mi jut mindenki eszébe? Kiflitolvaj. Lázárról? Akinek nincs semmije, az annyit is ér. Kósáról? Hogy kurvázott. Pedig egyik se igaz, mint a balliberális szakmédia besározásának, kiforgatásának az eredménye, hogy ma is ez forog közszájon. Azt akarjuk, hogy még mindig a dr. Kende Péterek befolyásolják a közvéleményt és ezáltal a döntéseket?

Nem, nem, soha!

299 komment
· 16 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://orangeorder.blog.hu/api/trackback/id/tr664346700

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Schmitt : ez nem áprilisi tréfa ! 2012.03.29. 12:31:54

 Álmodom : vasárnap reggel (2012 április 01) arra ébredek Pali bejelenti lemond, s ez most nem tréfa!Én Schmitt Pál, aki már nem doktor bejelentem, hogy ma április 1-én lemondok, de csak azért ma, mert így teljes havi bér jár márciusra.Orbán a fej...

Trackback: Fluck Ákos különvéleménye Schmitt Pál doktori disszertációjáról 2012.03.29. 11:35:29

Tegnap késő este hozták nyilvánosságra Fluck Ákos különvéleményét, melyet a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának a Schmitt Pál doktori disszertációját vizsgáló bizottság 1157 oldalból álló jelentése mellé csatolt. A tényfeltáró biz...

Trackback: Kezdeményezik Schmitt doktorijának visszavonását 2012.03.29. 11:33:01

A doktori tanács ülése után Tulassy Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora bejelentette, hogy kezdeményezik Schmitt Pál doktori címének visszavonását. A testület 22 tagjából 18-an vettek részt az ülésen, közülük 16-an szavaztak a doktori elvétele mellett.

Trackback: A Hallgatói Hálózat a SOTE Rektori Hivatalában tiltakozik Schmitt Pál plágiumbotránya miatt 2012.03.29. 11:30:28

A Hallgatói Hálózat sajtónyilatkozata:  “Tegnap nyilvánosságra került Schmitt Pál doktori értekezéséről készült jelentés, mely ugyan körülírja a plágium tényét, ám egyértelműen nem mondja ki azt. A felelősséget az egyetemre és a bírálókra hárítjá...

Trackback: Schmitt Pál miatt szégyenkeznek az egyetemi tanárok 2012.03.29. 11:25:57

Tegnap este írta Facebook-falára az alábbi üzenetet az egyik egyetem munkatársa: “Privát közlemény. Számos szakdolgozat-, tdk- és doktori-bírálat megírása után bejelentem: mától, 2012. március 27-ikétől nem vállalok semmiféle bírálatot. A SE-TSK ...

Trackback: Ne add fel, Pali, az Istenért, ne! 2012.03.29. 11:23:40

„Hálátlan feladatot osztott ránk a sors. A ma nemzedékének, nekünk, mai magyaroknak jutott a kijózanító felismerés, milyen nagy ára is van az életnek, s ki mindenkivel kell megküzdenünk önállóságunkért.” – mondta Schmitt Pál újévi kös...

Trackback: Schmitt Pál TAKARODJ! 2012.03.29. 10:06:04

Mint a Hadkötelezettséget Ellenzők Köre Figyelő Bizottságának egyik tagja, egyelőre csak saját nevemben felszólítom Schmitt Pált magyarosan, hogy megértse: Ilyen ember, aki lop, csal és hazudik, megalázza hazánk függetlenségét egy haramia törpeállam e...

Trackback: Különvélemény 2012.03.29. 09:59:17

Spilberg Különvélemény (Minority Report) című filmje óta tudjuk, egyáltalán nem lényegtelen, mit tartalmaz a különvélemény. Dramaturgiai szempontból igen érdekes pillanatban, tegnap este hirtelen felbukkant a Schmitt-ügy különvéleménye olyan állításo...

Trackback: Schmitt-ügy: Gerinc, minek? 2012.03.29. 09:49:07

Ha van megfelelő mondja annak, hogy minden kétséget kizáróan bebizonyítsa a hatalom, hogy Magyarországon bármit meg lehet tenni, akkor a Schmitt-ügy pontosan ez. Jobb helyeken rohadtul nem a magyarázkodással telnek el hónapok, azzal, hogy hogyan lehet ...

Trackback: A plágium-ügy elkenése bepillantást enged a totális állam építésébe 2012.03.29. 09:07:37

Sokan vállrándítással, vagy éppenséggel a bérrettegés vádjával intézik el a totális állam alapjainak lerakásával kapcsolatos bírálatokat. Most azonban bepillanthattunk a kulisszák mögé, remélhetőleg ez sokakat elgondolkodtat. A plágium-ügyben már nem i...

Trackback: A plágium-ügy elkenése bepillantást enged a totális állam építésébe 2012.03.29. 08:56:06

Sokan vállrándítással, vagy éppenséggel a bérrettegés vádjával intézik el a totális állam alapjainak lerakásával kapcsolatos bírálatokat. Most azonban bepillanthattunk a kulisszák mögé, remélhetőleg ez sokakat elgondolkodtat. A plágium-ügyben már nem i...

Trackback: Schmitt: kor/kór-kép hitelesen 2012.03.29. 08:51:43

Meglepett az elmúlt két-három napban, hogy mennyire kevesen merik, vagy akarják kimondani a fájó valóságot: Schmitt Pál, ahogy van, hiteles személyiség, aki hitelesen képviseli a magyar politikia, közéleti állapotokat. Ha másért nem, már ezért sem szab...

Trackback: Schmitt utóda 2012.03.29. 03:33:02

   Schmitt utóda 2012. január 30. A találgatások helyett most a cselekvés ideje van. Az alábbi blogon megjelent írás Solymosi Frigyes szegedi akadémikus köztársasági elnökké választását és egyben a köztársasági elnöki szerep aktuálpoli...

Trackback: Schmitt utóda 2012.03.29. 03:22:23

   Schmitt utóda 2012. január 30. A találgatások helyett most a cselekvés ideje van. Az alábbi blogon megjelent írás Solymosi Frigyes szegedi akadémikus köztársasági elnökké választását és egyben a köztársasági elnöki szerep aktuálpoli...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rockjano 2012.03.29. 12:22:15

@OrangeOrder: Kerékötés??? :-))))

Igen olyan ember kell aki segít kitejesíteni a diktatúrátokat...értem én

Hitler Adolf is jól megválogatta a munkatársait ugye???

seagull 2012.03.29. 12:22:40

@OrangeOrder: tudod, nem az szomorít el, vagy boldogít, hogy az MSZP éppen lemaradt vagy éppen nem, mert a fenének se hiányzik, hogy visszajöjjenek. De az, hogy még ennyi agymosott ember van rajtad kívül, akit se a tények, se a saját bőrén érezhető változások(és nem csak a pénzről beszélek) nem ingatnak meg(magyarul semmi az égegyadta világon), és ha belenyomják az orrodat a szarba, te és a hozzád hasonlók akkor is mosolyognak és azt mondják, hogy finom, na, az elkeserítő. Mert azt jelenti, hogy pozití változás lehetősége még nagyon messze van. Egyébként blahnak teljesen igaza van: nem jobb- és baloldaliak közötti vitáról van szó, hanem az épeszű gondolkodás és az ostoba vakhit közötti csatáról.

pástétom 2012.03.29. 12:22:41

Az ellenzéknek éppen az kedvezne, ha schmittet lemondatnák. 2015-ben járna le a mandátuma: így viszont, hogy idén egy új közt.-i elnököt választana a fideszes háztöbbség, azzal egy következő nemfideszes kormány orra alá törhetnének több borsot, hiszen annak hivatali ideje már mélyen benyúlna a következő parlamenti ciklusba.

Csak annyi ezzel a bibi, hogy ezek a fideszes gazfickók egyáltalán nem számolnak azzal (szvsz még egy kósza gondolat erejáéig sem), hogy valaha is megbuknak - pláne már két év múlva... Emiatt schmitt, mint marionettbábú továbbra is kényelmes megoldás lenne számukra, 2014-ben úgyis nyernek, plagibácsi utódlásáról meg ráérnek agyalni.

pástétom 2012.03.29. 12:24:10

@Dr. pástétom: Bocsánat: elrontottam az első mondatot: szóval az ellenzéknek inkább az lenne a jó, ha schmitt maradna.

Cs.M. 2012.03.29. 12:28:06

Tökmindegy milyen kiváló sportdiplomáciai múlt és elkötelezettség jellemzi, ha mellette csaló!!!!! Nem mondod kedves cikkíró, hogy amiket írtál mind komolyan gondoltad, mert akkor te nagyon átbaszható vagy!

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.03.29. 12:31:29

@seagull: tanulságos, hogy a demokrácia őrzői és az igazság bajnokai hogy reagálnak, amikor valaki éppen nem azt szajkózza, amit a közhangulat elvárna.

Öröm látni, hogy azért rengeteg felelősen gondolkodó, kiegyensúlyozott hovatartozású, higgadt politizáló ember van. Mind itt kommentel éppen :)))

belekotty 2012.03.29. 12:34:32

@J.László: Látom te az érdeket az erkölcs elé helyezed. Stimmel.

Martian (törölt) 2012.03.29. 12:34:38

@dr Kangörény: a Kádár-rendszer emberei részben átmentették a hatalmukat, illetve spontán privatizációval vagyont szereztek.

belekotty 2012.03.29. 12:35:19

@OrangeOrder: Az a tanulságos hogy te még mindig kitartasz. :-))

J.László 2012.03.29. 12:36:15

@belekotty:
E csodálatos szavakért érdemes élni. A ballib erkölcsről beszél. Az ólajtó meg még a helyén van. Az ég sem szakad le.

belekotty 2012.03.29. 12:41:15

@J.László: A te írásodból egyelőre az látszik hogy nálad van erkölcsi deficit. Ja és honnan veszed hogy ballib vok?

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.03.29. 12:41:44

@J.László: hát igen. Ha valakinek itt van bármilyen erkölcsi alapja felkérni Schmittet a távozásra, az csakis a Fidesz és a jobboldal lehet.

Alt3r3g0 2012.03.29. 12:44:55

@OrangeOrder: te paranoid üldözésimániás barom fasz! te tényleg nem vagy normális!

tcom 2012.03.29. 12:45:04

Kövér az MSZMP Politikai Kutató Intézetében kezdte pályafutását. Ki tudja meddig vitte volna, ha nincs rendszerváltás.

Talán nem kellett volna Sólyom Lászlót kipaterolni! Igaz, hogy Sólyom is gyermeki naivsággal várta Orbán második országlását. Valahogy ő is elfelejtette mi történt itt 98-02 között. Most ugye olyan tényekkel szembesül, amelyekre álmában sem gondolt (pl. AK focicsapattá degradálása).

phaidros 2012.03.29. 12:45:28

@J.László: csak ugye ott a gond, hogy a szemetekben mindenki ballib aki nem fideszes. Itt bukik a formális logika szerint a minősítésed. Nem kell ahhoz ballernek lenni, hogy undorodjon attól amit a Fidesz művel.

belekotty 2012.03.29. 12:45:49

@Szabó Zoltán fél évet kapott: Tényleg? És azt hol találtátok előtte?

eMJe 2012.03.29. 12:46:16

@OrangeOrder: bár nem tartalak sokra, olyan elvakult fan vagy, de ez jó kérdés. vagy volt mszmp-s pártok vannak, a többi meg jelenleg csak vicc

belekotty 2012.03.29. 12:47:20

@Szabó Zoltán fél évet kapott: Neked meg a nickedből látszik hogy lehetne rólad pszichiáteri doktorit írni. :-))

eMJe 2012.03.29. 12:47:48

@Szabó Zoltán fél évet kapott: ritka nehéz döntés volt, meg kell hagyni. Göring helyett inkább Vikit kellett volna írnod

belekotty 2012.03.29. 12:48:24

@Szabó Zoltán fél évet kapott: Stimmel, már amikor leírtad tudtad hogy nem áll meg. :-))
A jó és a rossz küzd benned. Szép pszichiáteri melóval kecsegtetsz. :-))

Napkutya 2012.03.29. 12:52:44

Érdekes gondolat, (nem az enyém) de félek, hogy igaz.

Ha egy éven belül kivágják SP-t a hivatalából, akkor a FIDESZ egy újabb embert betonozhat be oda, -újabb évekkel meghosszabbítva az ottani befolyását.

EGY köztársasági elnököt NEM lehet bombabiztosan bebetonozni kilenc évre, de KETTŐVEL ez simán megy a mostani leosztásban.

Lehet, hogy bepalizták a Schmittet?

Ügyes túlélő volt, de most elképzelhető, hogy valakiben, aki még gátlástalanabb, az emberére akadt.

Ha így van, az nem túl szép munka, -de ügyes.

Hajrá Magyarok!

Kassian 2012.03.29. 12:52:47

@OrangeOrder: Schmittet szerintem minden becsületes magyar állampolgárnak joga felszólítani a távozásra. Pártállástól függetlenül. Ugyanis az ország amúgy is megtépázott tekintélyét rombolja tovább.

phaidros 2012.03.29. 12:55:49

@Prien-u47: ez a Te ballibbé válásod története, hogy nekem igazat adtál. :)

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.03.29. 12:56:30

@Alt3r3g0: Hölgyeim és Uraim, egy tanult MSZP-s hozzászólását olvashatták. Ő legalább már tud írni.

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.29. 12:58:55

@belekotty: szerintem dimenzionáld túl, pont úgy, mikor Göncz spicliségét rágcsáltad heteken át.

Putyilov gyári melós 2012.03.29. 12:58:58

Schmitt, Orbán, Fidesz = Erkölcstelenség, romlottság, züllöttség!

csillámpóni 2012.03.29. 13:02:09

"De mond, hogy miért kellett a szívem
Miért nem maradtál itt Te!
Miért nem lehet egyszerűbb, miért kell mindig újabb seb?
Mond, miért nem lehet máshogy, mondd meg miért csak engem bánt?
Mindig lesz egy újabb dal, mi mindig visszavár."

SP voltam, sziasztok

Putyilov gyári melós 2012.03.29. 13:02:19

Egy népet úgy lehet a legkönnyebben megsemmisíteni, hogy lerombolják az erkölcsi értékrendjét, immorálissá szocializálják, magyarul elzüllesztik.

Orbán Viktor és a Fidesz ezen dolgozik!

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2012.03.29. 13:06:13

Micsoda egy rakás szar szervilis blog ez.

béla a görög (törölt) 2012.03.29. 13:09:59

Nem tom ez most íronia akar-e lenni vagy nekifutásból ilyen hülye vagy. Utóbbira gyanakszom. Mondanám, hogy szórakoztat, de nem ahhoz túl primitív.

1.) Nem, ez nem így működik
2.) Nem nem lényegtelen, hogy doktor vagy sem - továbbá van pár százezer ember aki nem csókos és írt diplomát ilyen-olyan dolgot alkotott és dolgozott azzal Nekik sem mindegy. értem én, hogy szar van a palacsintában és most el kell kenni a szart olyan vékonyra, hogy már ne is látszódjon, DE NEM, nem lényegtelen - nem így működik.
3.) Nem, ez nem így működik. Az ellenzék csinálja a dolgát. A nyilvánosság tájékozódik. Egy valamitől még Viktor patkány is fosik és ez a nyilvánosság a közvélemény befolyásolása. Minden politikus retteg a nyilvánosságtól. Mert az nem úgy fogja tálalni a dolgokat ahogy ő szeretné. És ez így van rendjén. Úgyhogy nem kell várni 2014-ig. Most is itt porig alázni egy tolvajt azt kell.
4.) Nem te mondod meg ki turkál a múltban. Ez nem kívánságműsor. Ez a nyilvánosság.
5.) Nem ez sem így működik. Nem mondom hogy olvasd el a jogszabályokat mert megzavarna :), de nem, ez sem így működik :)
6.) Te kis stratéga, te :)

Remélem elég primítiv lett a stílusom.
Szóval OrangeOrder elősször tanuld meg mi az az Order. NEM, nem az a rend amit magatokra nézve annak tartotok!

NEM, NEM, NEM, NEM, NEM. SZokjad :)

Haynau (Sons of Monarchy) 2012.03.29. 13:11:11

@Szabó Zoltán fél évet kapott: Na, ha az észérvek elfogytak (vagy nem is voltak), lehet elmúltnyócévezni. Az utóbbi majd' két évben az őszödi böszme helyett a felcsúti böszme és bandája tombolja ki magát. Így jobb lesz? Vegyük már észre, hogy itt nem jobboldali kormány, hanem egy gazdasági maffia-szerű, baráti (tettestársi?) szálak által összetartott klikk igazgatja magának az utat. A sok barom meg bamba vigyorral élteti őket, mert tudja: aki velük van, azt beveszik, aki nem, azt kirekesztik és kicsinálják.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.29. 13:11:43

@Szabó Zoltán fél évet kapott: Látom Gyurcsány fóbiás vagy, mindenhol leírod a nevét vagy utalsz rá, és soha sem válaszolsz a konkrét kérdésekre. :D
Ez a FIDESZnyikek szókasa szokott lenni. Te is az lennél?

Dour ® 2012.03.29. 13:16:45

@OrangeOrder:
"Ő most azért van ott a Sándor palotában, mert kiváló sportdiplomáciai múlt és elkötelezettség jellemzi."
Biztos, hogy Pl:.nem doppingolt? Vagy csak nem "tudott" róla, hogy nem lehet?
"A Fidesznek, és így Magyarországnak is most rá van szüksége."
Te melyik fityeszes szóvivőnek a szócsöve vagy? Mennyiért?

depall 2012.03.29. 13:17:10

Lehet hogy a Schmitt nem is olimpiai bajnok?
Ha a HVG, a NOL és a Népszava összefogna nagy
biztonsággal bebizonyítanák.
Hajrá fiúk!

vadöreg 2012.03.29. 13:22:33

Elolvastam (ezt) a blogot is, a kommenteket is. Szomorúan veszem tudomásul, hogy van még olyan ember, aki úgy gondolja, hogy politikai kérdés SP lemondása, lemondatása. Erkölcsileg számomra elfogadhatatlan, hogy egy olyan ember képviseli az Országomat, aki tudatosan csalt egy cím megszerzése során. Hiába mentegetik politikai érdekekre hivatkozva, immáron hiteltelen a személye ebben a pozícióban. Nem szabad olyan elvet pajzsként tartva legitimálni az ebül szerzett jogokat, amely pillanatnyi politikai érdekeket szolgál. Ez nem pusztán politikai kérdés, ilyen esetben mindenki elveszíti az arcát. Azok is akik idióta stratégiai kérdést kalapálnak egyszerű erkölcsi bukásból.

KopaszMercis 2012.03.29. 13:26:55

Picsmálnak maradnia kell a helyén.. a régi szép időkbe is jó magasra tűzték a levágott ellenség fejét, hogy mindenki jól lássa.. kár lenne hagyni elmenni. Sokkal könnyebb lesz 2014-ben a szarba nyomni a fideszt, ha még mindig a Dottore a köztársasági elnök és a vilag legalacsonyabb focista cigánya a miniszterelnök...

Ne adjunk esélyt újból ennek a tróger cigány bandának.

Haynau (Sons of Monarchy) 2012.03.29. 13:28:21

Akkor lássuk szépen sorban:

"1. A Bizottság is megállapította, hogy az akkor életben lévő szabályok szerint járt el, bármilyen szabálytalanságot 1992-ben kellett volna a bírálóknak és az opponensnek feltárnia, nem húsz évvel később egy gyanús sajtótermék szerkesztőségében. Véletlenül időzítve, ugye." - Attól, mert akkoriban nem tűnt fel (nem a fenét!) az opponenseknek, attól még nem lett legális a plagizálás. Pedig feltűnhetett volna már akkor is, hogy egy a magyar helyesírás ingoványos talaján gyakran elsüppedő ember hogy tudott két hónap alatt összehozni egy ilyen munkát. Úgy, hogy plagizált. Más szóval: más ember munkájából lopott. A lopás pedig, mint tudjuk, csúnya dolog.

"2. Schmitt Pál doktor vagy sem, lényegtelen. Ezek olyan dolgok amit bárki családjának vagy tanulmányának jótékony homályából előcibálhatunk. Akár meg is vonhatják tőle a kisdoktori címet, mindegy. Ő most azért van ott a Sándor palotában, mert kiváló sportdiplomáciai múlt és elkötelezettség jellemzi. A Fidesznek, és így Magyarországnak is most rá van szüksége."

Bármennyire nem tetszik a naracsnyikoknak, a Fidesz nem egyenlő Magyarországgal. Ezt a fajta állampárti gondolkodást az ötvenes-hatvanas években hallhattuk utoljára. Schmitt Pál pedig azért ül a Sándor-palotában, mert tudvalevőleg Orbánék készséges parancsvégrehajtója, aki butácska vigyorral az arcán aláír bármilyen törvényterzevetet, ha azt a Kárpát-Medence Géniusza úgy óhajtja.

"3. Az ellenzék hiába jajveszékel, ez most nem az ő periódusuk. A belpolitikai helyzet úgy hozta, hogy a Fidesznek szinte teljhatalma van, ezért - bár tiltakozni szabad - itt 2014-ig lényegtelen, hogy mit akar az MSZP és társai."

Fordítok: szarjunk a törvényekre és a morálra emberek, kétharmadunk van! Ennyire nyíltan még senki nem ismerte be senki, hogy a Fidesz-klikktől mennyire távol áll a demokratikus út. Persze, hiszen azon nem lehet kettős beszédben hülyíteni a népet holmi kokikról meg sallerekről, miközben Viktorunk beceneve Brüsszelben már csak "Mr. Vileda", mert annyiszor mosták fel vele a padlót. Tehát: a kétharmad feljogosít a törvények semmibevételére, mert a pártérdekekkel (illetve a Párt belső klikkjének érdekeivel) szembe mennek? Ez valami Rákosi nevű pasi idejéből ismerős habitus.

"4.Tényleg ne turkáljon az a múltban, akinek nem tiszta a lelkiismerete. Vagy viselje a következményeket. Van itt vád besúgásra, lövöldözésre, kémelhárításra, tisztességtelen haszonszerzésre, embereket öngyilkosságba kergetésre. Most ezt akarjuk? Legyen..."

Azt már csak el lehet várni, hogy legalább az államfő legyen erkölcsös személy, ha már a Parlament tele van hazudozó, mutyizó, csókosszájú narancsnyikkal? És ha már itt tartunk: hogy is volt azokkal az ügynökaktákkal? Miért is fossa le bokáját félelmében a fél Fidesz-frakció, hogy kinyílnának az ügynök-akták? Csak nincs vaj a fejükön a hazafias, örök ellenzéki uraknak (elvtársaknak)?

"5. Ha Orbán Viktor úgy akarja, majd megkéri Pali bácsit, hogy idővel, emelt fővel vonuljon vissza és adja át a stafétát - de kinek? Na itt jöhet még olyan ember a képbe, amin majd harsányan fogunk röhögni. Akkor aztán az LMP is vakargathatja a fejét, hogy ezért flashmobolt vajon? Én mondjuk Kövér Lászlót vagy valami hasonlóan radikális arcot szívesen látnék a Köztársaság (még mindig létezik!) élén."

Sajnos Kövér Lászlónak reális esélye lehet az elnöki posztra. Ahogy Selmeczi Garbiellának is, ha már éveke keresztül rezzenéstelen arccal tudott nekünk mindenféle fideszes baromságot értelmes húzásként beadni. A gond az, hogy az államfőt nem a nép választja meg. Akkor Viktorunknak persze nem lenne annyi beleszólása abba, hogy megint egy Palibohóc kerüljön a Sándor-palotába, aki engedelmesen aláír mindent, ami elékerül.

"6. Most visszaléptetni hatalmas hiba volna és rossz üzenet az ellenzék felé. Üzenet, hogy nekik lett igazuk, precedenst teremthetnek. Sorban, szépen elővehetik mindenki kellemetlen hülyeségeit, és akkor majd sorban csinálhatnak ki mindenkit a kormányból. Ezt azért mi se gondolhatjuk komolyan. Gondoljunk csak bele: Selmecziről mi jut mindenki eszébe? Kiflitolvaj. Lázárról? Akinek nincs semmije, az annyit is ér. Kósáról? Hogy kurvázott. Pedig egyik se igaz, mint a balliberális szakmédia besározásának, kiforgatásának az eredménye, hogy ma is ez forog közszájon. Azt akarjuk, hogy még mindig a dr. Kende Péterek befolyásolják a közvéleményt és ezáltal a döntéseket?"

Értem én: az ellenzéknek egy tapodtat sem szabad engedni! Még mit nem?! Még a végén több emberről is kiderül, hogy vaj van a fejükön (csak nem az ügynök-ügy megint?) és akkor talán nekik is vissza kelljen lépni? Fúj, micsoda libsi morál, hogy a mi embereinkre is vonatkoznak törvények és morális szabályok. Nem igaz: a kétharmad ez alól is felszabadított minket! Miénk itt a tér!

...a kérdés csak az, hogy meddig még. Szerintem ne sokáig.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.03.29. 13:28:47

@KopaszMercis: na végre egy higgadt ellenzéki hang! Melyik pártra kell majd szavaznunk, hogy megálljt parancsolhassunk a narancsosok ámokfutásának?

[megmondoember] 2012.03.29. 13:32:07

@J.László: "Ennyire hülye lenne a ballib? "
Nem. Ennyivel okosabb nálad. Ha ugyanis most bukik meg Pali bácsi, akkor a következő kormányt csak 3 évig fogja a következő fityeszes elnök elgáncsolni, ahol csak tudja. Míg ha most helyén marad és majd 2014 elején gyorsan lemond, hogy gyorsan még a kétharmados fideszes parlament a helyére választhasson az utódot, akkor nem hogy a következő, de még az azutáni nemfideszes kormánynak ia keresztbe tehet majd egy évig a mindenkori pártkatona. Aki mellesleg, ha már 2014 elején úgyis biztos lesz a totális bukta az országgyűlési választásokon a Fidesz számára, maga I. Igazmondó Viktor is lehet majd. Sőt, lesz is.

Haynau (Sons of Monarchy) 2012.03.29. 13:34:20

@OrangeOrder: "Melyik pártra kell majd szavaznunk, hogy megálljt parancsolhassunk a narancsosok ámokfutásának?"

Fején találtad a szöget, mert szerintem itt van az eb elásva. A mai ellenzéki pártok ugyanis szerintem nagyrészt komolytalanok, és soknak kell ahhoz változniuk, hogy méltó ellenfelek legyenek a 2014-es választási évben. Hacsak Viktorék nem követnek el rengeteg nyilvánvaló hibát és felejtik el azokat a narancs médiabirodalom bértollnokai által megideologizálni.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.29. 13:35:35

@Haynau: Mondjuk Gabikának legalább örülnének a feministák.
Amúgy meg hiába téped a szád:
"Akárhova kattintok a fidesz mindenhol csak magyarázkodik... hebegnek habognak szó szerint! MEGMÁSÍTJÁK A KÉRDÉST ÉS ARRA VÁLASZOLNAK AMIT SENKI NEM KÉRDEZETT!!!"

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.29. 13:50:41

@Haynau: Csak az nem komcsi, mint az eddigi jelöltek. Amúgy egy hp a csaj, de lehetne vele kampányolni vele bizonyos körökben, ha egy kicsit konszolidálja magát én támogatom. :D

Haynau (Sons of Monarchy) 2012.03.29. 13:55:40

@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Én DD-t nem csak támogatnám... Na, sikerült: elérkeztünk a sunázós szintre. Gratulálok magunknak!: D

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.29. 13:58:58

@Haynau: Legalább nem vagy buzi, ez biztos előny egy jobbikosnál.

belekotty 2012.03.29. 14:02:32

@Szabó Zoltán fél évet kapott: Ja! Emléxem, nagyon lemostalak akkor, látom nem felejtetted el! :-))
Azóta nicket is váltottál, de ahogy elnézem az érvekkel most is hadilábon állsz. A mocskolódás az viszont még mindig jól megy neked.

Haynau (Sons of Monarchy) 2012.03.29. 14:08:49

@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Á, férjnél van. Ezeknél a népnemzetieknél állítólag fontos a morál. Bár nem éppen ezt bizonyítják mindig, de erkölcsösebbek tudnak lenni egy Simicskánál, Kövérnél, Orbánnál... :D

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.03.29. 14:12:45

@Haynau: Köszi. És látod, EGY SEM volt tökös a sok gyalázkodás közepette ideírni, hogy mondjuk igen, az MSZP-re vagy a DK-ra kell szavazni. Még a jobbikosok se vallották be :)

szempontpuska 2012.03.29. 14:18:24

@vadöreg: Minding akadnak olyan emberek...

Haynau (Sons of Monarchy) 2012.03.29. 14:21:32

@OrangeOrder: Na ez a feneség az egészben. Viktort és bűntársait sokan szívesen elkergetnék a francba - na de helyettük ki legyen? Ez az a kérdés, amin nem csak az ellenzéki pártok, hanem szerintem sok, a fideszes mutyizáson és fennhéjazáson jogosan felháborodott választópolgár töpreng - eddig hiába.

Szerintem egy csoda kell ahhoz, hogy 2014-ben a narancsbirodalmat elsöpörje a nép jogos dühe - mert egy hiteles és egyenlő súlycsoportú rivális hiányában megint csak a felcsúti fiúk fogják beseperni a szavazatokat.

seagull 2012.03.29. 14:46:56

@OrangeOrder: sajnállak, ennyi. Bár, ha előbb elolvastam volna, mennyire komoly ez a blog, látam volna ezt a kiforrott, intellektuális érvrendszert, amit itt előadtál, nem fecséreltem volna ennyi időt sem erre. Nem baj, tanulópénznek jó volt. Csak ez a fajta korlátoltság mindig kiveri a biztosítékot nálam.

Logan Grimnar 2012.03.29. 14:51:27

Ha Orbánéknak sikerül a hátralévő idejükben egy kicsit megpörgetni a gazdaságot akkor viszik a 2014-es választást, akár egyedül is.
Ha nem, akkor egy maszop/elempé/dk/jobbik koalíció fog kormányozni.
Mondjuk az is jó móka lesz :-))))

dr. Ez is csak egy nick 2012.03.29. 15:00:40

Ahogy a költő írná, ha ma élne:

Hát hogymint vagytok otthon, Vikikám?
Gondoltok-e ugy néha-néha rám?
Mondjátok-e, ha estebéd után
Beszélgetéstek meghitt és vidám,
Mondjátok-e az est óráinál:
Hát a mi Pálunk most vajh mit plagizál?

dr. Ez is csak egy nick 2012.03.29. 15:05:24

@Haynau:
Ráadásul nem is 2, hanem 1 hónap alatt.
Ennyi szöveget ennyi idő alatt napi 8 órában lefordítani sem könnyű még most, a számítógépek, szótárprogramok és internet korában sem.

Most gondolj bele, mekkora tempó lehetett az írógép + szótárlapozgatás korában. Kb. napi 5 oldal volt a tempó.

Tehát, bár erre a vizsgálat nem tért ki, a fordítást SEM plagi bá csinálta, hanem a sameszai.

Aztán a disszertációt összeollózta a titkárnő.

Plagi bának annyi köze van hozzá, hogy az ő neve szerepel a borítón. Szerintem az ujjlenyomatát sem lehetne megtalálni az eredeti példány egyetlen lapján sem, mert a kezében sem járt.

Haynau (Sons of Monarchy) 2012.03.29. 16:18:33

@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Láttam. Igazad van, talán van esélyem. Ráadásul zsidó sem vagyok, és ballib sem. Kisdobos viszont voltam - ezért manapság tarkólövés vagy vállonveregetés jár?

KopaszMercis 2012.03.29. 16:52:58

@OrangeOrder:
Hm.. vegyuk sorra oket?
MSZP: ez a szocdemnek csufolt gittegylet annyira a sajat belso viszalykodasaval van elfoglalva, hogy a kakasok a szemetdombon effektus miatt, szerintem eszre sem vennek, hogy megvalasztjuk oket...
DK: Gyurcsany... MUAHAHHAHAHA, annyira azert nem szerettem meg Orban Viktort a regnalasa alatt (sot!), hogy azt a csavot valasszam meg megint 4 evre, aki garantalja nekem, hogy orban eletfogytig politikara iteltethetik
LMP: se szine se szaga.. olyan, mint a fidesz, csak nem annyira kommunista, es kevesbbe nagy a fegyelem, sotet ismeretlen erok vannak mogotte, es nem mernek olyat a hatalom kozelebe engedni, akirol nem tudom, hogy kicsoda
Jobbik: bar szorakoztat a gondolat, hogy milyen lenne ha Borat-ra vegre rabiznank egy orszag kormanyzasat, az a baj, hogy lattuk, hogy mit csinal a kommunizmus a vilaggal a XX. szazad masodik feleben, es nekem ennyi eleg is volt belole.. az hogy ennek fejebe, meg ez az egeszsegtelen tortenelem fetisuk van (allandoan a holokauszttal, meg 56-tal meg trianonnal vannak elfoglalva.. olyanok, mint a rossz zsidok, csak a holokauszton kivul, meg 20 masik dologra all a faszuk, szal rosszabbak), es raadasul ilyen alsagos, valojaban tokeletes magyar es nemzetellenes piros feher zold maszlagba csomagoljak az egeszet, meg inkabb ijesztove teszi oket. Es mielott megvadolnatok: nem nem az a bajom, hogy a Vona Gabor cigany, es hiszek a szellemi fogyatekos egyenjogusagaban, szoval nem ez a bajom a jobbikkal.

Szoval a kerdes nehez.. szerintem azzal kellene kezdeni, hogy felhuzogatni az andrassyn a villanyoszlopra a jelenlegi kepviselo gardat, es maglatjuk onnan hogy alakul...

Martian (törölt) 2012.03.29. 16:56:07

@dr. Ez is csak egy nick: Pali bá' Fontos Elvtárs volt, neki kijárt egy összerakott dolgozat...

Wilbourg Theodor 2012.03.29. 20:03:54

@rockjano: Hát, ő választotta. Visszanyalt a fagyi. Jó pár új embert ültettek különböző pozícióba, és valahogy nem nagyon váltak be. Ez nem az elmúlt 8,10 vagy 50 hibája, az elmúlt két év csont nélkül az övék volt.

Wilbourg Theodor 2012.03.29. 20:10:39

@Napkutya: Remélem azért ennyire nem vagyunk lent morálisan...de lehetséges.

szempontpuska 2012.03.29. 21:37:46

ez poszt megvan még?
:-)))))

2012.03.29. 21:49:54

@OrangeOrder: "Ha valakinek itt van bármilyen erkölcsi alapja felkérni Schmittet a távozásra, az csakis a Fidesz és a jobboldal lehet. "

Hát pont nekik nem. ERKÖLCSI alapja mindazoknak van, akik csalás nélkül szereztek doktorit.

2012.03.29. 21:51:36

@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:
Ha megettél egy Túrórudit, és kifizetted, akkor semmi viszonyítási alap sincs Kiflicsücsök kisasszonyhoz. Számomra teljesen elfogadható.

2012.03.29. 21:53:32

@OrangeOrder: Nincs már dr smitt pálunk! Zokog a lelkem! Elvették a doktoriját, mi derül még ki róla?

2012.03.29. 22:01:04

@Logan Grimnar: "Vásárlás közben majszolta el egy kiflinek a csücskét ( persze ez is egy tapló dolog ) mikor elkapta egy biztonsági őr.
Na ebből csinált a ballibbant média "kiflilopási" ügyet. "
A baj nem ott volt. Gabika felháborodott, és nem akart fizetni, mert mit képzelnek, hogy őt ŐT számonkérjék?
Vagy nem vagy az információk teljes birtokában, vagy szándékosan hallgatod el. egyik esetben sem én vagyok, aki ne tudná értelmezni becses soraidat.

dr. Le Monde 2012.03.30. 01:52:08

@OrangeOrder:

Pont RÁTOK nincs itt szükség. Schmitt Pál pedig menni fog mint a szél.

Jól jegyezd meg amit mondok: a mai nap nem csak Schmitt Pál uralkodásának vége, hanem Orbán Viktor bukásának kezdete is. Ha azt hiszed, hogy ez az ügy ennyivel el lett intézve, akkor nagyon nagyot tévedsz.

Ebben az egész ügyben nem Schmitt doktori munkája volt a lényeg, hanem az, ahogy ezt az ügyet a Fidesz és annak vezetése és személyesen Orbán Viktor kezelte. A plagizálás önmagában is bűn (konkrétan bűncselekmény), de ennek pártolásával a Fidesz most mindeki számára kimutatta a foga fehérjét. A Schmitt ügyben született tagadó, mismásoló nyilatkozatokat senki, soha nem mossa le szeretett pártodról, erre jobb ha felkészülsz. A magadfajta, hithű katonának ez nyilván nem számít, de ti kevesen vagytok ahhoz, hogy választást nyerjetek, akármeddig is rajzolgatja újra a Fidesz a szavazóköröket.

aLaca · http://utopiaepulet.blog.hu/ 2012.03.30. 06:30:50

pffffffffffffffffffhhhhhhűű, izom náráncs

And37 2012.03.30. 08:12:40

@dr. Le Monde: szvsz Orbán bukásának a kezdete az lesz, ha valakik össze tudnak ütni végre egy vállalható, látszólag értelmes és működőképes politikai erőt. KopaszMercis pártján állok.

ursus artos 2012.03.30. 08:17:32

@KopaszMercis: "szerintem azzal kellene kezdeni, hogy felhuzogatni az andrassyn a villanyoszlopra a jelenlegi kepviselo gardat, es maglatjuk onnan hogy alakul..."

Úgy alakul, hogy azt követően téged választunk meg képviselőnek, persze minimálbérért és aztán meg téged húzunk fel az oszlopra...

KopaszMercis 2012.03.30. 09:40:58

@ursus artos:
Hat en nem lehetnek orszaggyulesi kepviselo vagy politikus, mert beszelek nyelveket, tudom hasznalni a szamitogepet, szobatiszta vagyok es raadasul van merheto ertekem a munkaeropiacon.. ezek mar egyenkent is kizaro tenyezok, plane igy egyutt :(

De koszonom, hogy ram gondoltal.

KopaszMercis 2012.03.30. 09:44:38

@OrangeOrder:
56-ban sem az volt a tema, amikor a komcsik meg dobogo sziveit vagtak ki beloluk, hogy vajon kire kellene majd szavazni, egy percig se aggodj ;)

KopaszMercis 2012.03.30. 10:05:38

Azon rohogok a markomban, hogy most hogy morgolodhat a nemzet legalacsonyabb cigany fodbalistaja, hogy a szemet geci gyurcsany mennyivel nagyobb patkany volt, es neki nem kellett lemondania.. es tenyleg, Ferinek sokkal inkabb le kellett volna mondania, es megtehette hogy megse, Paliba meg mar a multe :)

Ez legalabb olyan jo, mint a TV vita, amikor Viktorral a Gyurcsany kitorolte a segget, majd visszahajitotta a hivei koze :)))

Viszont bosszant, mert tok jo lenne szemelott tartani ezt a ferget, mert o az aki megtesit mindent, ami a Fidesz ertekrendje.. tulok bunko buzerans paraszt :)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2012.03.30. 12:28:20

Nagyon úgy néz ki, hogy kurvára beégtek ezzel a bejegyzéssel, elvtelen seggnyalók.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.03.31. 14:17:12

@szempontpuska: @dr. Zka: @KopaszMercis: én megmondtam, ahogy azt is megmondtam, hogy Nyugi: Viktor marad :)))

Pali bácsi majd lemond, ha MI úgy látjuk jónak. De sajnos (?) ez nem MSZP-s bemondásra megy. Bocs.

Népszerűségvesztés? Akár lehet is. Majd megint visszaszavaznak az MSZP-re? Kizárt.

KopaszMercis 2012.03.31. 17:24:21

@OrangeOrder:
En is megmondtam. Viktor is addig maradhat, amig engedem... Igy hogy most kaptam visszanemteritendot, igy meg hagyok egy kis idot a vilag legalacsonyabb cigany focistajanak... Utana meglatjuk milyen kedvem lesz ;)

szempontpuska 2012.04.02. 13:20:54

@OrangeOrder: Fordított Kasszandra díjat kaptál!

KopaszMercis 2012.04.02. 13:34:52

@OrangeOrder: MUAHAHAHHAHAHAHAHAHAHAHAHHAHAHA
MUAHAHAHHAHAH

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.04.02. 16:40:42

@szempontpuska: @KopaszMercis: @Zka: miről beszéltek, csak ma mondott le. Nem rögtön.

Ráadásul remélem, hasonlóan fogtok örülni az utódjának is :)))

szempontpuska 2012.04.02. 18:50:15

@OrangeOrder: Bocs azt hittem a poszt címe, Nyugi Schmitt Pál marad!, nem az, hogy nem rögtön mond le :-)

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.04.02. 20:46:48

@szempontpuska: "A Köztársasági Elnök így pedig marad - egyelőre. Megnézzük, hogy alakul a közhangulat, de ez a mocskos lejáratókampány már kezd a visszájára fordulni. Túl messzire mentek a >>hikálok<<, ahogy Bayer Zsolt találóan fogalmazott.

Hogy mit hoz a jövő? Könnyen el tudom képzelni, hogy SP egy éven belül esetleg visszavonul. Nem is baj, így egy támadási felülettel kevesebb. "

Hát ilyesmi. Na de előre kell tekintenünk, ahogy Szanyi kapitány is mondta! Legszívesebben Wittner Máriának vagy Budaházy Gyurinak adnám az államfői címet, de meglátjuk. Kövér Lacival is kiegyeznék most. Biztos örülni fogtok neki :)))

szempontpuska 2012.04.02. 21:07:08

@OrangeOrder: Nem tök mindegy?
Ennél a pojácánál több törvényt úgysem lehet aláírni.

Abban meg biztos vagyok, hogy az állampárt a saját vazallusát teszi oda, aztán majd kikérik magának, ha itthon és európában azt mondják rá, nem független :-)

KopaszMercis 2012.04.03. 10:32:03

@OrangeOrder:
Magyar ember nem erzi jol magat ha nem szaros a szaja ;)

A Kovernek nagyon nagyon orulnek, akkor ugyanis garantalt a kovetkezo valasztasokon a bukas.. egy Ader vagy egy Pokorni fele ellenalloval viszont van esely ujabb 4 ev narancsra, szal szurkolj velem a Kovernek...

Minel primitivebb, minel kommunistabb, annal jobb.. es valljuk be, a Kovernek nincsen parja. O a magyar kommunistak Gyurcsany Ference...

D.Vandamme 2012.04.22. 22:59:16

@OrangeOrder: besültél és még magyarázkodsz is? ez szörnyen nevetséges nem gondolod? legalább mondd azt, hogy bocsi hülye voltam (és ezzel még újat se mondanál!), nem nyert a tippem.
eme senkiházi, nobody, előgerinchúros lemondásának szerintem minden jóérzésű ember örül. ijesztően nagy hülyeségeket tudsz amúgy összehordani amúgy :S
süti beállítások módosítása