A fideszellenes hisztéria ellen való orvosság

Tényleg bolsevik párt-e a Fidesz?

2012/12/23. - írta: OrangeOrder

Kedves Olvasóim!

Már évek óta kell hallgatnunk, de leginkább a kétharmados diadalt követően kaptak erőre az ellenzéki hangok, miszerint a Fidesz:

  • klasszikusan bolsevik
  • narancsbolsi
  • fideszkomcsi
  • kommunista
  • narancs MSZP
  • baloldali
  • kádárista
  • rákosista

Meg az összes többi, válogatott minősítgetés, természetesen indok nélkül, esetleg kiragadott kamu indokokkal. Jellegzetessége ezeknek az embereknek, hogy 1998-2002 között még fidesznáciztak, nacionalistáztak, de úgy látszik, ez a legújabb sláger, most ezt kell mondani. Mondják csak.

Nem tetszik nekik egyes területeken a kemény kéz, a rend - persze az államosításokkal is hatalmas problémáik vannak, ami természetesen hatalmas bolsevik párttá emeli a Fideszt.

Itt több bökkenő is van.

  • a Fidesz nem bolsevik, és nem is kommunista, de még csak nem is szocialista
  • a Fidesz nemzeti, szalonképesen nacionalista
  • a Fidesz rendpárti
  • akik a leghangosabban kommunistáznak, azok általában MSZP-s DK-s aktivisták - na ők inkább maradjanak szépen csöndben.

Tehát, kedves emberek, rövidre fogva:

-Tényleg bolsevik párt-e a Fidesz?

-Nem. Az MSZP, DK, E14 meg a többi - ahogy éppen hívják - az, ráadásul nyíltan magyarellenes és hazaáruló is.

24 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://orangeorder.blog.hu/api/trackback/id/tr594978438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.12.23. 15:06:49

Valóban nagy srétés ez a jelző - a bolsevik pártokra nézve. A szerencsetlen balafaszok gyülekezete a leginkább találó szó rá. Egy bolsecik párt képes lett volna a 2006-os félholtra vert híveikért hatalomra kerülve kiállni, felelősöket megnevezni és elítélni, előző miniszterelnököt és bántársait rács mögt juttatni, és még hosszan lehetne sorolni.
De minek? Következő félholtra verhető, könnyen szivatható birkatudatú csőcseléknek tart titeket a baloldali vezetés. Most végignézik, hogy fuldoklik a kormány az adósságcsapdában, addig a lopott pénzből remekül kipihenik magukat, hogy aztán később egyszerű szavazatávásrlással visszavegyék a hatalmat, és újból kezdődjön minden. Ez addig fog tartani, amíg egy 1919-hez hasonló buliban vissza nem állítják a bolsvik diktatúrát, a balafaszokat pedig egyszerűen likvidálják, elüldözik az országból.

Kár értetek, ennél több volt bennetek.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.12.24. 13:17:02

régóta meg szerettem volna kérdezni, hogy mi az oka annak, hogy ennyire azonosulsz a fidesszel, hogy annak 2/3-os faszával vered az ellenzéki csalánt.

jól sejtem, hogy impotens vagy? :)

Lone Wolf 2012.12.26. 03:51:53

Lófütyit.

csak a régi jó öreg szarkeverő sárkenegető komcsitempó. Kend másra a saját bűnöd...

Gregbíró 2012.12.27. 22:07:29

A Fidesz egy lopással épített hűbéri szervezetű narancsos cionista párt. Egyetlen célja a lopás maximalizálás miközben a jeruzsálemi igényeket kielégíti, hogy ez a magyar nemzet teljes pusztulását hozza az mindössze egy önelégült mosolyt csal csak kedves vezetőnk arcára.

Stenonis 2012.12.27. 23:37:40

Ügynökakták nyilvánossága?

Ki vigyáz a komcsi besúgóhálózat tagjaira?

Ki védi a komcsi besúgókat?

Akkor ki a komcsi?

Urfang 2012.12.30. 19:12:30

A fidesz tényleg bolsevik kommunista, pontosabban óbolsevik rákosista őskommunista.

Az indokok:
- kétségbeesetten védik a bolsi-akták titkosítását, ezzel az ávósügynökök és III\III-as tiszttartók felkent védőivé léptek elő
- Szinte változtatás nélkül fújják a lenini mantrát a hanyatló kapitalista nyugat közelgő bukásáról, miközben a saját házuk táján rohad a kerítés
- Az Orbán körüli személyi kultusz egy az egyben a sztálini mintára épül
- Az államosítás-központosítás-tervgazdaság őskomcsi kombót próbálják feléleszteni

Régi igazság: ami sárga, hápog, és úgy néz ki mint egy kacsa, az valószínűleg egy kacsa.

Akik államosítanak, központosítanak, sztálini személyi kultuszt és lenini mantrákat erőltetnek, és kétségbeesetten védik a bolsevik ügynököket, azok valószínűleg bolsik.

Óbolsevik rákosista kommunisták.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.12.30. 20:06:28

@Stenonis: @Urfang: Persze-persze :) Feltételezem, hogy a békés együtt élés hívei, és nem akarnak mindenkit börtönbe juttatni, ellentétben pl. Efrájim Zuroff-fal.

Az egykulcsos SZJA is őskomcsi-bolsi-rákosista vajon?

Kérdés, hogy ha a Fidesz tényleg bolsevik, akkor az MSZP-SZDSZ vajon mi.

Stenonis 2012.12.30. 22:34:06

@OrangeOrder:

Ne terelj. ;)

Ügynökakták.

Ennyi.

A fidesz-kdnp falaz a komcsi ügynököknek és tartótiszteknek.

Ha már Rákosinál tartunk, azt ugye tudod, hogy Magyarországon Orbánék előtt Rákosi államosított.

Mondok egy-két példát a klasszikus bolsevik hatalomgyakorlási módszerekről:
1. Lisztferihegyi repülőtér esete. Aki ellent mer mondani a főtitkár elvtársnak az repül. Még akkor is, ha egy tudósokból álló bizottság és még építő javaslatuk is volt.
2. Alkotmánybíróság jogkörének szűkítése. Nehogy valaki bele merjen pofázni a pártfőtitkár elvtárs dolgaiba.
3. Népszavazás lehetőségének szűkítése. Nehogy valaki bele merjen pofázni a pártfőtitkár elvtárs dolgaiba.
4. Az Alaptörvény (gránitba vésve) a pártfőtitkár elvtárs kénye-kedve szerinti módosítgatása.
5. A szubszidiaritás teljes hiánya. Nehogy valaki bele merjen pofázni a pártfőtitkár elvtárs dolgaiba.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.12.31. 09:04:29

@Stenonis: Mondom, ezek sokkal magasabb szintű célok, hogy csak úgy az ellenzék kedvéért mindent közzétegyenek. Nyilván oka van a visszatartásnak - én reménykedem abban, hogy a 14-es választások előtt ez lesz a Fidesz csodafegyvere. Ha mégsem, akkor vszeg annyi, hogy nem akarnak polgárháborút.

De ha a Fidesz-kormány nyilvánossá teszi az aktákat (nyugi, a Jobbik is tuti érintett), akkor meg ugyanazért fogtok sírni, hogy ezt hogy képzelték.

Nem az aktákkal van itt a bajotok, hanem hogy éppen nem az MSZP kormányoz, így ami csak történik, eleve szar lehet.

Hát szar lehet :)

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.12.31. 09:08:09

@Stenonis: Ja igen, és a 2006. októberi Gergényi-féle rendőrterror. Na akkor inkább a bolsevik Fidesz, mint a demokrata MSZP. A most spontán tüntető és hídfoglaló diákokat 2006-ban agyonverették volna a nembolsevik, nemkomcsi MSZP-rendőrök.

Ez van.

Stenonis 2012.12.31. 09:29:29

@OrangeOrder:

Mivel sohasem szavaztam az mszp-re, és soha sem fogok, ezért marhára nem érdekel az mszp...

Szóval engem kimondottan az érdekel, hogy a magát keresztény (hihi), jobboldali (muhaha), konzervatív (LOL), antikommunista (bruhahaha) fidesz miért nem hozza nyilvánosságra a komcsi ügynökaktákat.

Ha már előjött a csodafegyver, már te is úgy érzel mint Hitler 1945-ben, hogy már csak egy wunderwaffe segíthet? ;)

Stenonis 2012.12.31. 09:30:49

@OrangeOrder:

Jahogy, az mszp a mérce...

Hát eléggé alacsonyra tetted a lécet. ;)

Kérdés:
Gergényi miért nem ül börtönben?

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.12.31. 09:41:45

@Stenonis: Nyugi, meglesz minden, mindenki boldog lesz.

Gergényi? Nagyon jó kérdés. Talán még céljuk van vele? Ki vagyok én, hogy tudjam, mi jár Viktor szép fejében?

Stenonis 2012.12.31. 10:11:45

@OrangeOrder:

Látod, ezért bolsevik párt a fidesz...
Minden attól függ, hogy éppen mi jár Viktor fejében.
Pontosan ugyanúgy, ahogy Sztálin, Rákosi vagy Mao esetében.

A jogállamiságnak és az igazságszolgáltatásnak nem attól kellene függnie, hogy éppen mi jár a pártfőtitkár elvtárs fejében.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.12.31. 13:38:17

@Stenonis: Sőt, egyben náci is.

Tudom, hogy nem elegáns a Wikipédiára hivatkozni, de olvasd át sok szeretettel:
hu.wikipedia.org/wiki/Leninizmus

A kommunista párt döntő szerepe a kommunizmushoz vezető út során. Az eredeti marxi állásponthoz képest, mely szerint a kapitalizmus megdöntése után a folyamatok maguktól mennek tovább a kommunista társadalom felé, Lenin úgy vélte, a szubjektív emberi tényező igen fontos. Egy ideológiailag felvértezett kisebbség (a párt) képes arra, hogy elősegítse a kommunizmushoz vezető úthoz szükséges társadalmi változásokat.
A kapitalizmus világméretű megdöntése, a világforradalom kezdőpontja nem a legfejlettebb kapitalista államokban kell, hogy megtörténjék, hanem éppen ellenkezőleg, a kapitalizmus leggyengébb pontjain, az iparilag kevésbé fejlett kapitalista államokban.
A munkásosztály mellett a szegényparasztság is forradalmi osztály. Az iparilag fejletlenebb országokban a kis létszámú munkásosztályt a szegényparasztság egészíti ki, így elegendő mértékű munkásosztály nélkül is lehetséges a proletárdiktatúra.
A 20. század eleji imperializmusnak, mint a kapitalizmus utolsó lépcsőfokaként való felfogása.

Aki nagyon akarja, ráhúzhatja a Fideszre, de ezzel az erővel bárkire bármit rá lehet. Tévút, csak mostanában ez az új hype. Találhattok újat, inkább nácizzatok, az viccesebb.

Stenonis 2012.12.31. 14:03:58

@OrangeOrder:

Nem érted...

A fidesz nem proletárdiktatúrát akar kiépíteni.

A hatalomgyakorlása mutat nagyon erős hasonlóságot a klasszikus bolsevik módszerekkel.

Ilyen például az előzetes regisztráció kérdése. A társadalom kb. 80%-a ellenzi az előzetes regisztrációt. Mégis be akarják vezetni zéró társadalmi egyeztetéssel, szakértői előkészítés nélkül. Soha egyetlen fideszes anyagban nem szerepelt előtte ez a kérdés, sem a választási programokban, sem interjúkban, sehol. Egyszer csak az elsőtitkár elvtárs így ébredt és máris alkotmánymódosítás lett belőle.

Ha az államosítást és az állam szerepének növelését nézzük, akkor a fidesz elindult a marxi-lenini úton is ;)

Stenonis 2012.12.31. 14:06:14

@OrangeOrder:

Klasszikus bolsi trükk az is, hogy lényegtelen kérdésekben kikérjük a nép véleményét, de fontos dolgokban csak egy szűk kör dönt senkire sem hallgatva.

Mennyibe került volna, ha a Nemzeti Konzultáció során feltesznek egy-két kérdést az előzetes regisztrációval vagy az oktatás átalakításával kapcsolatban is?

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.12.31. 14:47:00

@Stenonis: A bolsevikoknak nem voltak ilyen módszereik, olvass utána. Rossz a terminológia eleve - a diktatórikus már vitatható megnevezés lenne, de hát amíg egy tüntetőt se bántottak, addig miről beszélünk. Az előző kormányzathoz képest nagyobb a demokrácia.

Államosítás kontra egykulcsos SZJA. Baloldali vagy jobboldali? Populista vagy szegényellenes?

Ugyanez az MSZP-nél: kommunista típusú, szinte padlássöpréssel egyenlő kisemmizése a középosztálynak, osztogatás az inaktív rétegeknek - másfelől ultrakapitalista privatizáció, a multik szopkodása, bankok mentése.

Stenonis 2012.12.31. 15:17:27

@OrangeOrder:
Ne fárassz már...
Szépen próbálsz terelni ;)

Mi nem volt bolsevik? Pont ők mondták, hogy micsoda demokrácia van, minden hatalom a néptől, a népért. És közben egy szűk csoport döntött.
Persze voltak szakszervezeti bizalmik, meg brigádoknál szavazások, de akkor is az történt amit a főtitkár elvtárs és a Politikai Bizottság elhatározott.
Társadalmi vita, politikai kompromisszum? Minek az!

Attól, hogy nem lövetnek a tömegbe, még nem jelenti azt, hogy ne kezdene bolsevizálódni az ország.

Kurvára nem érdekel az mszp, nem azért lettek elzavarva, hogy utána ők legyenek a mérce.

Egyébként most is megy az osztogatás az inaktív rétegeknek.

Az egykulcsos adom meg maga a megvalósult agyrém...
Beindult a belső fogyasztás? Nem.
A civilizált világban többkulcsos asz SZJA. Az Egyesült Államokban 5-6 kulcsos.

Többsávos SZJA, normálisan belőtt sávhatárokkal kellene. Hogy a középréteg ne adózzon a legnagyobb kulccsal.

A fideszes egykulcsosnak az volt a hibája, hogy az adózók kb. 20%-a jól járt (én is), és kb. 60%-nak csökkent a fizetése.
Utána nekiálltak kapkodni, bérkommandóval fenyegetni a vállalkozókat stb. Pedig csak egy könyvelőt kellett volna megfizetni, hogy számolja ki, hogy fognak a nettó bérek alakulni.

Végső érvként emelték a minimálbért. Erre növekedett a feketemunka és iparágak fognak megszűnni az országban.

Persze a statisztikákat lehet kozmetikázni a közmunkával, csak ez nem termelő munka és a mi adónkból fizetik őket is.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.12.31. 15:35:34

@Stenonis: Nem-nem, nagyon jól van ez így. Az SZJA-reformot pedig muszáj volt meglépni, még ha sokan biztos szarul is jártak. Bár őszintén szólva leginkább zsebbe fizetett minimálbéreseket ismerek csak leginkább, akik papíron rosszul jártak.

A bolsevizmus nem ez, nézz már utána, ne csak az ellenzéki hozzászólásokból tájékozódj. Egyházellenesség, proletárforradalom, munkásosztály. De mindegy, úgy látom, az ellenzék azt hisz, amit hinni szeretne. Hát ha nem náci, akkor legyen bolsevik, rendben. Klerikálbolsevik és szegényellenes + oligarchák :)

Vádold meg ellenségedet azzal, amit magad követtél el.

2014-ben lehet váltani, ha nem tetszik. Mi van, ha a többségnek (hoppá, bolse!) tényleg ez tetszik?

Stenonis 2012.12.31. 15:48:45

@OrangeOrder:

Nem csak a minimálbéresek jártak rosszul. A kolléganőm technikus és ő is szarul járt.

;)

Nem vagy hajlandó felfogni.

Nem az a vád, hogy egyházellenes a fidesz, vagy proletárforradalmat akar.

Az a probléma, hogy a hatalomgyakorlási technikái bolsevik jellemzőket mutatnak.

Felsoroltam korábban egy csomó példát, de ezekre nem tudtál érdemben válaszolni és csak tereltél.

Szegény ellenesség: tandíj bevezetési kísérlete, az alacsonyabb keresetűeket szívató adórendszer, ÁFA emelés, Lázár-féle annyit is ér kijelentés. Szerinted ezek mik?

Oligarchák: ugyan ki nyerte a földbérleteket? Ki újít fel majdnem annyi pénzért vasútvonalat, mint amennyiért a franciák TGV szakaszt építenek?

onmagam 2013.01.09. 15:46:56

Na ezt jól megcáfoltad:
"A fidesz nem kommunista mivel én mondom!"
Hát igen, logikus érvelés, biztos tényekkel alátámasztva.

Ez a cáfolat engem arra emlékeztet amikor szeretett vezérünk a rádióban jelentette be, hogy nem fogják a bankszámláinkat lenyúlni. Akkor nagyon megnyugodtam, hogy egy olyan országban élhetek ahol egy ilyen ötlet hallatán nem azt nézik elmebetegnek aki mondja, hanem oly nagyon komolyan kell venni, hogy a miniszterelnöknek kell személyesen cáfolnia.
(Na azt csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy az MSZP kormány alatt pl. elmegyógyintézetbe küldték volna a barátai azt aki a bankszámlák államosításával riogat, míg a cseppet sem kommunista Fidesz idején ezt komolyan cáfolni kellett.) Na mindegy ez csak olyan mellékvágány.

A lényeg amit írni akarok, hogy ezzel a bloggal csak magadból csinálsz hülyét.

Vannak más Fidesz hívők is, de ők legalább nem próbálják megérteni, megmagyarárzni, csak szajkózzák a vezértől hallott mantrákat. Vagy nézz meg pl. egy riszpektház videót!
A Fideszes parlamenti képviselők már meg sem várják a kérdést, szó nélkül továbbmennek, tudják, hogy úgysem bírnák megmagyarázni, akármi is lesz a kérdés.

Te meg beállsz itt önkéntes majomnak kezedben szurokkal és próbálod magyarázni mindenkinek, hogy de hisz emberek, ez itt fehér, nem látjátok???
Nem, nem látjuk.

Ja és ajánlom Orwell Állatfarm c. regényét.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2013.01.10. 09:23:14

@onmagam: Ja, hát ha a Riszpekt Ház azt mondja, akkor az 100%, hogy úgy is van! :)

Felőlem akár lehet bolsevik is, amíg nem a demokrata-kapitalista (ám a középosztályt örömmel sanyargató) MSZP van kormányon.

onmagam 2013.01.10. 19:45:51

@OrangeOrder: "ha a Riszpekt Ház azt mondja, akkor az 100%, hogy úgy is van!"

Épp ez az, hogy nem mondja, hanem látni a videon amint elsuhannak a képviselők.

" középosztályt örömmel sanyargató MSZP"

pl. ...egykulcsos adó

vagy a nagyon gáláns családi adókedvezmény, ahol a 3. gyerektől gyerekenként
havi 206250 forinttal csökkenthető az adóalap. Igen, ezt tipikusan a középpsztály számára találták ki, ők tudják maradéktalanul kihasználni.
(És véletlenül sem mondjuk egy olyan politikus akinek mondjuk 5 gyereke van, és eléri a fizetése az 1 millió forintot)

Az 1kulcsos adó negatív költségvetési hatásait pedig egyforma mértékben osztjuk szét gazdagon, szegényen:

pl. az áruházláncakra kivetett különadó (haverokat természetesen kivéve) aminek hatására egyformán drágul az élelmiszer szegénynek, gazdaknak egyaránt

vagy távközlési adó.

vagy megemelt áfa

Hát igen, így ezek jutnak hirtelen eszembe középosztály-sanyargatás hívószóra.

Nem mintha ezek mindegyike feltétlen rossz lenne. Csak éppen inkább a gazdagoknak kedvez mint a középosztálynak, avagy a szegényebbeknek.

Akkor már őszintébb az egyik ismerősöm hozzáállása:
"Én Fideszes vagyok, mivel a Fidesz a gazdagoknak kedvez, én pedig gazdag vagyok."
süti beállítások módosítása