Nem érdekelnek a pártok, a kampány, a szerintem nevetséges aktivisták - soha nem éreztem úgy, hogy nekem bárhova be kéne szállnom és ingyen vagy akár pénzért velük dolgoznom. A Fideszt se tartottam soha kifejezetten hitelesnek, mivel a 90-es évek elejétől rendszeresen néztem mindig a parlamenti közvetítéseket - tudom, ki honnan indult, emlékszem sok, máig felhánytorgatott beszólásra.
Bele lehetne menni, hogy kikkel indultak ők 1994-ben választási szövetségben, és aztán mi lett belőle - meg lehet magyarázni azzal Orbánék pálfordulását, hogy minél jobban megismerték a magukat liberálisnak vallókat, annál inkább érezték magukat az ellentétes oldalon. Mindegy, Moldován meg Thürmeren kívül kevesen vallják ugyanazt több évtizede.
Ami engem leginkább a fideszesekhez sodort, az a hihetetlen mértékű gyűlölet és aljas össztűz, amit ők úgy 2000 óta kapnak bármivel kapcsolatban. Egyszerűen a környezetemben fröcsögő emberek tettek azért a legtöbbet, hogy tudjam: a Fidesznél nagyon is jó helyen lesz a szavazatom. Mindenki máshogy nyomta az aljas szöveget: az éppen MSZP-sek cigányoztak és innen-onnan összeszedegetett információmorzsákkal próbáltak érvelni - az SZDSZ-esek értelmiségiekhez méltóan sokkal gonoszabban: folyamatos provokálással, gúnyos mosollyal. Meg persze A Külföld, ha ők mondanak valamit, az számít a legtöbbet. Igen, hát ezt ismerjük...
A 2002-2010-es időszak után pedig akárki jöhetett volna, felesleges a hisztéria. A magyar nép szívesen megszavazta volna Bajnaiékat másodszorra is, ha csak egy kicsit is jobban meg akarják nyerni a választást. Tehát még egyszer: az MSZP-SZDSZ csakis magát okolhatja a fideszesek 2/3-os győzelméért. Aztán majd leváltjátok őket négy év múlva. Vagy nem :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
iovianus 2010.12.27. 19:28:14
Dárdavető 2010.12.27. 19:31:23
Metrós Ryder 2011.01.23. 23:00:55
Libretto · http://szviccs.blog.hu 2011.02.09. 09:58:13
Ezzel együtt, tiszteletben tartva ezt a motivációt, magam nem tartom sem elégségesnek, sem hatékonynak.
Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2012.06.17. 04:04:43