A fideszellenes hisztéria ellen való orvosság

Az LMP ötletel

2012/12/03. - írta: OrangeOrder

Bejegyzés alcíme...

Mivel az egykulcsos adó biztosította extrajövedelmem birtokában már tervezem is az utazást egy egzotikus kis szigetre, ahol a bérkommenteléssel nehezen megkeresett pénzemet fogom (külföldön! skandallum!) elkölteni, így most van egy kis időm trollkodni. Visszaolvasva a posztokat, méltánytalanul keveset foglalkoztunk eddig a hazai politikai életbe üstökösként betörő pártocskával, az LMP-vel, így ma egy kicsit az ő körmükre nézünk rá.

Biztos sokan senki sem emlékszik rá, de a fijúk összehoztak már idén egy adójavaslatot (pdf), ahol nagy vonalakban vázolták is, mit tennének (többek között) SZJA fronton. Breaking news: fizessenek a gazdagok!

Azóta pedig újabb javaslattal hozakodtak elő, amivel az utóbbi időben nekiálltak megint haknizni - hogy is van ez srácok, hogy év közben már ne változtatgassunk az adórendszeren? Ti is elég kreatívak vagytok, ha szarul áll a költségvetés, akkor jön majd a 90%-os SZJA-kulcs? Az alapelv egyébként nem változott, csak még feljebb tekerték a potmétert, fizessenek még többet a gazdagok jelszóval. Lássuk, mennyivel többet is kellene pontosan a hozzám hasonló, elképesztő luxuskörülmények között élő narancsdroidoknak (=multinál vagy közepes magyar cégnél szellemi munkát végző burzsoá) fizetni!

csicska_lmp_3.pngAz LMP klasszikus, háromsávos, progresszív SZJA-rendszert javasolt, első körben 16%, 36%, és 40% kulcsokkal, 3,5 millió és 7 millió forintos sávhatárokkal. Pár hónapra rá megtalálták a zsebszámológépüket, és rájöttek, hogy jobb, ha ez inkább 16%, 25% és 45% (!) lesz, 1,5 millió és 4 millió forintos sávhatárokkal - jól látható, hogy már a látszatra sem ügyelnek, annyira nem érdekel senkit mit mondanak, hogy fapofával beszélnek kreténségeket: immár az átlagos bér egy része is a magasabb sávba esik, és jelentősen többet kellene adóznia, mint a jelenlegi, 2013-tól érvényben lévő rendszerben.

Megjegyeznénk, hogy néhány dolgot nem fejtettek ki részletekbe menően a srácok. Bár az adójóváírást visszaállítanák, és a félszuperbruttót is megtartanák a rendszerben, de arról nem írnak, hogy ez utóbbi a teljes bruttó jövedelemre érvényes lenne -e, vagy a jelenlegi félszuperbruttóhoz hasonlóan csak a jövedelem egy adott szintje feletti részre lenne érvényes. A járulékokat összesen 1,5%-kal csökkentenék (aszta!). A munkáltatói járulékokról nem írnak, így azt változatlanként vettük figyelembe. Az egészségügyi hozzájárulás plafonját 2013-tól eltörlik, erről sem ír az LMP, így ezt is adottnak vettük. A családi kedvezményt szintén átalakítanák, de ezzel - az egyszerűség kedvéért - nem számoltunk.

Az ábrán jól látható, hogy itt bizony nem aprózták el a srácok, valóban többet kellene fizetni - már az átlagbérnél magasabb lenne az adóék, mint a mostani, 2013-tól érvénybe lépő rendszerben. Onnan pedig nincs megállás, határ a csillagos ég! Úgy látszik, az LMP igazi mestere valójában Matolcsy, hiszen ők is úgy hirdetik programjukat, hogy szinte mindenki jól jár - hát, ha van valami full kretén, aki ezt elhiszi, annak megsúgom, ezeket a légből kapott ígéreteket nem árt fenntartásokkal kezelni. Évi 20 millió forintnál már a 70%-os adóéket (!) lépjük túl. Ez egyébként Nyugat- és Észak-Európában egy átlagosnak számító mérnöki fizetés.

obama-socialist1.jpg

Csak hogy kontextusba helyezzük: az utóbbi esetben például az adott alkalmazott szeptember közepéig minden évben csak az államnak dolgozna - azért robotolna, hogy nyugdíjakat, segélyeket, közalkalmazottakat, államadósságot (köszönjük, MSZP!) lehessen fizetni. Így is kell az LMP szerint, ebből talán tanulna a rohadék, gazdag fattyú - ez a csekély összeg nyilván még méltányos is, hiszen akár fel is koncolhatnák, amiért ilyen magasra tör ez a sznob, rátarti potenciális Fidesz-szavazó!

Úgy látszik, az LMP figyelmét elkerülte az is, amit elemzők már hosszú évek óta hajtogatnak: a munkát terhelő elvonás mértékének (további) csökkentésére van szükség. Ebben az első lépést már meglépte a Fidesz az SZJA-kulcs arányosításával és általános csökkentésével. Az LMP filozófiája az SZJA szempontjából annyiban foglalható össze, hogy a teljesítményt és a munkát büntetni kell - minél keményebben és többet dolgozik valaki, annál durvábban.

Ha a munkahelyteremtést és a munkaerőpiaci aktivitást ösztönözni szeretnénk, akkor további lépésekre van szükség - a Fidesz nagyon helyesen a segélyek és inaktivitás felől - ami nyilván kényelmesebb -, a status quot megbolygatva - és ezzel jelentős csoportoknak érdeksérelmet okozva - a munkaerőpiacra szeretne terelni minél több potenciális munkavállalót. Úgy tűnik azonban, hogy az LMP ehelyett inkább valami délibábos kommunizmust építene. Ne engedjük!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://orangeorder.blog.hu/api/trackback/id/tr374944477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2012.12.06. 07:53:57

Az külön vicces, hogy az LMP szavazói pont a abból a körből kerülnek ki (középosztálybeli, liberális, bár szerintem a középosztályhoz az is hozzátartozik, hogy valaki konzervatív, szóval a középosztálybeli jövedelemmel rendelkezők), akik nagyot nyertek az egykulcsossal. Szóval csak hangoztassák bátran! :-)
süti beállítások módosítása