Úgy néz ki, az NFÜ-nek vége - örüljünk vagy bánkódjunk?
Az NFÜ működését egyféleképpen lehet megítélni: az elérhető (megítélt) támogatásokból mennyi pénzt sikerült lehívni. Sajnos a szocialisták által létrehozott hivatal nem áll túl jól ebből a szempontból.
Sokan szeretnék mosdatni az NFÜ-t, sőt, olyan abszurd állításokkal is találkozni, hogy az NFÜ révén "az egyik legjobb pénzfelhasználási arányt sikerült elérnünk az EU-ban", ami azért túlmegy a szimpla csúsztatás vagy félretájékoztatás kategóriáján - felháborító, pofátlan, gyalázatos hazugság -, amit persze a baloldaltól már megszokhattunk.
A lehívott támogatások aránya 2011 végéig - nem állunk túl jól
Az igazság az, hogy 2011 végéig az NFÜ az EU-n belül a sereghajtók közé száműzte Magyarországot a sikeresen lehívott támogatások arányát tekintve. Ezzel amúgy tökéletesen egybecseng saját tapasztalatunk, és a hallott pályázatos rémtörténetek többsége is. Nagyrészt ez ad alapot egyébként az EU-nak arra, hogy a következő ciklusra a jelenleginél jelentősebb kevesebb támogatást lebegtessen az ország számára. Köszönjük, NFÜ!
Mindez persze nem a véletlen műve. Az Állami Számvevőszék 2008-as vizsgálata botrányos következtetésekkel járt - és az csak a jéghegy csúcsa, hogy az NFÜ többet költött például PR-ra és imázsjavításra, mint tájékoztatásra. A jelentés végkövetkeztetése az volt, hogy az NFÜ sokkal hatékonyabban is működhetne, és ez javíthatna az EU-s pénzek lehívási arányán is. Az már csak hab a tortán, hogy a pályázatok odaítélésénél gyakran merült fel a politikai elfogultság gyanúja. Zárójelben idekívánkozik, hogy az ügynökséget 2006 júniusától - előbb kormánybiztosként, majd 2007 július 1-től miniszterként - Bajnai Gordon felügyelte.
Az NFÜ egy bürokratikus, szarul, pazarlóan, alacsony hatékonysággal működő kádertemető megalakulásától kezdve - ezt bizonyítja, hogy régiós és EU-s összevetésben is még a középmezőnybe sem férünk be. A kormány nagyon helyesen ezért a radikális átalakítás mellett döntött. A mostani időszak már jórészt veszett ügy, de reméljük, a reformoknak köszönhetően végre sikerül majd a következő költségvetési ciklusban megfelelő hatékonysággal lehívni és odaítélni a támogatásokat.
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.24. 14:39:02
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.01.24. 20:53:38
V mint... 2013.01.24. 23:24:52
fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2013.01.25. 16:03:01
Metrós Ryder 2013.01.28. 18:56:52