Szívesen kertészkedek. Az érett gyümölcs színe, szaga, íze magával ragadó. A gyümölcsfa legnagyobb ellensége a levéltetű. Rendkívül aljas, sunyi gonosztevő. Semmi haszna sincs, csak azért teremtette a Jóisten, hogy tudatosítsuk: a gyümölcs nem magától van. Hogy megtanuljuk termeszteni és megóvni. A fa a levelein keresztül veszi fel az éltető napfényt, a levéltetvek pedig ezt zabálják le gátlástalanul. Legszívesebben a friss hajtású, a világra még éppen csak rácsodálkozó, zsenge leveleket támadják meg. Az élteti őket, hogy a fát és a kertészt megfosztják a gyümölcstől. Ők jóllaknak, gyümölcs pedig egyáltalán nem fejlődik. A levéltetvek világa kegyetlen hely, ahol csak az boldogul, aki minél többet, és minél gyorsabban lezabál. Itt szó sem lehet nagyobb ívű fejlődésről, öntözésről, gondozásról, hosszan megtérülő befektetésről.

A tetvek alattomosan megbújnak a levelek alján, a levelek látható felületén eleinte semmi baj nem látható. Az avatott szem azonban felismeri a pusztításukat, hiszen egyértelmű jelei vannak. A levéltetvek jelenlétére, aknamunkájára utal, ha a levél kínok közt pödörődik össze, végül félig megzabálva, lehullva fejezi be többre hivatott életét. Ilyenkor minden látszat ellenére nem a levél a hibás, noha a tetvek még ekkor sem mutatkoznak meg. Csak csendben átmásznak a többi levélre. Szintén félreismerhetetlen jel a szorgos, ám buta hangyák tüsténkedő csoportja. Ezeknek a buta hangyáknak fogalmuk sincs róla, hogy kihasználják őket, és kárt okoznak. Állandóan fel-alá rohangálva táplálják a tetveket, hiszen jutalmul nyalogathatják azok édes váladékát. A hangyáknak csak ez számít, hiszen teljesen megőrülnek ettől, voltaképpen függővé válnak. Minden más tevékenységüket félredobva állnak át a tetvek táplálására, gondozására. A tetvek pedig ravaszul erre játszanak, mivel efféle beépített segítség nélkül nem boldogulnának.

Természetesen tenni lehet, és kell is ez ellen. Megesik, hogy ügyes-bajos dolgaink közt elveszve figyelmünk lankad, s ezt kihasználva nyomban ellepik szeretett gyümölcsfánkat a tetvek tömegei. Ha nagyon elharapózott a fertőzés, radikális megoldást kell választanunk. A súlyosan fertőzött ágvégeket le kell vágni. Ilyenkor természetesen egészséges levelek is odavesznek, ami fáj a kertésznek. Meg kell azonban hozni a fájó döntést, hiszen áldozatok meghozatala nélkül tovább súlyosbodna a helyzet. A közvetlen elhárítás után jöhet a permetezés. Minden kis zugba be kell permetezni, hiszen a tetű bárhol képes elbújni. A megfelelően kikevert anyaggal, időnként megismételt permetezés megszünteti a tetűfertőzést, és megakadályozza annak újbóli elterjedését. Lelkiismeretes kertészként mindannyiunk kötelessége gondoskodni a gyümölcsfánkról, és elpusztítani a rátámadó tetveket.