A fideszellenes hisztéria ellen való orvosság

Nyugi: Orbán Viktor marad!

2012/01/07. - írta: OrangeOrder

Hatalmas méreteket ölt a hisztéria, talán sokan nem vártunk ennyi óbégatást. Pedig előre lehetett tudni, hogy a külföldet szolgaként, hazánk stabilitását bármikor feladó MSZP-SZDSZ hátország mindig lesben fog állni, hogy mikor árulkodhat és fordíthatja ellenünk a nemzetközi közhangulatot. Ez sikerült, sőt, a facebookot meg a blogokat olvasva még azt is hihetné az ember, hogy a magyar társadalom is a Fidesz ellen fordult.

Meglepő módon azonban a közvélemény-kutatási és az időközi választások számai is mást mutatnak. Nahát! Hogy lehet ez? Egyszerű: a hangulatkeltés kétélű. Míg a hazaáruló ellenzék tízezrével tüntet, a nemzeti oldal soha nem tapasztalt összezárással, fegyelmezetten tart ki a Fidesz-KDNP mellett.

Tehát ami most van a nemzetközi nyomásgyakorlással, a pénzügyi helyzettel és a folyamatos rinyálással együtt, azt mi és a Kormány is előre tudta. Nézzünk pár forgatókönyvet, mi következhet most.

 

1. Az IMF és az EU lemondásra kényszeríti a kormányt, szakértői kormányt nevez ki

Ez lehet a fideszeseknek talán a legrosszabb forgatókönyv, de simán elképzelhető szcenárió. Azonban ez csak látszólag rossz.

Már most hatalmas az EU-és pénzvilág-ellenesség, mi jöhet egy ránk kényszerített kormánnyal? A következő demokratikus választásokkor Fidesz- és Jobbik-győzelem, újabb koppanás az MSZP-nek.

 

2. Az IMF és az EU eddigi gazdaságpolitikájának feladására kényszeríti a kormányt

Elképzelhető, de mi jöhet akkor? Orbán Viktor kiáll és elmondja, hogy bocs gyerekek, megtettünk minden tőlünk telhetőt, nem hagyták. Végre kell hajtani az IMF-programot, még a médiatörvényt is esetleg kiheréltetik. Ez van.

A gazdaság biztató pályára áll, 2014-ben választások, a Fidesz győz, Jobbik feljön. MSZP koppan.

 

3. Az IMF és az EU előrehozott választásokra kényszeríti a kormányt

Fidesz-győzelem, Jobbikos előretörés - Operaházi-belvárosi koalíció koppan.

 

4. Nincs szükség semmilyen IMF-hitelre, Viktor kezében ott van a csodafegyver

Természetesen mindannyian ebben reménykedünk, hátha. Lehetnek ezek a kínaiak, az oroszok (bár a Moszkva tér miatt biztos haragszanak), esetleg az arabok. Volt tárgyalás bőven, ígéret is - aztán persze ki tudja, mi az igazság.

 

Egyszóval: bármelyik helyzet is állna elő, egyet nem tudok elképzelni - hogy az MSZP-DKP-LMP képes lenne a Fidesz esetleg Jobbikkal kibővített képviselőit létszámban felülmúlni.

709 komment
· 10 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://orangeorder.blog.hu/api/trackback/id/tr263526661

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Utcára vonulni Viktorért 2012.01.08. 12:33:35

A Fidesz erőt demonstrálna, terveik szerint több százezres tömeget vonultatnának utcára Orbán Viktorért, hogy ezzel mutassák meg, hogy a Viktor mögött rejlő támogatottság valóban kétharmadot jelent. Abban biztosak lehetünk, hogy ha ez megvalósul, akkor...

Trackback: Selmeczi: Nem kell betojni, a nigériai ex-miniszter fia megmenti hazánkat! 2012.01.08. 11:49:23

- Nem kell aggódnia többé a magyar családoknak, tegnap hajnalban netezgetés közben megtaláltam a megoldást! Magyarország nem szorul rá se az IMF-re, se az EU-ra ezután! - nyilatkozta Selmeczi Gabriella szikrázó mosollyal reggeli sajtótájékoztatóján. &n...

Trackback: Felelősnek tartja magát? - az orbáni mosoly tragédiájáról 2012.01.08. 11:49:01

Egy pénteki, a HVG újságírója, Dezső András által készített, mindössze néhány másodperces videó megtekintése vélhetően mindenki számára tökéletesen elegendő ahhoz, hogy  kijózanodhasson, beláthassa, hiába is reménykedtek, spekuláltak sokan az elmú...

Trackback: Fidesz már nincs! Felfalta önmagát is. 2012.01.08. 09:37:07

  Ha egy párt teljesen átalakítja a céljait és többszörösen nevet is vált, az már nem lehet ugyan az, mint régen. A Fidesz felfalta egykori önmagát is, és nem csak más rivális pártokat és tömegszervezeteket. Fidesz már nincs, hiszen többszörös...

Trackback: Fidesz sírvers 2012.01.08. 09:35:29

Mit írnál az FMPSZ, azaz a volt Fidesz sírkövére? (Fidesz--> FMPP--> FMPSZ.) Mert az F. Magyar Polgári Szövetségnek is szüksége lehet erre. Hiszen az SZDSZ, MIÉP, MDF, FKGP és sok más egykor kormányerőt is képviselő párt sírja felett ma már csa...

Trackback: Rogán Antal életrajza 2012.01.08. 09:23:12

Rogán egyéves pénzügyi ügyintézői gyakorlattal megy tárgyalni az IMF-hez. Tényleg az a jó az országnak, ha nem három felkészült gazdasági szakembert, hanem egy jogászt és két pártkatonát küld a Fidesz az oroszlánbarlangba? "Kihagyják Matolcsyt az...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.01.08. 09:22:23

Hogyan irányíthatja egy nemzet gazdaságát az, akinek egyetlen nap munkatapasztalata sincs a versenyszférában? Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott vállalkozásban, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.01.08. 09:21:59

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán, akinek mindössze egy éves szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van a megélhetési politizálás mellett? Mihez ért az ELTE-n huszonnégy éve szerzett jogi diplomájával? Nézzük meg Europass sablonba feltöltött él...

Trackback: Orbán "dob egy Putyint"? 2012.01.08. 00:32:32

Miért őrzik a várban a nagy büdös semmit mohának öltözött "palotaőrök"? Csak mert Londonban is van, nekünk tán még nem kéne. Schmitt Pált őrizni zsonglőrködő katonákkal? Őrségváltással? Na ne vicceljünk.Mi a reteknek kell kemén...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pángalaktikus-gégepukkasztó 2012.01.08. 13:08:12

1. Az IMF és az EU lemondásra kényszeríti a kormányt, szakértői kormányt nevez ki.
Valamint Brüsszel mindenkinek előírja a csörgősipka viselését. Persze fiam, így mennek ezek.

2. Az IMF és az EU eddigi gazdaságpolitikájának feladására kényszeríti a kormányt.
Arra gondolsz, h egyik nap már fog kiosztott kokiról beszélni miután felmossák vele a padlót és önként kinyalta a nyugati seggeket? Látszatpolitika ez, semmi más. A válsz: nem, nem fog megváltozni.

3. Az IMF és az EU előrehozott választásokra kényszeríti a kormányt
Hogyan is? Hogyan képzeled ezt konkrétan? Lásd 1.

4.Nincs szükség semmilyen IMF-hitelre, Viktor kezében ott van a csodafegyver. Természetesen mindannyian ebben reménykedünk.
Nem, kedves naiv barátom, max. a haveri köröd. A józanabbja nem ekkora debil.

Mellesleg, egyre több suttyó fidesznyik dörgölódzik a Jobbikhoz, ha más nincs alapon, majd velük túlélve a bukást. Sajnálatos, de ez sem fog menni, és megmenteni benneteket. Ha a Jobbik a mostani tökössége után összecimbizik a Fidesszel, úgy kb. a támogatottsága 90%-át vesztené el csípőből. Ennyire azért ők sem hülyék.

Napkutya 2012.01.08. 13:08:35

@2llkedő: Jaj, hagyjuk ezt!

Biztos forrásból tudom, hogy Keresztelő Jeromos megjelent a felcsúti akadémia zsíros kenyerein, uzsonnaidőben!

Ez csak jót jelenthet!

2llkedő 2012.01.08. 13:08:51

@medve2: "Oh Istenem, mindig is imádtam ezeket az érveket: a Fletói katasztrófáért nem a kormány, nem a kormányzati többség felel, hanem az ellenzék, a parlamenti kisebbség."

Csak nézd a tényeket. Minimális többsége volt az előző vezetésnek, és az is koalícióban, ami azért megnehezíti a kormányzást. Ezzel szemben nézd meg a fidesz gáncsoskodását. Amit akkor elleneztek, azt most bevezetik. 300 Ft-ért népszavaztattak, kivitték az embereket az utcára. Tandíjért hasonlóképp. Stb. Azért ne modd azt, hogy ezek olyan lépések voltak, amiket egy minimális többséggel rendelkező kormánynak könnyedén meg kellett volna oldani.

Most a 2/3 birtokában képtelenek megoldani problémákat. És ez szégyen!

osszián 2012.01.08. 13:09:04

@Kalmár:

Kalmár, te annyi ostobaságot ideböffentettél (hamarosan 70% lesz az államadósság (mihez képest..:-DDD), lemegy szépen az euró 270 forintra, (milyen alapon?), minden lenyugszik, a haza fényre derül - hogy egyáltalán nincs se okod, se jogod Putyilovot sértegetni:

"Már megint olyanokba ütöd az orrod amihez hülye vagy. A CBA semmilyen monopóliumot nem kap. Játszod itt a nemzeti érzelműt, de csak egy tanulatlan fotelnáci vagy."

Én sosem járok multikhoz, egy nagy piac mellett lakom - nem is szeretem a tesco féléket, de amit megint kárörvendően írsz, az szűklátókörű ostobaság.

Mert a multi egyrészt a legtöbbet tejelt a költségvetésbe, na és munkát ad sok embernek.

Ma amikor 100 munkakeresőre van 6 ajánlat.

Az a borzalmas, hogy a fideszék éppen olyan szűklátókörű, mint a blogger és mint te kalmár.

Hogy képtelenek vagytok összefüggésben látni a dolgokat.

Ha kitakarodik egy multi azon lehet élvezkedni, de pár ezer ember (a beszállítókkal) munka nélkül marad, a büdzsé meg adóbevétel nélkül.

Ha a parlamenti többség csakazértis meghoz egy uniós szabállyal szembemenő törvényt, lehet hogy büszke lehet rá, milyen keménytökű csávók vagyunk - de a rossz döntés okozta kárt 20 évig nyögi majd a társadalom.

alf (törölt) 2012.01.08. 13:09:35

@medve2: Azért eddig Fletó volt, aki beismerte: "Elkúrtuk.." És ha nem tudódik ki, akkor is tény, hogy ő mondta ki. És ők legalább felállították a Bajnai kormányt.
Most volna itt az ideje, hogy a Fidesz is szembenézzen az elmúlt másfél évvel, és mondjuk a jobboldali közgazdászok (Mellár, Róna, Csaba, Csikán) véleményére odafigyeljen. Nagyon el tudnám fogadni, hogy mondjuk egy Új miniszterelnök mögött ez a közgazdász stáb felsorakozna és megtennék végre amit meg kell.
És ne legyenek új választások, és ne jöjjenek se balról se jobbról mások!

alf (törölt) 2012.01.08. 13:12:09

@alf: Ja, egyébként mindannyian tudjuk, hogy ennek mi az esélye. -1! Ugyanis ez a mostani politikai vezetés teljes bukását jelentené.

osszián 2012.01.08. 13:12:49

@Putyilov gyári melós:

Az aranyos az, hogy a rendvédelmi erőket is maguk ellen fordították. Ki védi meg a seggüket?

A TEK?

Hja könnyen muzsikált Rákosi, az orosz tankokkal és Moszkvával a háta mögött:-))

NA YA! 2012.01.08. 13:17:14

@Putyilov gyári melós: köszi, bementem, de ezt mondták: "Процентная ставка по кредиту: от 13,9% годовых в рублях"

Szával bárhogyan is tisztelem a munkásosztályt, azért ahogyan valszeg nálatok a putyilov gyárban is mondják: 1 vodka nem vodka!;)

Kalmár 2012.01.08. 13:18:57

@osszián: Edig nem válaszoltme neked mert egy hülye vagy. Már kicsit unom, hogy ennek ellenére mindig próbálsz diskurálni.
Szóval, le vagy szarva.
Ha a Corát átveszi az Auchan akkor kit rúgnak ki te kretén?
Na, az ilyenek miatt nem válaszolok neked.
Ezentúl sem.

Putyilov gyári melós 2012.01.08. 13:21:09

@osszián:

Készülödnek az oroszok már javában egy kis "baráti" segítségnyújtára a szabaccságharcunk "védelmében"!

"Ezzel szemben a 2009-ben még 12,3 milliárdos költségvetési juttatásban részesült honvédelemre most mintegy ötven százalékkal többet szán a Kreml. A tervek szerint közel hasonló arányban, 10,4 milliárdról 14,2 milliárdra nő a biztonsági és rendfenntartói tevékenység állami finanszírozása.

A trendfordulót elvben már jelezte Dmitrij Medvegyev egy korábbi döntése, amellyel az államfő egészen a 2020. évig meghatározta a hadiipari kiadások volumenét, sőt abszolút prioritásukat a büdzsében. November elején Vlagyimir Putyin megjelölte azt is, hogy a csillagászati összegből mennyit szánnak az állam hadiipari megrendeléseire, mennyit a korszerű technológia beszerzésére, illetve más katonai célokra. "
www.portfolio.hu/gazdasag/fordulat_az_orosz_koltsegvetesi_politikaban.160735.html

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2012.01.08. 13:26:18

@MikeBoy:

Először idézlek, utána reagálok:

----------
"Mindjárt meglátjuk a balfékek nevében ki csapdázta be magát éppen:

Nohát, csak nem bértollnokok írják Orbán facebookját?
Akkor a bértollnok az egy jó dolog, ugye?
Hisz a Miniszterelnöknek is van belőle sok.
Az itt író bértollnokok azok rosszak vagy jók picim?
És aki nem bértollnok az micsoda is szerinted?
...
Tehát vannak a bértollnokok eddig jó. Orbán is fizeti őket, hogy írjanak.
"Kiknek is? Ezeknek: "nem pedig ingyenélő gazember mint itt sok-sok kommentelő."

Veszed már a lényeget? "
----------

Minden intézmény illetve vezetőségük (kormány, nagy cégek, bankok stb.) rendelkeznek kommunikációra specializált részleggel (sajtóosztály, stb.). Ez normális. Ezek professzionális "bértollnokok", akiknek ez a munkájuk. A kanalizáció tisztítokra sem mondod azt, hogy "sz*rkeverők", mert az a dolguk.

Szóval "szerkesztőgárda" mindenhol van, ahol erre szükség van. Szükségszerűen az intézményük álláspontját és híreit közvetítik.

Ellenben a(z eltúlzottan) kormányellenes csőcselék, aki a neten rengeteg írogat, na az bizony vagy bértollnok, vagy ingyenélő.

Nem kétlem, hogy vannak vesztes rétegek egyelőre, de ehhez idő kell. (Érhető tehát az is, hogy ők most elégedetlenek.) Tényleg a középosztály felfuttatásával lehet aztán nekik is munkát adni. Amúgy mások jobban titkolják ezt, de pl. Szlovákiában (statisztika ide vagy oda) rosszabb a szegény rétegeknek, ott ráadásul igazi diktatúra van, pl. a telefonszolgáltató, mobilszolgáltató, bank stb. azt csinál kb. amit akar (személyes ismeretségen keresztüli példáim vannak rá). Közben a szolgáltatások és az élelmiszerkínálat is nagyon alacsony szinten van. Csak éppen "dübörög" / "stabil" a gazdaságuk. Igen, a nép megnyomorítása által. Lehetne Orbánnak még adni egy esélyt, nem?

---
@Kompli:
"A család már sajnos nincs és ezt jórészt a munkahelyemnek köszönhetem. Welcome to the real world."

Sajnálom (őszintén).

alien 2012.01.08. 13:29:21

Hát tényleg nem értitek a felszámolt jogállam és jogbiztonság mellett nem jön senki ide nekünk meg nincs termelésünk, mert mostanra megszűnt, hagyta ezt mindkét oldal, egy saját termelés nélküli piac lettünk és nincs jobb forgatókönyv mint abbahagyni a lopást és az adócsalást és szépen beállni a sorba meglépni a reformokat, mert kellenek, ugyanis ha nem kellenének akkor nem állnánk pénzért sorba visszaépíteni a termelést és bízni a legjobbakban, de az nem az amit ez a sok troll itt zsidózva böfög meg szellent a száján sok ősszájú tinó kapjatok már észhez felborítanak minket viktor miatt úgy hogy az egésznek még értelme sem volt, hiszen nyilvánvaló, hogy a növekedés nem indult be az szja-tól ami már nem is egykulcsos
és tényleg azt gondoljátok, hogy a liberális oldal tudja befolyásolni a piacokat, hogy vesznek-e államkötvényt vagy nem? sokat gondoltok ha ilyen erejük lenne talán nem buktak volna meg
értitek egyáltalán hogy a 10 százalékos hozamra adott kötvény mit jelent? mondjuk, nem vagyok nagy matekos, de ha 10 évre veszed akkor a hozam 100 % értitek megduplázódik a pénze, nektek, nekem kell kétszeresét visszaadni miből?
az imf (köpjetek nagyot) meg az eu (hányjatok bátran, többet nem tudtok) 5-6 százalékra ad, kevesebbet kell visszaadni nektek kevesebbet kell fizetni
a külön adót ki fizeti? szerintetek? biztos a multi meg a bank elnyeli, olyan fajta ugye? hát nem! mert most benyeli anyázik egyet, elmegy innen, vagy nem de árat emel és akkor ki fizeti na ki? meg elmegy az eu bíróságához( gyerünk azt a hányást ki vele, tudtok ti ha akartok) és eljárást indítanak és fizetni kell és mi van az alaptörvényben erre az esetre új adó, és az ki fizeti tánbiz nem mi? hát akkor miért is fasza azorbán, avona meg a többi ász? miért? mire számítotok? miből fogtok enni adni a gyerekeknek? tényleg megéri basztatni az egész nyugati világot? náluk miért van jogállam, jólét stb. jobban éltek 1600-ban is miért? mi mit csináltunk akkor és miért? térjetek magatokhoz mert ha a tények térítenek benneteket észhez nem lesz jó senkinek
együtt sírunk és nevetünk, de ov-nek és sosem dolgozott körének valószínű van euró alapú megtakarítása befektetése, nekik lesz kajájuk mindig nem fognak fázni amikor mi igen

Dr. Pozitivista Pista bácsi 2012.01.08. 13:33:57

A posztoló gyönyörű példánya az elvakult Fidesz rajongónak, és zseniális látleletét adja a Fidesz politikai céljainak.

Bemutat négy szcenáriót, a lehetséges kimenetelekkel. Mind a négy, a Fidesz újabb győzelméhez vezet és az MSZP koppanásához.

Lehet örülni. Hiszen ez a cél, nem?
Ja, hogy az ország közben ebbe beledöglik?

Kit érdekel? Hatalmon maradni minden áron. Ez a cél! És ez minden eszközt szentesít. Még az államcsődöt is.
Szánalmasak vagytok, a kormányotokkal együtt!

alien 2012.01.08. 13:37:10

@Viktor_Viccnélkül: ki a nyertes most melyik réteg mesélj? szerintem most nem jó senkinek később mitől lesz?

osszián 2012.01.08. 13:38:00

@Kalmár:

Hát én nem s vártam választ, egy percig se - nem is tudnál. A kisujjamba több van, mint a te ostoba csodaváró fejedben.

Azért kötöttem ki a mondanivalómmal nálad, mert te vagy itt a leghülyébb. Tudod én dokumentarista vagyok, annál meg a legfontosabb követelmény: v.ö.

Vesd össze.

A többieknek szólt, te agyelszívott.

Vessék össze az általam írt konkrétumokat, a valóságot, a te ábrándjaiddal.(hamarosan 270 ft-os euró, 70%.os államadósság, stb).

Te nem számítasz. Egy nick vagy, aki irgalmatlan baromságokat pakolt ide, és a ki mindamellett mégis szánalomra méltó, mert el se tudja képzelni, hogy itt csőd lesz, kormánybukás lesz, és csodafegyver nem lesz.

Tehát: eszembe se volt semmi párbeszéd - hülyékkel, elvakult süketekkel minek: kipécéztelek és a te zavaros ábrándjain keresztül mutatom meg a valóságot.

2llkedő 2012.01.08. 13:40:44

@Viktor_Viccnélkül: "Lehetne Orbánnak még adni egy esélyt, nem?"

2010-ben kapott még egy esélyt. Eljátszotta!

2llkedő 2012.01.08. 13:41:44

@alien: "szerintem most nem jó senkinek"

No! No!

Walter Hartwell White 2012.01.08. 13:42:13

A "hazaáruló ellenzék"-ről meg annyit, hogy attól még valaki nem hazaáruló, csak mert Orbánnal és a galerijével nem ért egyet. Akármennyire is tartja helyénvalónak, hogy a "nemzet" és a "haza" szavakat kisajátította magának, és igazi jelentésüket elkoptatta.

Visegrádi 2012.01.08. 13:43:04

Akik sosem kerülhetnek ismét hatalomra, vagy vezető pozícióba:
-Bokros Lajos
-Gyurcsány Ferenc
-Orbán Viktor

osszián 2012.01.08. 13:43:04

@pozitivista pista:

Van egy gyanúm, hogy inkább provi ez. Ilyen hülye még egy fideszes se lehet, mint a blogger - ez inkább ki akarta itt ugrasztani a nyulat a bokorból, és most jót röhög magában - mennyien vannak még mindig a legostobább csodavárók, akik azt írják, a hitelminősítők nem is számítanak - jön az olcsó euró, és ahogy Übü magyarázta: termelékenységben utolérjük Kínát...-DDDD

kuwert 2012.01.08. 13:43:42

"Hatalmas méreteket ölt a hisztéria..." - írod. Ige. Igazad van.
És mindez 2002-ben kezdődött. Orbán választási vereségével, majd 2006-ben elképzelhetetlen méretűvé vált, Orbán második veresége után. Az, ahogy ma a társadalom reagál, ahogy írod, a hisztéria, az teljes egészében Orbán felelőssége.
A politikai szélsőségek bevonása a társadalmi párbeszédbe (ha még van ilyesmi), a világ populista értelmezése, az emberek megtanítása arra, hogy a külvilágot okoljuk minden bajunkért, nos, mindez miniszterelnökünk alapos munkájának gyümölcse (lásd narancs). Hát akkor fogyaszd egészséggel, és ne panaszkodj!

alien 2012.01.08. 13:44:16

@2llkedő: nálunk kinek jó normális adófizető gályapadmellettszívó dolgozónak?

alien 2012.01.08. 13:45:15

@2llkedő: nem eljátszotta, van erre szakkifjezés e-l-k-úúúúú-r-t-a a négyzeten, a köbön

nápolyi maszti 2012.01.08. 13:46:06

Remélem, ez a vicc paródia! Mert azt nem hiszem el, hogy bárki e hazában 2012. januárjában ennyire hülye legyen!

2llkedő 2012.01.08. 13:47:06

@Kalmár: ".ezért inkább összeültet pár ballilberális mogult és nácitól, rablóig összehord mindent a kormányra......"

Az Echo, a rémHÍRtv, a Lánchídrádió, a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap mit csinált nyolc év alatt? Az agyakat mosta, uszított.

Az ATV-n viszont megjelennek jobboldali megszólalók is, Kálmán Olga pedig teljesen korrekten mindenkinek kényes kérdéseket tesz fel.
Az, hogy agy ballibsi négyes elemzi a történéseket, nem ugyan az, mint Bayer mélymagyarjának a műsora.

2llkedő 2012.01.08. 13:48:15

@alien: "nálunk kinek jó normális adófizető gályapadmellettszívó dolgozónak?"

Nem rólad beszéltem. Nem tudsz örülni annak, hogy vannak, akiknek jó? Hát micsoda dolog ez!

alf (törölt) 2012.01.08. 13:49:27

@kuwert:
"a világ populista értelmezése, az emberek megtanítása arra, hogy a külvilágot okoljuk minden bajunkért"

Ezt Orbán csak elővette. Ebben a népben szemmel láthatóan nagyon nagy a hajlandóság erre. Mohács óta mindig csak a "más" a hibás" szemléletnek van széleskörű populizmusa. Ahogy fentebb írtam, csak szembe ne kelljen nézni a bajokkal. Szembe ne kelljen nézni, hogy elkúrtuk... Sőt, ha valaki ilyet mond, hogy elkűrtuk, akkor az hazaáruló.

osszián 2012.01.08. 13:49:46

@Visegrádi

Egyetértek.

Bokros kilóg, de azért éppen elég a társadalmi ellenállás még vele szemben. Hát ki méltányolja ma is, hogy 92%-ról 63-ra szállította le az államadósságot 2005- és 07 között? Az emberek képtelenek összefüggésekben gondolkodni.

Hanem itt a hatalom kérdése. Köztársaságban a hatalom a népé. Választott delegáltjai képviselik a Parlamentben. Itt tévedés van a fejekben, mégpedig nagy: nem a kormánynak van parlamentje, hanem fordítva.
A hatalomgyakorló szerv az országgyűlés.
A kormányfő csupán prime minister (első szolga). a többiek is szolgák. Miniszter=szolga.

Nálunk megfordult, a feje tetejére állt.

A népé a hatalom, és akkor vonja meg megbízottjaitól, amikor muszáj lesz.

2llkedő 2012.01.08. 13:49:47

@alien: "van erre szakkifjezés e-l-k-úúúúú-r-t-a a négyzeten,"

Ez nem jó szakkifejezés. Ez olyan, mint a hazugság és a lódítás. Ami most van, arra még nem találták meg a megfelelő szót.

hoseman 2012.01.08. 13:50:05

nyugi orbán marad? tE rühes patkány! ez azoknak a százezreknek-millióknak is szól akik kiestek a pixisből?..ha meg nem,akkor ki a hazaáruló te nyomorult szemét?!

2llkedő 2012.01.08. 13:51:48

@hoseman: "akkor ki a hazaáruló te nyomorult szemét?!"

Aki nem ért egyet a hatalmasságos Orbán Viktorral.

Mert Orbán Viktor = HAZA

alf (törölt) 2012.01.08. 13:53:11

@osszián: Bár a magam részéről Bokrost is szívesen látnám egy szakértői csapatban de nyilvánvaló, hogy elutasítása óriási. Ezért írtam, hogy
MELLÁR, CSIKÁN, CSABA, RÓNA..
Őrájuk már ugyan ne fogja senki, hogy "ballibsi", mégis a fejüket fogják attól az eszetlenségtől, ami itt most zajlik.

osszián 2012.01.08. 13:53:30

"Hát ki méltányolja ma is, hogy 92%-ról 63-ra szállította le az államadósságot 2005- és 07 között?"

Nem Bokros 1995 és 1997 között tette rendbe a költségvetést.

osszián 2012.01.08. 13:57:42

@alf:

Igen!

De ott van Csaba. Neki felkínáltak egy zsíros állást a monetáris tanácsban: azt mondta - úriember ilyet nem fogad el.
Vajon országmentést elfogadna?
Vagy Bajnai újra, Oszkóval - de konzervatív közgadákkal is - mert ez igy lenne fair.
Kupa se olyan öreg még, és helyén van az esze.

Róna? neki van a legtöbb infója, nagyon fontos ráfigyelni!!!
Ő már hónapok óta tudja, hogy erről a maffiáról az EU és az USA levette a kezét.

kuwert 2012.01.08. 13:59:04

@alf: Ebben egyetértünk. Persze, Orbán nyilván csak elővette, bár én nem hiszek igazán a nemzetkarakterológiában. nem gondolnám törvényszerűnek, hogy ez így van...

hoseman 2012.01.08. 14:00:04

..egyébként nem létezhet párbeszéd elvakult fideszesekkel..van a családomban egy díszpéldány... sajnos ezek betegek:( tolerancia,önkritika,szociális érzékenység ismeretlen fogalmak számukra.. ezek így születtek.

Putyilov gyári melós 2012.01.08. 14:01:59

@2llkedő:

2010 októberében, amikor a nyugdíjpénztárak államosítására és a 3000 milliárd magánmegtakarítás ellopására készülődtek,akkor Orbán tudta, hogy egy évet kapott, többet nem adnak neki a nagyok az ámokfutásra.
FELTETTE AZ ORSZÁGOT A RULETTRE ÉS ELBASZTA!
ÜRES A KASSZA, NINCS TÖBB PÉNZ A KSZINÓJÁTÉKRA!

ORBÁN MEGBUKOTT ÉS EZT Ő IS TUDJA!

"Egy év: ennyi időnk van

- Egy évünk van arra, hogy ebből az adósságcsapdából kitörjünk, de legalább kinyissuk az ajtaját - mondta el Orbán. Amennyiben ez nem sikerül, veszélybe kerül az orszég önállósága, visszatér a szociális bizonytalanság, a reménytelenség. Orbán szerint nem lesz még egy ilyen lehetőség a megújulásra.

A 2011-es költségvetés megállítja az államadósság növekedését, ami az adósságcsapdából való kilábalás első lépése. Ezt a politikát kívánja a kormány folytatni 2011 után is, szerkezeti reformokat hajtanak végre, és a hiányt is tartják. Orbán szerint megkezdődött a nyugdíjreform, az oktatási reform, az egészségügyi reform, és a közösségi közlekedés megújítása is. Amennyiben a szerkezeti reformok véghezvitele sikerül, és a hiányt is tartani tudják, akkor 2014-re 70 százalék alá csökkenhet az államadósság szintje. Ha viszont nem sikerül, akkor ismét vesztesekké válunk - jelentette ki a miniszterelnök."

Napkutya 2012.01.08. 14:02:07

Az EU véleménye a kormány munkájáról és Magyarországról?

Szombaton fogtam padlót.

Valaki, erős egyszerűsítéssel ugyan, de kb. a "leszarjuk"-ot nyilatkozta.

Egészen pontosan, bejelentette: az EU össztermék 0,8 százalékát állítjuk elő. Leírom máshogy, egy százalékát SEM!
NEM jelent problémát, ha megszakadnak a kapcsolatok.

(A Görögöknél, ez a szám 1,8 volt, több mint a kétszerese.)Ráadásul, politikailag is vállalhatatlan, amit csinálunk, mert a görögök legalább levonták a tanulságokat.

Ha nem akarunk az EU tagjai lenni? Kérem!
Megyünk a saját fejünk után? Kérem, Uraim, csak nyugodtan! Az, csak egy gonddal kevesebb!

ÉS IGAZ!

A német vagy a francia adózó, magasról tesz rá, hogy van-e Viktorunk vagy nincs. A politikusa is. AZ már nem mindegy neki, ha az ő pénzéből kell minket segíteni, mert nem elég hogy nagy a pofánk, még balfaszok is vagyunk.

Most, olyanok vagyunk, mint a durcás kamasz, aki elverte a zsebpénzét, csapkodott otthon, meg óbégatott, majd beb.szta maga mögött az ajtót.

Aztán eszébe jutott, hogy a kulcsa odabenn van.

alf (törölt) 2012.01.08. 14:05:15

@Napkutya: Nagyon igaz meglátás!
Sajnos, nagyon igaz...:(

alf (törölt) 2012.01.08. 14:09:16

És még egyszer leírom, amit az elején már leírtam. A helyzet adott. nemzetvezetőink még próbálják kenni a sz...rt, magyarázni a kettős beszéddel a magyarázhatatlant, de már ide is beszivárogtak azok a hírek, amik Nyugat Európában vagy az USÁban kb. 1 hete nyilvánosak.
NEM TÁRGYALNAK VELÜNK!
Vagy visszacsinálja a hatalom azt az ámokfutást amit előadott (médiatörvény, jegybanktörvény, AB, bírósági kúria, stb.) vagy ENNYI VOLT!

És akkor, ha majd 500-600 forint lesz egy €, na majd akkor tessenek kedves "jobboldali" (ugyan már, hol jobboldali ez a neobolsi populista banda) troll barátaim magyarázni a bizonyítvány!

Putyilov gyári melós 2012.01.08. 14:11:11

@2llkedő:

Akinek Orbán a HAZA, az nem magyar, hanem orbániai :O)))

De akkor húzzanak gyorsan a picsába a magyarok országából, a MI HAZÁNKBÓL, haza Orbániába! :O))))

2llkedő 2012.01.08. 14:11:52

@Putyilov gyári melós: Ne azt figyeld amit mond! Ezt ő mondta.

neszójjábe 2012.01.08. 14:12:42

4. Nincs szükség semmilyen IMF-hitelre, Viktor kezében ott van a csodafegyver

"Természetesen mindannyian ebben reménykedünk, hátha."

Ugye, ugye Ti sem bíztok már vakon benne.
De ha nincs csodafegyver, akkor mit is csinált az elmúlt másfél évben????!!!!
Mi alapján választotta ezt az "unortodox" utat? Hazárdírozik velünk? Vagy a pártkatonák helyzetbe hozása előrébb való volt a szakértők megfelelő helyre ültetésénél. Bizonyára. Olyan nincs, hogy ma A-t mondok, holnap meg B csinálok. Ma fekete vmi, holnap meg fehér. Márpedig úgy néz ki, hogy egy kidolgozatlanságtól, a külső-belső hatásoktól, elkúrtuk-effektustól befolyásolt gazdasági pályát ír le az ország. Olyan kacskaringós mint az ökörhugyozás. Látszik az amatőrség, tanácstalanság. Akármi is volt az eredeti terv (mert már nem az eredeti utat járjuk rég - ez mnyp magánosításnál kideült) már bebizonyosodott, hogy nem jó. És a cél még Orbán esetében sem szentesíti az eszközt.

Plusz nem a demokrácia megcsúfolására, a hatalom megszilárdítására (saját emberek mindenhol akár 9! évre kinevezve) kellett volna pazarolni ezt az időt, hanem felelősségteljes kormányzásra!
Mert ők ÉRTÜNK vannak! Vicc kategória a köztársasági elnöktől kezdve (miért nem volt elég jó Sólyom?!), az alkotmánybíróság, a PSZÁF, a médiahatóság, az alkotmány (igen az is!)...egészen a dekoratív, de igen butácska nyugdíjvédelmi biztosunkig. És még sorolhatnám.
Erre volt idő, ez volt a legfontosabb NEKIK! EZT CSINÁLTÁK MAGUKNAK!
éS MIT KAPTUNK MI?:
Mnyp ablakban, üzemanyagár, forintárfolyam, csorbított minkavállalói jogok, 16% szja, 27% áfa, rendőreink, tűzoltóink dolgozhatnak 65 éves korukig, indoklás nélküli elbocsátás, ostoba huzavona az oktatás körül, cenzúra, a jogállamiság, demokrácia sárbatiprása, ilyen olyan bújtatott adók, bizonytalanság...stb

EZT ÉRDEMLI A 2/3-AD + 1/3-AD? Legalább a képlet első felére lettek volna tekintettel. De a sok kiábrándult, Orbánt mesiásként váró ember csak arra, addig volt fontos, hogy melegyen a 2/3.

Mostanában megint kezdenek majd fontosak lenni az emberek, mert már kicsi a támogatottság.

Veszélyben a kormány pozíciója, mi várható? Senki nem tudja.

Tipp 2014-re: LMP-MSZP-DK-... ki tudja még ki összefogás nagyon veszélyes lesz a Fideszre. Ezért kénytelen lesz összefogni százszor megtagadott kölykével, a Jobbikkal. Ez utóbbi esetben valszeg Fidesz-Jobbik koalíció, de 2/3-ad nélkül.
Viszont még túl kell élni a köv 2 évet.

Kalmár 2012.01.08. 14:13:49

@2llkedő: Kerülöd a választ látom. Nem baj.

osszián 2012.01.08. 14:15:14

@alf:

"És akkor, ha majd 500-600 forint lesz egy €, na majd akkor tessenek kedves "jobboldali" (ugyan már, hol jobboldali ez a neobolsi populista banda) troll barátaim magyarázni a bizonyítványt"

Hé miket beszélsz!

Olvasd a nagyeszű Kalmárt: hamarosan újra 270 lesz és még jobb...mert szembeszállunk a gonosszal - olvastátok Bayer Zsocát? ( a Sátán kutyái). A sok ellenség a tökéletességgel szemben...

2llkedő 2012.01.08. 14:16:20

@Kalmár: Mire válaszoljak? A fantáziádra nem tudok.

alf (törölt) 2012.01.08. 14:18:06

@osszián: Hidd el, én örülnék a legjobban, ha nem lenne igazam! Sajnos azonban a 270Ft-os €-ra annyi az esély, mint Baumgartner Zsoltinak az F1 világbajnoki címre. :(Pedig annak is örülnénk! :)

2012.01.08. 14:18:21

@Viktor_Viccnélkül:

"Szóval "szerkesztőgárda" mindenhol van, ahol erre szükség van. Szükségszerűen az intézményük álláspontját és híreit közvetítik.

Ellenben a(z eltúlzottan) kormányellenes csőcselék, aki a neten rengeteg írogat, na az bizony vagy bértollnok, vagy ingyenélő. "

OMG!
Vettem, mosolygok, legyintek, fogom a fejem, vége. :)))

Putyilov gyári melós 2012.01.08. 14:18:33

@2llkedő:
Én csak a tényeket konstatálom, hogy elfogyott a pénz, VÉGE A KASZINÓJÁTÉKNAK!

Orbán az országot tette fel a rulettre, rosszul pörgetett és vesztett, ELQRTA AZ EGÉSZ ORSZÁGOT A HAZÁRDJÁTÉKON!

Most revolvert tart az ország fejéhez, orosz rulettet játszik és azzal zsarolná a világot, hogy adjanak neki pénzt a további kaszinójátékra, és húzogatja az elsütőbillentyűt!
1 Euro=324 Ft, CSATT!

osszián 2012.01.08. 14:19:24

@Kalmár:

Hát a te hülyeségeidre mit válaszoljon?

Na ezt követeli az ájemef:

A többieknek:

" a jegybanki függetlenség visszaállítása;
a Költségvetési Tanács megerősítése;
szigorúbb költségvetési politika;
a válságadók mértékének jelentős mérséklése, majd kivezetésük;
az ad-hoc gazdaságpolitikai intézkedések beszüntetése;
a tervezett reformok végig vitele;
a szociális juttatások rendszerének átalakítása;
a közösségi közlekedési vállalatok átszervezése;
a magáncsőd intézményének a bevezetése területén kell lépéseket tennie a magyar kormánynak."

De ez semmi.

Brüsszel nélkül le se ül.

Brüsszelnek sokkal keményebb követelései vannak.

Az USÁ-nak meg egyenesen az, hogy az alaptörvényt vissza kell vonni.

hoseman 2012.01.08. 14:25:19

@Viktor_Viccnélkül: "Ellenben a(z eltúlzottan) kormányellenes csőcselék, aki a neten rengeteg írogat, na az bizony vagy bértollnok, vagy ingyenélő."

baszdmeg!! kész,vége,több ló nem indul...
és Te is itt vagy köztünk,jössz-mész,írsz,olvasol,dolgozol,gyereket nevelsz,sírsz,mosolyogsz stb...létezhet ez??...

ayatollah 2012.01.08. 14:28:11

@hoseman: ez tényleg vicc hogy még nácikkal vagy sámánosokkal is több párbeszédet lehet folytatni mint orbánista elvtársakkal. ez van.

ayatollah 2012.01.08. 14:29:30

@Visegrádi: kihagytad Medgyessyt. amúgy jó.

Napkutya 2012.01.08. 14:49:04

@osszián: Szerintem, az lehetett a begőzölt stratégia, hogy átviszik villámgyorsan, izomból az összes NEKIK jó változtatást, az előtt, mielőtt a nagy mamut EU egyáltalán észbe kapna, vagy mozdulni tudna.

Nem jött be.

Ami az EU és Orbán viszonyát illeti, most a Macskafogó jut eszembe:

"-Mibe is került ez nekünk, Safranek? Jöjjön csak közelebb!-"

A politikát, most lépjük át, de évekig, nagyon, nagyon sok eurót beleöltek, hogy zárkóztassák az országot. No, annak egy tekintélyes része, most épp ment a lecsóba, a többi kárral együtt.

Ezt, nem nagyon díjazzák.

fonó 2012.01.08. 14:55:01

Álomvilág, önbecsapás. A csontvázakat MANYUP vagyon, eltőzsdézett MOL 500 milliárd akkori váltással lenyúlva 70 % alá vihették volna az adósságot Gyurcsányék de nem voltak annyira pofátlanok.

fonó 2012.01.08. 14:58:51

Milyen gazdaságpolitikában bíztak a Fideszesek ahol 300 ft számlával hazaárulás-mengelézés, 30 ezer zsebbe dugva rendben, hazafias. Ennyire primitív egy pénzügyesünk sem volt eddig h számok nélkül letegyen egy tervet benne kékbanán, fordítókorong, ősmagyar agysebészet. ...

dbeata 2012.01.08. 15:19:00

@osszián: Majd akkor érjük utol Kínát, ha tömegek lesznek hajlandóak krumplit enni, meg lemondani minden kényelemről, és dolgozni éjt nappallá téve, és a gyerekmunka is divatba jön. Addig meg szépen elálmodozhatunk róla.

2llkedő 2012.01.08. 15:31:35

@Putyilov gyári melós: "Most revolvert tart az ország fejéhez, orosz rulettet játszik"

A probléma ott van, hogy nem a klasszikus orosz rulettet játsza már. Az egy éles töltény helyett lassan egy vaktöltény van abban a tárban.

osszián 2012.01.08. 16:09:27

@dbeata:

Persze.

De ezt magyarázta a dakota nagyfőnök. Übü szerint minden az akarat - a tények nem számítanak. de az előzmények:

„A csúcsra a mai napon Magyarország ért fel, minden egyes polgárával együtt, akik nyolc éven át kitartóan mentek előre, ők tűzték a csúcsra a zászlót. Egy uniós ország vasárnap csúcsot állított fel, sokak számára derült égből villámcsapás: itt az új csúcs, ez magyar világsiker – fogalmazott a Fidesz elnöke, aki aztán arról beszélt: a szabad világ országai elszoktak attól, hogy versengő demokráciában lehet olyan óriási egységet teremteni. Ez nemcsak hatodik szabad választás. Ma forradalom történt a szavazófülkékben.” (Orbán Viktor, 2010. ápr. 26.)

Aztán 1 évvel később jelentette ki, hogy termelékenységben utólérjük Kínát.

Ekkor kapott agyfaszt mindig nyugodt teológus testvérem - és üvöltve kereste elő a ház minden szegletéből a kínai kütyüket, madzagokat, tévét, monitort, gépet, pendrájvot, kis rádiót, nagy rádiót, és harsogott: méd in csájn, méd in csájan - itt is minden méd in csájn...

Utolérjük Kínát... jön a csodafegyver...

dbeata 2012.01.08. 16:13:10

@osszián: Amúgy az alcím is olyan, mint a Sárkány ellen sárkányfűárus. Hiába, aki múltba tekintget...

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.01.08. 16:19:26

@osszián: Hát tényleg vicces ezt a tömeghisztériát nézni. Pedig annyi nektek tetsző vélemény van a neten mindenhol... csak az MSZP-s propaganda folyik már a csapból is. És pont ez az egy szem blog zavarja a demokratákat :)))

Itt meg csak a vagdalkozás jön, a személyeskedés, viszont a poszthoz alig bírt bárki érdemben hozzászólni vagy állításaimat cáfolni.

2llkedő 2012.01.08. 16:24:29

@OrangeOrder: "csak az MSZP-s propaganda folyik már a csapból is."

Ha a tények, a valóság leírása az propaganda, ám legyen.

2llkedő 2012.01.08. 16:27:09

@OrangeOrder: CSAK A FIDESZ, CSAK A VIKTOR!

Eléggé érdemi a hozzászólás?

osszián 2012.01.08. 16:34:48

@OrangeOrder:

Végig ahhoz szóltunk. Kalmárok és nem kalmárok Ossziánok és neszójjábe -k.

Itt és most kivételesen nagy volt a témához ragaszkodás, csak kevés idióta terelt.

Te vagy a blogger.

Lehangoló. Komolyan. Elképesztő mennyiségű dokumentumom van 2002-től a jobboldali sajtót illetően: ilyen ijedt idétlenséget nem tudnék felmutatni, pedig élvezettel gyűjtöm...

Haver.

Lehet bízni egy formációban. Hinni - görcsösen.

Na de a realitásokat nem árt feltérképezni - és akkor mi lesz a csodafegyverről ábrándozókkal? - a bilibe lóg a kezük.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.01.08. 16:44:33

@osszián: Azt elég kevesen tudták meggyőzően leírni, hogy hogy fogja a nép leváltani Orbán Viktort és kormányát. Ki fog kormányozni, melyik pártok, stb.

Persze olyan volt, hogy "te hülye vagy, ez nem igaz".

osszián 2012.01.08. 16:46:51

@OrangeOrder:

És milyen csodafegyverben hiszel???

Fehéren feketén leírtam: ilyen nincs.

Kína nem törődik velünk, kész röhej Übü sertepertélése... a 60 éves barátság - ugyan.

Kína nagybefektető. 3000milliárd dollár a valutatartaléka.

Idióták, nincs annyi nulla!!!

Ott hagyják a pácban az agresszív kismalacot.

Nagyon nagy változások kellenek majd, hogy kihúzzanak.

osszián 2012.01.08. 16:56:36

@OrangeOrder:

...-)))

Mosolyjel.

Jó lett volna, ha elolvasod, egy délelőtti kommentemet.

Hogy váltja le?

Kényszerűen. Maga váltja le magát. Tudod-e. pajtás, mi az államcsőd???

Abba bizony olyan hatalmas ország , természeti kincsekkel, pampákkal, erdőkkel mindennel - is befaragott, mint Argentína!

Most tanulmányozom.

Mivel kezdték? a myny pénztűtárak ellopásával. Mivel folytatták?!

A valutaalapjuk elköltésével, elzabrálásával!

Totál államcsőd követte - és majd csak amikor visszatértek a demokratikus állapotokhoz fejlődött fel újra ez a gyönyörű ország.

DEMOKRÁCIA NÉLKÜL nincs rentábilis gazdaság.

specialist 2012.01.08. 17:43:29

@OrangeOrder: Ahelyett, hogy hívnád a süllyedő hajó utasait, hogy gyerünk, foltozzuk be a lukat együtt, te ehelyett a kapitány egyenruhájának színe miatt izgulsz, és annak örülsz, hogy éppen narancsszínűben van, amikor elmerülünk, nem pirosban... Kicsinyes, provinciális gondolkodásra vall, emiatt nem jutunk egyről a kettőre soha. Vannak, akik nem tartoznak egyik táborhoz sem, mert régen rájöttek, hogy a pártok nem képviselnek értékeket, csak érdekeket...De a pártos gondolatok mindig hangosabbak, mint csendben reménykedő, semleges tömegeké.

specialist 2012.01.08. 17:53:50

@Viktor_Viccnélkül: Ne máár...Akkor te most egy mocskos ingyenélő vagy, aki nem foglalkozik a családjával, csak azért mert írtál 7 db kommentet??? Nekem soha nem jutna eszembe ilyesmi valakiről, aki leírja a véleményét, csak azért, mert különbözik az enyémtől...Te se légy ilyen szigorú magadhoz! Várj csak, egy pillanat, próbálom megérteni a logikádat....ez most csak azokra vonatkozik, akik kritikusak a kormánnyal szemben? Ez most komoly??? Na jó, eddig próbáltam eljátszani, hogy vitábe tudok veled elegyedni, de már nem megy röhögés nélkül... Bocs. Azt hiszem mindenki jobban jár, ha a kommentelés helyett tényleg inkább a családdal foglalkozol... :DD

alien 2012.01.08. 19:22:50

@2llkedő: megfogtál, gazemberség?

alien 2012.01.08. 19:23:44

@2llkedő: ja hogy nekik, hát nekik aztán lehet hogy jó, de nem cserélnék velük :(

dbeata 2012.01.08. 19:36:44

@Kalmár: Remélem, te csak CBA-ban vásárolsz! Mert ott drágább a bevásárlás ám! Aztán nehogy elringassad magad abba a hitbe, hogy ott mekkora hazafiak a főnökök, és mekkora magas bérre jelentették be a dolgozókat. Muhaha!! Kamu minimálbér, ha egyáltalán be van jelentve. Múltkor a madaras teszkóban megkérdeztem valamit edy vásárlótól, kiderült, hogy CBA dolgozó, ő is inkább ott vásárol! De azért köpködjél nyugodtan a multikra. Biztos igazad van abban is, hogy sok támogatást kaptak. Lehet, hogy abból futja dömping árra. Én meg szívesen spórolok a bevásárláson. Azért majd figyelem, hogy csökkennek az árak a CBA-ban (a támogatásnak ugye le kell egyszer gyűrűznie a vásárlóhoz is)
Ezzel együtt, ha tehetem, akkor magyar terméket veszek! (nem OV miatt). De a pénztárcámnak nem vagyok ellensége.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.08. 21:05:48

@medve2: Azt írtam volna, hogy Fletó zseni volt? Ha igen, akkor megkövetlek! Nem volt szándékom ilyet írni. De sokkal jobban felmérte a helyzetet, mint Ovi. Szerintem Ovi annyira elzárta magát a rögvalóságtól, hogy nem látja, hogy mekkora katyvaszt főzött ide nekünk. A dilettáns csapatával együtt.

Ezért gondolom, hogy Ovi soha nem lesz képes lemondani.

@M_R: "Az egyetlen jelentős különbség, hogy OVI ez elmúlt pár hónapban gyakorlatilag minden civilizált országot sikerült megsértenie."
Ezzel nem értek egyet! Fletó nem volt antidemokratikus. Ovi pedig már '98-ban is az volt ("Parlament ellenzék nélkül is működik"). Csak most méginkább az! Ez is egy hatalmas különbség! A többi ehhez képest már csak hab a tortán...

Hülye aki elolvassa! 2012.01.08. 21:18:34

Komcsik, libsik, bohóc pártok,
Az utcán mit hadováltok?
A magyar nép megszavazta,
Tűnjetek a ferde faszba.

Mocskoljátok az országot,
Hazaáruló szarzsákok.
Kártékony a létetek,
Megnézném a véretek!

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2012.01.09. 01:02:50

AMIT A LEGTÖBB KOMMENTELŐ MŰVEL ITT, NA AZ AZ Ö N Á M Í T Á S FELSŐFOKON.

CSAK A K A R J Á T O K HINNI, HOGY A MOSTANI ESEMÉNYEKNEK KÖZE VAN AZ ÁLLAMCSŐDHÖZ VAGY AKÁR VIKTOR BUKÁSÁHOZ, TI KERTI FINGÓTÖRPÉK. MÉG A FELCSÚTI FOCISTADION KAPUJÁNAK KILINCSÉIG SE ÉRTEK FEL, ANNYIRA TÖRPÉK VAGYTOK SUTTYÓFEJEK.

CSAK A K A R J Á T O K HINNI, HOGY A MOSTANI ESEMÉNYEKNEK KÖZE VAN AZ ÁLLAMCSŐDHÖZ VAGY AKÁR VIKTOR BUKÁSÁHOZ. A VALÓSÁG AZ, HOGY AZ MNB TÖMVE VAN EURÓTARTALÉKKAL, ÉS AMINT A TRANZIENS (NEM ISMERITEK A SZÓT, MI, TI SUTTYÓK?!) TEHÁT AZ GYORS LEFOLYÁSÚ JELENSÉGEK LEMENNEK, UTÁNA AZ ELŐNYÖS TÁRSASÁGI ADÓRENDSZER (AMI ALKOTMÁNYBAN IS GARANTÁLT) ÉS SOK MÁS DOLOG MIATT IGENIS FELLENDÜLÉS LESZ. A GYORS LEFOLYÁSÚ ÁTMENETI JELENSÉG NYILVÁN AZ IDEIGLENES BIZALOMVESZTÉS A HIRTELEN GYORS DÖNTÉSEK MIATT, DE AMINT AZ IGAZI BEFEKTETŐK LÁTJÁK HOGY VAN ITT PÉNZ ÉS MÁR NINCS TÖBB SZÍVATÁS, UTÁNA MINDEN BEINDUL.

ITT VAN A PORTFOLIO.HU AMI AZ INDEX TÁRSOLDALA ÉS NEM VÁDOLHATOD HOGY NARACSSZINŰ, NA ITT EGY CIKK TŐLE A NAPOKBÓL:
www.portfolio.hu/befektetesi_alapok/kulfoldi_alapok/magyarorszagon_jart_a_neves_kotvenyguru.161037.html

IDÉZEM NEKTEK BALFÁCÁNOKNAK:
"VÉLEMÉNYÜK SZERINT A KÖVETKEZŐ NAPOK KRITIKUSAK LESZNEK, AZONBAN SZERINTÜK KÖZEL A FORDULAT. AZÉRT IS KELTETTE FEL AZ ORSZÁG A FIGYELMÜKET, MERT MINDENKI A LEGROSSZABBAT MONDJA RÓLUNK, ÉS SZERETNEK OLYAN HELYZETBEN BEVÁSÁROLNI, HA A KÖRÜLMÉNYEK IGAZÁN ROSSZAK, HISZEN EKKOR BENNE VAN A LEVEGŐBEN A FORDULAT. A BLOOMBERG RIPORTERE AZ INTERJÚ VÉGÉN RÁKÉRDEZETT, HOGY AZON FELÜL, HOGY A POTENCIÁLIS TERMÉKEK KÖZÖTT A LEGKEVÉSBÉ ROSSZAT KELL MEGVÁSÁROLNI, TUD-E MÉG MONDANI ÉRDEKES LEHETŐSÉGET, AMIT A PIACON LÁT. BILL GROSS MEGLEPETÉSRE ÉPP MAGYARORSZÁGOT EMELTE KI, MINT ELMONDTA, TEGNAP A BEFEKTETÉSI BIZOTTSÁGI ÜLÉSEN MOHAMED EL-ERIANNAL IS BESZÉLTEK A MAGYAR KÖTVÉNYEKRŐL ÉS A HAZAI HELYZETRŐL. [...] BILL GROSS VÉLEMÉNYE AZÉRT IS FONTOS, MERT A VILÁGON MINDENHOL KÖVETIK AZ Ő TANÁCSAIT"

NA MIT GONDOLTOK OKOSTOJÁSOK, HA CSŐD LENNE VÁRHATÓ, AKKOR JÁTSZANÁNAK MOST A HATALMAS KOCKÁZATÚ MAGYAR PAPÍROKRA? HOGY JÓL ELVESSZENEK EGY CSOMÓ PÉNZT.

NA ERRE VARJATOK GOMBOT TI AKIK OSTORRAL KAPCSOLJÁTOK BE A TÉVÉT.

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2012.01.09. 01:05:46

SZÓVAL AZ ÖNÁMÍTÁS: ORSZÁG CSŐDBEN ÉS/VAGY ORBÁN BUKÁSA.

SZÓVAL A VALÓSÁG: NYUGI, ORBÁN VIKTOR MARAD. ;)

:DD

ayatollah 2012.01.09. 04:09:40

@Viktor_Viccnélkül: gondolom Szlovákiából röhögsz a pofánkba

ayatollah 2012.01.09. 04:12:16

@medve2: Bajnai és Oszkó szakértők, és nem politikusok elsősorban, akárcsak Bod-Péter vagy Mellár, vagy Chikán. Ha nem látod a lényeget, bocs, a te készülékedben van a hiba.

osszián 2012.01.09. 10:46:58

@Viktor_Viccnélkül:

Na, akkor meg van a csodafegyver...:-)))

Tegnap, és éppen itt határoztam el, hogy elvakult hülyékkel immár soha többé nem vitatkozom.
Most sem, csak annyit jegyzek meg, hogy a valutatartalék hajszálra ugyanannyi volt amikor Bajnai átadta a kasszát. Csak akkor a 34 milliárd euró sokkal többet ért.

Ezzel együtt vitte katasztrófába az országot Orbán és csapata.

Abban a pillanatban ahogy folyó kadásokra vagy beruházásokra fordítanak egy centet is a valutatartalékból, az felgyorsítja a véget, nincs az a pénzügyi guru, amelyik oda befektetne.

Most se vett egy kötvényt se, csak szimatolt egy kicsit. (Akár a kínaiak tavasszal).

A valutatartalék az nem saját pénz. Azután ugyanúgy kamatot fizet az ország, mint a többi kölcsön után. Viszont kell az importra, kell a hitelek törlesztésére, és biztonsági tartaléknak. Argentína volt az az ország, amelyik először a mnypénztárakat rabolta le, majd a valutatartalékot a saját nemzeti bankjából - totál államcsőd követte.

Hát persze itt is itt a csőd - most már akkor is, ha lesz megállapodás, de ha nem lesz, akkor hamarabb.

osszián 2012.01.09. 11:22:46

Csaba László véleménye a valutatartalékról:

"Ha tartok attól, hogy a forint árfolyama gyengül, akkor a védelmül szolgáló jegybanki tartalékot megsokszorozni kellene, nem pedig annak csökkentésére törekedni" - fejtette ki az elmúlt napokban a sajtóban többször is megjelent értesülésekkel kapcsolatban, miszerint a kormány a devizatartalékokat nézte ki magának. "Ez veszélyes lenne mindannyiunkra nézve" - figyelmeztetett. Hozzátette: azokat, akik ilyen úri muri megoldásokkal kísérleteznek, gyorsan leleplezik. (Napi gazdaság, 5 napja)

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2012.01.09. 11:32:08

@osszián: NAGYON EGY ÖNTELT CSÓKA VAGY, AKI OKOSNAK HISZI MAGÁT:
"TEGNAP, ÉS ÉPPEN ITT HATÁROZTAM EL, HOGY ELVAKULT HÜLYÉKKEL IMMÁR SOHA TÖBBÉ NEM VITATKOZOM.
[...]
HÁT PERSZE ITT IS ITT A CSŐD - MOST MÁR AKKOR IS, HA LESZ MEGÁLLAPODÁS, DE HA NEM LESZ, AKKOR HAMARABB."

KÉPES VAGY ILYENEKET KIJELENTENI, HOGY AKKOR IS CSŐD LESZ, HA LESZ MEGÁLLAPODÁS STB. ÉS HOGY HÜLYÉKKEL NEM VITATKOZOL... NO COMMENT. DE AZ A FAJTA VAGY, AKINEK MÉG DIPLOMÁJA SINCS VAGY CSAK VALAMI NULLA FŐISKOLA AMIVEL KITÖRÖLHETED, DE AZÉRT OSZTOD A NETEN AZ ÉSZT. A REALITÁS MELLESLEG AZ, ÉS EZT A NEVES KÖZGAZDASÁGOK SEM KÉRDŐJELEZTÉK MEG, HOGY MÉG SIKERTELEN IMF TÁRGYALÁS ESETÉN SEM LESZ ÁLLAMCSŐD. ŐK ÓVATOSABBAK TEHÁT, MÉG HA GONDOLNAK IS ERRE, TE VISZONT SIMÁN KIJELENTETTED. SZERENCSÉRE NEM A TE FAJTÁID HOZZÁK A DÖNTÉSEKET.

MENJÉN INKÁBB VISSZA AZ IRODÁBA FOLYTATNI AZ AKTATOLOGATÁST, HAVER.

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2012.01.09. 11:33:23

"DE AZ A FAJTA VAGY" => "TE AZ A FAJTA VAGY"

"NEVES KÖZGAZDASÁGOK" => "NEVES KÖZGAZDÁSZOK"

Hutyibetyár 2012.01.09. 18:29:41

@Pángalaktikus-gégepukkasztó: Sajnos ez igaz. Önkormányzati szinten nagy puszi pajtások és mennek a háttéralkuk ezerrel. A szélsőséges szavazók miatt megy a kis hőbörgés meg szalonzsidózás, de azért egyre jobban ismerkedik egymással a két oldal. Ami összetartozik az összenő egy idő után sajnos. Pár szittya idiótát el fog veszíteni majd a jobbik, de szerintem simán beáldozzák. Max. a kurucon lesz egy kis hőbörgés meg megalakul az újnyilas párt, vagy ilyesmi és a jobbik máris benne van a hatalomban ezerrel. Tetves megélhetési párt az is csak sajna...
Egyébként egy Szolidaritás szerű civil kezdeményezés még mindig feljöhet a választásokig és szétnyerheti magát, ha megfelelő szakértő gárdát tudnak felhajtani. Márpedig szerintem abból most van elég (már mint nem pártkatona szakértő, akinek nem tetszik a rendszer).
Ezzel kifognák a szelet a fidesz vitorlájából, mivel eddig az volt a mondás, hogy bezzeg az mszp...Itt viszont ezzel már nem lehetne védekezni, itt akkor már számot kellene adni a simicska-pintér maffia dolgairól és egyebekről...

Kalmár 2012.01.09. 18:32:44

@dbeata: Alaposan összekeverted a dolgokat.
Először is NEM a CBA adózik kevesebbet az új válságadóval. MINDEN hazai lánc. Coop, Reál, Arzenál stb. Leállhatsz a CBA legendával. Lufi.
Másodszor nem vagyok multi ellenes, de helyesnek tartom, ha az állami támogatások, a mögöttük álló giga vagyon és a piaci erővel való visszaélés mellé kapnak a kicsik is egy kis levegőt. A kiskereskedelem jelentős részét bonyolítják. Igen én is sokszor vásárolok kisboltban. Itt van a sarkon és kedvesek, személyesek, megbízhatóak.
Ettől még a nagybevásárlásokat én is a Sparban intézem.
Az egyik legjobb intézkedése volt a Fidesznek.

Hutyibetyár 2012.01.09. 18:39:27

@Viktor_Viccnélkül: tipikus fidesznyik vagy, aki vakon elhisz mindent, holott lehet a dolgok mögött tudatosság van, lehet dilettantizmus, amit tudatosságnak álcáznak. Jobb az eseményeket egyedileg megvizsgálni és eldönteni róluk, hogy azok hová vezethetők vissza. Személyeskedéssel nem mész semmire, sem címkézéssel. Itt sokan nem szocik, vagy ballibek szerintem. Ne felejtsd el, hogy az emberek több mint fele nem tudna kit választani és nem azért mert nem érdekli a saját sorsa (ez a leggyökerebb porpaganda duma), hanem mert nem talál vállalható pártot, akivel azonosulni tudna. Egyébként szerintem sem lesz államcsőd, de azt sem hiszem el, hogy minden fenékig tejfel. Hazárdírozás megy, mint ha tőzsdéznénk és kevés a ráhatásunk az eseményekre. Lehet így is, úgy is. A Fidesz megdöntött néhány tabut, ami nekem kifejezetten szimpatikus. Mindig azt vallottam, hogy ha valaki nem tisztel, mint barát, tiszteljen, mint ellenség. Csak itt most már túl sok az ellenség, és nem tudom, hogyan fogunk ebből jól kijönni. Nekem a volt komacsek fallosz szopkodók politikusok, mint Horn, vagy Németh sem voltak szimpatikusok. A nyugat őket azért tisztelte, tiszteli, mert nagyon jót tett a nyugatnak. Sajnos nálunk is nagyon kevés az olyan politikus, aki a magyar nép érdekeit tartja szem előtt. A fideszben ha nem lenne a simicska-pintér tengely, akkor talán azt mondom, hogy valami tiszta dolog elindult, de így inkább azt mondom, hatalmi átrendeződés zajlik, amiből én, mi nem biztos hogy jól fogunk kijönni. Legalábbis hogy ez ilyen drasztikusan zajlik. Orbánt egyébként én nem tartom egy megélhetési politikusnak, ő tényleg inkább olyan Napóleon féle kis akarnok féle. A népét a győzelembe akarja vezetni, csak nem számol azzal, hogy ennek mi az ára...

dbeata 2012.01.09. 18:39:37

@Kalmár: Nyilván én is úgy gondoltam. Miféle legenda? A levegőről szólva, az nekünk, kisvállalkozóknak se ártana... Nem minket kéne agyonnyomni. Bár, nem mi vagyunk a haveri kör, ugye...

Hutyibetyár 2012.01.09. 19:00:37

@Kalmár: Hát ez a dilemma, a mutyizó adót nem fizető kisvállalkozót támogassuk, vagy a sápolható, éhbérért dolgoztató, nyereséget kivivő multit. Nyugaton már jobban letisztult ez a kép, multiknál a bevándorlók dolgoznak már egy ideje...

dbeata 2012.01.09. 20:08:42

Egyébként tipikus már a poszt címe is... OV, az Isten, mindenáron...

dbeata 2012.01.09. 20:10:06

@Hutyibetyár: Talán el lehetne gondolkodni azon is, vajon tehet-e ezekről valamit a jóságos adórendszer.

dbeata 2012.01.09. 20:11:27

@Hutyibetyár: Amúgy meg, fejétől bűzlik a hal. Amíg odafönt a nagybetűs Mutyi megy, és a rendszer szinte kikényszeríti, mit várunk alulról?

dbeata 2012.01.09. 20:32:33

@Hutyibetyár: Amúgy, egyetértek a fenti véleményeddel. (18:39)

specialist 2012.01.10. 15:07:38

@Viktor_Viccnélkül: De, már tudom, ki vagy. Sajnos mostanra értettem meg, hogy egy kezeletlen mániás depresszióssal van dolgom... Vagy egy kényszerképzetektôl szenvedô paranoiással/skizofrénnel. Nem akarlak bántani, ôszintén kívánom a gyógyulásod! Ne csüggedj, erre jó gyógyszerek vannak!

Zemeti 2012.01.10. 16:26:22

Gondolom, ti még mindig várjátok a nagy csodát ugye?!

Viktor házi bankára, már nem:

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20120110-jarainal-ezert-szakadt-el-a-cerna.html

Ennyi fiúk, vége, megvolt a "nagy terv", nincs tovább.

Az értelmesebbje már menekül a süllyedő gyorsnaszádról. De azért ti még menjetek ki felvonulni egyet a Kedves Vezető hívására, talán május 1-ig még pont kihúzza.

Hutyibetyár 2012.01.12. 15:31:28

@dbeata: Talán el lehetne gondolkodni azon is, vajon tehet-e ezekről valamit a jóságos adórendszer."
Micsodaaa??? Hát főleg az tehet erről, illetve nem erre a mentalitásra szabták azt eredetileg, amit rencerváltás után átvettünk. Kiskapukeresésre berendezkedett honfitársainknak más lett volna alkalmas. Nekünk eleve erre a vagyonosodási vizsgálatra épülő rendszert kellett volna kitalálni, mint ami amcsiban van. Csak akkor mi lett volna a sok olajbáróval banyek? Meg megélhetési politikus und sleppjével, akik nem kevés kenőpénzekből éltek/élnek már régóta. Pontosan, ahogy írod, fejétől bűzlik a hal...
süti beállítások módosítása