A fideszellenes hisztéria ellen való orvosság

Ingyen, de miből és kinek?

2012/12/21. - írta: OrangeOrder

Zajos elégedetlenkedés, tüntetés, hídfoglalás. A hős diákforradalmárok 1848 és 1956 méltó örököseivé léptek elő. Sőt, talán még menőbbek is az elnyomó zsarnok ellen elöltöltős puskát, illetve dobtáras gépkarabélyt ragadó elődeiknél. Az ország érdekeit szem előtt tartva, halált megvető bátorsággal szállnak szembe a szabálysértési eljárást indító rendőrökkel, meg a bundás kenyérrel a megyeházán. Egy pillanatra képzeljük el, ahogy a Rádió épületét védő ÁVÓsok bundás kenyérrel kínálják az ostromlókat, majd kérésükre megengedik, hogy éjjelre is az előtérben maradjanak!

forradalmárok.jpgSzép dolog az értelmiségi lét, az életen át tartó tanulás, az egyetemre járás, és elég kényelmes is. Ha pedig az ember csak mímeli, akkor sokkal kényelmesebb, mint a valódi munka, csak éppen nem hasznosabb. Tandíj nélkül lébecolni 8-10 évet a campuson, csüngeni az állam csecsén, az volt ám az igazi élet! Sajnos ez már csak a múlt, ma már legfeljebb 6-7 évet lehet így átvegetálni egy olyan egyetemi szakon, amely jobb esetben sosem fog megélhetést biztosítani az elvégzőjének, rosszabb esetben nem is érdekli őt. A helyzet az, hogy a bölcsészetnek csak akkor van értelme, ha az ember a képzés eredményeként valóban megtanul önállóan gondolkodni azon a tudományos szakterületen, amelyet választott. Középszerű jogászokkal és közgazdász-menedzserekkel tele van az álláskereső rovat, nem kellenek. A silány újságírók sajnos általában valakinek a valakijei, s így gyakran akár egészen az Indexig jutnak, de ahhoz sem kell egyetem, hogy valaki egy fogalmazni és helyesen írni képtelen, műveletlen okostojás legyen. Egyetem csak a legjobbaknak kell. A nép adójából ne járjon senki évekig kommunikáció szakra azért, hogy aztán Kenó nyerőszámokat olvasson be Az utolsó szamuráj második reklámja után, hiteltelen műmosollyal a cicababa arcán! A nép adójából ne képezzék ki a százezredik jogászt is, aki nem elég eszes, és annyira sosem lesz jó, hogy ebből éljen, de legalább anyuci elégedett lesz, mert diplomája van az ő szeme fényének! A nép adójából ne tanuljon több diák felesleges közgazdásznak, amikor túl sokan vannak, ráadásul éppen a végnapjait éli, és a szerkezeti összeomlás szélén táncol az a gazdasági rendszer, amelyet tanítanak nekik! Az, hogy valaki munkanélküli germanisztikus, sajnos nem szakma és a társadalomnak sem hasznos, noha ezek a felvilágosult, liberális értelmiségi egyetemisták amúgy rendkívüli módon tudnak aggódni a társadalomért. Kivéve persze, ha az ő egyetemi naplopásukról van szó, mert akkor kit érdekel a társadalom, de nekik jogaik vannak! Miközben egy értékelhető munkát leadó ácsnál, vagy csempézőnél csak Gyurcsány Ferenc szakdolgozatát nehezebb előkeríteni.

Az óriási felháborodás és a hozzáértést színészkedő diákérvek hullámzó tengerén valamiért nem esik szó egy szakmai végzettség nélkül is köztudomású és józan paraszti ésszel felfogható körülményről. Azt régóta emlegetik, hogy demográfiai katasztrófa fenyegeti Magyarországot, csak éppen arra nem gondolnak a cigiző-söröző buliforradalmárok, hogy mielőtt majd hirtelen sokan halnak meg, ez a sok ember előbb még hirtelen egyszerre abbahagyja a munkát, és elmegy nyugdíjba. Vagyis termelés helyett már csak elvárja majd, hogy termeljenek rá. Igen, a Ratkó-korszakról van szó, utolsó előtti alkalommal. Az 1949-56 között megszületett sok-sok gyermek eléggé feljavította a népesedési képet, most viszont majd egyszeriben lerontja. Tavaly ugyanis elkezdett nyugdíjba menni ez a népes korosztály, 2021-ben pedig közülük az utolsók is leteszik a munkát. A kérdés akkor már nem az lesz, hogy ki tartsa el a lábát lógató kommunikáció szakos, szociológia minoros hallgatót, aki amúgy az egyetem után valami teljesen mást fog dolgozni, esetleg hajnalonként friss pékárut hord majd ki a birminghami boltokba. A kérdés már az lesz, hogy a maroknyi munkaköteles korú ember terményéből hogyan működtessük az oktatásügyet, az egészségügyet, a rendvédelmet, stb. Nektek, nekünk kell majd dolgoznunk rájuk is. Nem lesz életfogytig kolesz, meg államilag finanszírozott TB. Munka lesz.

diáktüntetés.jpgHát ezért próbált ilyen váratlanul durvát lépni a kormány. És ezért ragaszkodik lényegében az eredeti szándékához, más keretek közt megfogalmazva. A kormányban ugyanis veled – a forgalom bénítása és az úton röhögve sörözgetés közben, önmagát forradalmárnak képzelő diákkal – ellentétben van annyi felelősségérzet, hogy az ország jövőjére is gondoljon. Téged csak az foglalkoztat, hogy ügyvéd, vagy politológus akarsz lenni, a kormányt viszont az is, hogy elég eszes vagy-e ehhez, és helyette nem inkább bolti eladónak, pincérnek, vagy mezőgazdasági gépésznek lenne-e érdemes tanulnod. Te, kedves önérzetében sértett, lázadozó diák, ha elég okos vagy, egyetemen a helyed, és tandíj nélkül is be fogsz jutni a szűkített keretbe. Ha viszont nem vagy oda való, akkor tárt karokkal vár a kétkezi munka súlyos szakemberhiánnyal küzdő világa. Tanulj szakmát, dolgozz, teremts értéket, alapíts családot, nevelj fel sok gyermeket! Aztán ha egy darabig így ment majd, megsokasodtunk, és elkerültük a demográfiai-gazdasági összeomlást, akkor esetleg évtizedek múlva az unokád kimehet tüntetni azzal, hogy több egyetemistára van szüksége Magyarországnak. Addig viszont a leggázabb dolog, amit csinálhatsz, hogy téli rózsás és hasonló, Sas kabaréba illő jelzőkkel illeted az utcabálotokat, és asszisztálsz ahhoz, hogy egy végtelenül elkeseredett MSZP-hívő réteg a nagy reménytelenségében azzal biztatja önmagát a Facebookon, hogy te majd megbuktatod nekik Orbán Viktort. De nem fogod.

17 komment
· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://orangeorder.blog.hu/api/trackback/id/tr114975722

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.12.21. 10:31:50

Ezen a krédésen 2008-ban túleshetttünk volna. Csak akkor rohantatok "három igennel sokat spórolni". Tessék, most lehet élvezni az elelnézi tevékenységetek gyümölcseit.

loggoll 2012.12.21. 10:40:37

Azt azért nem értem, hogy a posztíró szerint a lenti mondata a népszavazós/tandíjeltörlős Fideszre igaz, a néhány héttel ezelőttire, vagy éppen arra, amelyik mostanában csaknem naponta változtatja a véleményét a felsőoktatásról.

"A kormányban ugyanis ... van annyi felelősségérzet, hogy az ország jövőjére is gondoljon."

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.12.21. 14:12:54

@loggoll:
Amennyiben a népszavazós/tandíjeltörlős Fidesz éppen kormányon volt, akkor rá is igaz.

@nagyjoco:
Nem mindegy, hogy simán csak megfejni akarjuk az egyetemistákat, vagy az ország és a nemzet valós igényeihez alakítani az egyetemi hallgatók számát és bizonyos szakok látogatottságát. A legtisztább megoldás az lett volna, ha a kormány kijelenti, hogy mostantól évente legfeljebb tíz jogászra, közgazdászra, politológusra, újságíróra, filozófusra van szükség. De akkor meg azon sírna a "demokrata" oldal, hogy diktatúra van. Az a helyzet, hogy a fizetőssé tétellel lehet a leendő diákokat eltámasztani attól, hogy olyan szakot válasszanak, amilyenre jelenleg nincs szükség.

Civitas Fidelissima 2012.12.21. 14:59:54

Részben egyetértek, de a túlképzésre nem megoldás, hogy akkor mostantól mindenki menjen mérnöknek, mert azt támogatjuk. Nem véletlenül követelnek a diákok valódi reformot.

P.Guszti 2012.12.21. 17:50:42

OrangeOrder,
a szívemből szóltál.

loggoll 2012.12.21. 19:40:55

@OrangeOrder:

Akkor ebből nekem az következik, hogy szerinted a

"A kormányban ugyanis ... van annyi felelősségérzet, hogy az ország jövőjére is gondoljon."

gondolatod a Horn és a Gyurcsány kormányra is igaz (legalábbis a tandíj kérdésében). Ebből viszont az következik, hogy aki annak idején a kormány ellen volt és a népszavazást támogatta, az felelőtlen volt, így a 2008-as Fidesz is.

csilek 2012.12.21. 21:10:09

az egyetem akkor sincs ingyen ha nem dolgozik az ember, hiszen a szülő fizeti a megélhetést, tankönyvet, albérletet, a szülő adózik stb... ráadásul az egytemista azzal növeli GDP-t hogy tanul, pld. hiszen a későbbiekben kevesebbet van munka nélkül, többet adózik

"A Foglalkoztatási Szolgálat tavalyi adatai szerint a regisztrált (tehát a munkaügyi hivataloknál bejelentkezett) pályakezdő munkanélküliek 35,6 százaléka nyolc általánost vagy azt sem végzett, 18,5 százalékának szakmunkás, 38,6 százaléknak érettségi végzettsége van, és mindössze 7,3 százalékuk diplomás."

2012.12.21. 22:08:13

Itt már régen nem a felsőoktatás alapkérdéseiről van szó, hanem arról, hogy egy nemzetstratégiailag ennyire jelentős kérdésben miért kapkod össze-vissza egy kormány.
Lehet jó döntéseket hozni, lehet olyan döntéseket hozni, amelyek utólag rossznak bizonyulnak, de ilyen módon töketlenkedni - azt nem lehet. Illetve - amint látjuk - lehet, de akkor nem kell csodálkozni a következményeken.

huttinger 2012.12.21. 22:10:55

Helló OrangeOrder!

Te 2008.-ban voltál népszavazni? Ha igen akkor mire is adtad le a voksodat? Az önfinanszírozó (teljes önköltséges) felsőfokú oktatásra?

huttinger 2012.12.21. 22:13:07

Isten a világot 6 nap alatt teremtette meg.

Orbánnak 3 nap is elég egy teljesen új felsőoktatási felvételi rendszerhez.

Kivel állunk szemben? Van Isten felett még szint?

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.12.22. 00:50:25

@loggoll:
Itt a válasz: @OrangeOrder:

@csilek:
Köszi az adatokat, nagyon hasznosak!
A "nyolc általánost, vagy azt sem" besorolás tudjuk jól, hogy kiket takar. Ne áltassuk magunkat, ez nem oktatásügyi probléma!

A 18,5% munkanélküli szakmunkás sajnos sok, és remekül rávilágít, hogy minőségi fordulatra, tehát tőkeinjekcióra van szükség a szakmunkásképzésben. Első körben arra, hogy ne a szellemi fogyatékosság határán mozgó teljesen hülyék, hanem az értelmesebbek kerüljenek ezekbe az iskolákba.

A 38,6% munkanélküli érettségizett többsége gyanúm szerint gimnazista volt. Olyan, aki még ebbe a felhígult felsőoktatásba se került be (a gimnáziumi mezőny szintén borzasztóan felhígult). Ez a nagy tömeg jól mutatja annak a káros szemléletnek az eredményét, hogy mindenki egyetemre vágyik. Nekik kéne megtölteniük a szakközépiskolákat, amelyeknek több pénzre és minőségibb oktatásra van szükségük.

7,3% munkanélküli diplomás. Aki 5-6 évig állami pénzen tanult mondjuk szociológiát, majd jobb híján pl. cipőbolti eladónak állt, az nem munkanélküli, tehát javítja a statisztikát. De minek tanult 6 évig állami pénzen (a te pénzeden) szociológiát?

Lone Wolf 2012.12.22. 06:32:01

@Civitas Fidelissima:

Akkor mi a megoldás?

Ha egy szakra nem akarnak magas létszámot akkor két lehetőség van, vagy ezek kombinációja.

A, korlátozzák a létszámot.

B, indirekt módon teszik ugyanezt. (költségek megemelése, ponthatárok megemelés, támogatás visszavágása)

Ennyi az összes lehetőség.

loggoll 2012.12.22. 08:27:38

@OrangeOrder:

A válaszod nem értem, mert akkor a Fidesz nem volt kormányon.
De akkor inkább huttinger kérdésére válaszolj: hogyan szavaztál 2008-ban.

rodeo36 2012.12.22. 08:54:49

narancsrendű balfasz te még annál is seggebb vagy mint amit először gondoltam

kidobandó ökörség amit firkálsz

a középkor is jobb volt

"Egyetem csak a legjobbaknak kell"

a társadalomnak még akkor is megéri, ha egyetem hallgatás közben változik és alakúl ki a mit is akar vagy mi is éri meg neki...emlékeztetnék a középkori inasok kötelező vándorlására amelyet a céhek finanszíroztak a saját kasszájukból és megérte nekik még akkor is ha a német pallér Francia országban épített katedrálist mert kiírta a nevit a katedrálisra és azt is hol született és hogyan érkezett oda...

szóval a zorbányitahó egy surmó tetű

ceterum censeo...Carthaginem (orbánensem) esse delendam

brühühühühü

Civitas Fidelissima 2012.12.22. 16:13:20

@Lone Wolf: van egy C verzió is: nem várnak évekig, hanem az első év után ha nincs meg az előírt kredit 50%-a, átrakják automatikusan költségtérítésesre.

Persze a büfé-ruhatár szakokon ez nem sokat számít. Azok nagy részét egyszerűen nem szabadna önmagukban elindítani, csak másoddiplomás vagy felsőfokú szakképzésként. Az összes bölcsészt meg beraknám mesterképzésre, hogy előtte valami rendes végzettséget is kapjanak, és csak az maradjon, aki valóban az akar lenni.

asima · http://www.asimind.hu/fooldal01.html 2012.12.23. 00:21:32

Különös hogy sokan még mennyire tévesen fogják fel a világ történéseit, és ezért pl. az hogy ki tartsa el a fényűzően élőket, hát ez fel sem merül. Mint ahogy az sem, hogy ez az egész gazdaságnak hitt és nevezett mindennapi harcos lét, már alapjaiban is csupáncsak a megszokott csalárdságok szerint történnek ilyen otrombán, mint ahogy. Embertelenül. Emberek embertelenül, ez meg a kollektív őrület.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.12.25. 00:30:49

@loggoll:
Na jó, akkor még egyszer. @OrangeOrder: "Nem mindegy, hogy simán csak megfejni akarjuk az egyetemistákat, vagy az ország és a nemzet valós igényeihez alakítani az egyetemi hallgatók számát és bizonyos szakok látogatottságát."

Az, hogy mire hogyan szavazunk, egy demokratikus rendszerben nem csak szakmai, hanem politikai-hatalmi kérdés is. Ha tetszik, ha nem, ez így működik. A Fidesznek a mostani lépésével az a célja, hogy átrendezze az egyetemisták szakok közti eloszlását, valamint sokkal több embert irányítson a kétkezi munka felé. Ez így tetszhet, vagy nem tetszhet valakiknek, de tény, hogy egy határozott elképzelésről beszélünk. Az MSZP viszont csak jattot akart, megfejni a diákokat, amiben minden van, csak éppen jövőkép nem. Ezért szavaztam akkor ellene.
süti beállítások módosítása